Csányit akarta volna, s 2008-ra aranyérmet

„Hála Istennek, ezúttal nem történt olyasmi, amiért szégyellnünk kellene, hogy fradisták vagyunk."

Ezekkel a szavakkal búcsúzott Springer Miklós a közgyűlés résztvevőitől. Nyugodtnak és optimistának tűnt, igaz, addigra már kiderült, hogy Dámosy Zsolt személyében megvan a súlyos válságot élő Ferencváros Ináncsy Miklóst váltó új elnöke. Ezek után nyilatkozott 2006. szeptember 30-án a Nemzeti Sportnak.

– Jókedvűnek tűnik.
– Számomra minden nap ajándék – mondta Springer Miklós. – Öt évvel ezelőtt súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam. És tessék! Megharcoltam a betegséggel, igyekszem teljes életet élni. Ezenkívül örömmel tölt el, hogy új fejezet kezdődött szeretett klubomnál. Nem tagadom, optimista vagyok, hiszek benne, hogy rendeződnek a dolgok. Pedig féltem ettől a naptól. Azért is vállaltam szerepet a tanácskozáson, mert azt gondoltam, ott majd üvöltöznek egymással, összefogás helyett veszekedésbe torkollik a küldöttgyűlés. Tévedtem. A Fradi-család megmutatta, hogy a bajban képes összefogni.

– Ön is Dámosy Zsolt kinevezését támogatta?
– Őszinte leszek: én azt szerettem volna, ha mondjuk Csányi Sándor áll a Fradi élére. Az volt az álmom, hogy egy befolyásos, köztiszteletnek örvendő, sikeres ember vezeti majd a klubot. Bevallom, még tettem is lépéseket ennek érdekében. Bejelentkeztünk Csányi Sándorhoz, de nem jött visszajelzés. Jogos kritikaként fogtam fel mindezt, ilyen zűrzavaros helyzetben nem sokan szerettek volna kapcsolatba kerülni a Ferencvárossal. Tudom én, ha újra a BL-ben játszanánk, nem lenne gond pénzt, befektetőt találni. No, de visszatérve a kérdésére: Dámosy Zsoltot én nem ismerem, most találkoztam vele először, szimpatikus ember és jók az elképzelései. Támogatom szinte mindenben.

– Haragszik Ináncsy Miklósra?
– Többször beszélgettem vele, és számomra az első pillanattól nyilvánvalónak tűnt: nem igazi fradista. Nincs a vérében a klub szeretete. Sikeres üzletember, de alkalmatlan a klub vezetésére. Ugyanakkor nem szabad az ő nyakába varrni ezt a súlyos válságot. A rémtörténet még Szívós István elnöksége idején kezdődött, amikor elképesztő, pazarló ügymenet folyt az Üllői úton. Aztán később sajnáltam, hogy Torgyán József alkut kötött azért, hogy a korábbi vezetők önként távozzanak, és ezért cserébe felfüggesztette az úgynevezett Csúcs-féle vizsgálatot. Pedig állítom, az akkori ellenőrzéssel sok mindenre fény derült volna. Talán még arra is, mire fordították, hová tűnt a Bajnokok Ligájában megkeresett ötszázhatvanmillió forint. Az elmúlt tíz évben annyi minden történt az Üllői úton, hogy követni is nehéz. Ha például Várszegi Gábort nem üldözik el... De ez egy másik történet, csupán azt szeretném jelezni, milyen lépcsőfokok vezettek odáig, hogy manapság a Fradinak a másodosztályban kell szerepelnie, annak ellenére, hogy a csapat becsülettel teljesített az elmúlt évadban az első osztályban.

– Most is lehet milliárdos tulajdonosa a Fradinak, ugyanis érkezhet a szlovák Ivan Kmotrík, az Artmedia tulajdonosa.
– Az én véleményem, hogy a Fradit Magyarországon élő üzletembernek kellene irányítania. Az is fontos lenne, hogy a politika ne szóljon bele az életünkbe, ahogy a történelem során ez többször is előfordult. Hagyják békén a Fradit! Egyébként is láthatja most mindenki, mit ér a labdarúgásunk a Ferencváros nélkül. Mindig is akkor volt jó magyar foci, amikor erős volt a Fradi, és ez még az Aranycsapat korszakára is igaz, elég, ha csak Kocsis Sándor és Czibor Zoltán nevét említem.

– Hogy élte meg az elmúlt heteket, hónapokat?
– Dühös voltam és elkeseredett. Próbáltam megfejteni, mire megy ki a játék. Annyit megállapíthattam, hogy a Ferencváros olyan játszma áldozata lett, amelybe a politika is beleszól. Nyílt támadás zajlott, zajlik az FTC ellen, de mindenki láthatja: az emberek, a szurkolók a legnehezebb pillanatban is felsorakoznak a klub és a csapat mögé. Ha Dámosy Zsolt kemény kézzel irányít, és sikerül megfelelő szponzorokat, támogatókat találnia, a következő idényben újra bajnokok lehetünk. Csak akkor már az első osztályban...

Hát, ennyire azért nem alakultak simán a dolgok. A Kovács „Kokó" István menedzsereként ismertté vált elnökről már a télen azt írta az egyik internetes portál, hogy lemondott a posztjáról (ekkor éppen az Egyesült Államokban tartózkodott), de a klub vezetősége és egyik elnökségi tagja egyszerű félreértésnek titulálta a híresztelést.

Aztán bő fél esztendővel hivatalba lépése után, 2007 májusának végén tisztújítás jött. Mivel az újonnan megválasztott elnökségben kisebbségbe kerültek a hívei, Dámosy úgy döntött, nem jelölteti magát újból, mondván, azzal az elnökséggel első számú vezetőként nem kíván együtt dolgozni, mert nem tudna eredményes munkát végezni.

A Furulyás-korszakot követő rövid Ináncsy-éra után, Dámosy Zsolt idejében kicserélődött a teljes elnökség, így került a grémiumba az Aprilia cég vezetőjeként a vízilabda-szakosztályt 1994 óta támogató Rieb György, aki a remélt megnyugtató hosszú távú megoldást nem lelő elődjét váltva 2007. június 5-én lett az FTC elnöke. Nehéz helyzetben került a székébe: a labdarúgó zrt. sikertelenül küzdött a milliárdos adóssággal és az NB II-es ellenfelekkel, a szakosztályok napról napra éltek, káosz és zűrzavar uralkodott mindenhol.

„A Ferencváros össztartozása körülbelül 2.2 milliárd forint. Felvesszük a kapcsolatot a pénzügyminisztériummal és a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal, s bízunk benne, hogy hamarosan kiírják a pályázatot az Üllői úti telek értékesítésére" – nyilatkozta az új klubvezető. Ekkor már képben volt Kevin McCabe – a tárgyalások elkezdődtek, és 2008 elején az erőfeszítéseket rengeteg nehézség után, de siker koronázta.

Így érkezett az FTC labdarúgócsapatához befektetőként az angol Sheffield United tulajdonosának cége, az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft., amely 2008 februárjában megnyerte a Ferencváros Üllői úti ingatlanjára kiírt hatodik pályázatot.

Rieb György elnöksége alatt a cél először a tender minél gyorsabb lezárása, majd  a konszolidáció, később az NB II-es bajnoki cím lehető leghamarabbi elérése volt, végül a stadionépítés, amelyet először 2009-re jeleztek, ám azóta sem kezdődött el... Ez azonban csak a munka egyik fele volt, amely részben a labdarúgó zrt-ben zajlott, közben ugyanis az egyesületben is folyamatosan zajlott a „rendcsinálás".

Az elnök régi sportolók helyett szakembereket vett maga köré. Az FTC mint egyesület jelenleg mindössze néhány alkalmazottat foglalkoztat, az operatív munkát pár ember végzi, ám ez nem ment konfrontáció nélkül, többen sértődötten távoztak a Fraditól.

Kétmilliárdot meghaladó tartozás helyett ésszerű, stabil anyagi háttér, kisebb szervezet, gazdasági társasággá átszervezett, függetlenül gazdálkodó szakosztályok létrehozása is jellemzi ezt a bő hároméves időszakot, de a szurkolók számára Rieb már csak az az elnök marad, aki a klubhoz hozta az angolokat.

Idén augusztus 17-én jelentette be, hogy egyéb irányú elfoglaltságai miatt nem vállalja tovább az FTC vezetését, és lemondott posztjáról. Utódja addigi munkatársa, Kovács Miklós lett, aki civilben az Orangeways vezérigazgatója – őt az FTC elnöksége egyhangúlag választotta meg, míg az alelnöki posztot az 1928-as születésű ügyvéd, a „történelmi szálat" képviselő Springer Miklós vette át.

A legutóbbi hír viszont már az volt szűk egy hete, hogy lemondott az egész elnökség, amely a tisztújító közgyűlésen kíván meghosszabbított, immár négy évre szóló mandátumot szerezni (ami az elnök szerint a következő esztendőkre vonatkozó fejlesztési tervek megvalósításának fontos biztosítéka). A közlemény szerint Kovács Miklós, illetve Springer Miklós is hivatalban marad a hamarosan összehívásra kerülő közgyűlésig.

Itt tartunk most, a többi a jövő zenéje. Visszatérve a négy évvel ezelőtt készült interjúra, annyi bizonyos, hogy a futballunkba régóta csábított Csányi Sándor éppen idén nyáron valóban elnök lett – de nem a IX. kerületben, hanem „egy szinttel feljebb", az MLSZ-nél.

Nagyobb baj a zöld-fehérek számára, hogy csapatuk a springeri vágyakkal szemben nem lett bajnok 2008-ban az élvonalban. Nehéz is lett volna, hiszen abban a szezonban még a másodosztályban sem jött ez össze... Csak tavaly sikerült visszakerülni, és első nekifutásra hetedik lett az együttes. Egyelőre rögösnek tűnik az út a 29. bajnoki aranyéremig, a BL-szereplésig, az új stadionig. Viszont kétségtelen tény, hogy a mélyponton a jelek szerint már jócskán túl van a Fradi, és ha azt nézzük, hogy a hétvégi forduló előtt mindössze négy pont a hátránya az éllovashoz képest...

1936-ban e napon az MLSZ fegyelmi bizottsága megtartotta soros ülését. Ezen utolsó napirendi pontként a sokszoros válogatott Toldi Géza ügye került terítékre. A folyosón ítélethirdetés előtt mindenki arra fogadott, hogy a Ferencváros csatárát felmentik, de a fegyelmi egyesbírók szobájában kicsit másként alakult a helyzet. Dietz Károly szövetségi kapitány jogászemberként maga is tagja volt a testületnek, és – az akkoriban valószínűleg teljesen megszokott, meglehetősen paternalista hangvételben – ő is hirdette ki „tanítványának" a döntést: „Hja, aki idekerül, az nem úszhatja meg szárazon. Miután a játékvezető vallomása szerint talpaltál, de nem találtál, és miután a labdáért való küzdelem közben történt az eset – noha így is hiba –, csak tíz pengőre büntetlek. Különösen enyhítő körülménynek vettem vasárnapi kiváló szereplésed a válogatottban – sajnálom, hogy a szabályok nem adnak jogot az egyesbírónak, hogy ilyen kiváló szereplés után felmentő ítéletet hozhasson. De azért ugye Géza, mi jó barátok maradunk..." A néhány nappal korábban az osztrákok elleni 5:3-as győzelemhez mesterhármassal hozzájáruló Toldi válasza: „De még mennyire, kapitány úr" – felelte, majd szépen megköszönte az ítéletet és távozott...

1966-ban e napon a Pravda című (cseh)szlovák napilap nemzetközi atlétikai versenyén négy győzelmet szereztek Pozsonyban a magyarok, pedig egyik favoritunk, a hosszútávfutó Mecser lábfájása miatt nem is tudott elindulni 3000 méteren. Varjúnak egy kísérlete haladta csak meg a 19 métert, de ezzel is fölényesen megnyerte a súlylökést, míg a többi sikert női indulóink szállították: Kleiberné szintén súllyal (utolsó próbálkozására dobta túl az addig vezető finn Mäkinent), illetve diszkosszal diadalmaskodott, Szenteleki pedig 800 méteren. Az első napon is született egyébként két magyar siker: Kiss György 10 000 méteren csaknem lekörözte a második helyezettet is, míg gerellyel római olimpiai ezüstérmesünk (1960), Kulcsár Gergely bizonyult a legjobbnak.

1976-ban e napon az asztalitenisz Szuperliga-sorozat keretében a legjobb felállásában szereplő magyar válogatott Karlshamnban óriási küzdelem után igen értékes 4:3-as győzelmet aratott a házigazda Svédország felett – amely pedig egy évvel korábban Miskolcon még 6:1-re lelépte a mieinket! Gergely Gábor az első meccsen Ulf Thorsellt, majd 3:3-nál a mindent eldöntő záró találkozón a világ- és Európa-bajnok Stellan Bengtssont (aki 1971-ben megtörte az ázsiaiak 18 éves egyeduralmát!) verte meg. Nyert ezen kívül férfi párosunk is (a szintén 1971-es vb-győztes Jónyer, Klampár duó) – Klampár amúgy mindkét egyesét elvesztette nevezett svéd urakkal szemben –, valamint Kisházi Beatrix női egyesben Ann-Christin Hellman ellen (előbbi 1972-ben, utóbbi 1974-ben volt ezüstérmes a kontinensbajnokságon). A Gergely, Magos Judit vegyes páros kikapott a Hellman, Bengtsson kettőstől. A mérkőzés hőse kétségkívül a kötelező katonai szolgálata után a versenyzést még csak néhány hete újrakezdő Gergely volt, aki aztán 1978-ban az Európa-bajnokságon három aranyérem megszerzésével is igazolta klasszisát!

1986-ban e napon egy fontos sportéletbeli reformról született NOB-közlemény. Az előzményekről annyit, hogy az Európai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (AENOC) néhány nappal korábban Budapesten megtartott 16. közgyűlésén izgalmas új javaslat született. Számos részt vevő ország arra az álláspontra helyezkedett ugyanis, hogy 1992 után a nyári és téli ötkarikás játékokat nem ugyanabban az esztendőben, hanem egymást váltva, kétévenként kellene megrendezni. Úgy vélték, hogy ez elsősorban a téli versenyek javára válna, azok népszerűségét növelné, hiszen több figyelem jutna rájuk. Az is az indokok között szerepelt, hogy az új rendszer megkönnyítené a nemzeti olimpiai bizottságok dolgát, mivel egy évben mindig csak egy csapat felkészítésével kellene foglalkozniuk. A felvetés elnyerte Juan Antonio Samaranch NOB-elnök tetszését is, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője e napon, 30-án kijelentette: a szervezet végrehajtó bizottsága hamarosan foglalkozni fog a váltott rendezés gondolatával, amellyel egyébként egyetértenek a legjelentősebb téli sportágak nemzetközi szövetségei is. A terv gyorsan meg is valósult: 1988-ban a szöuli nyári olimpia előtt hirdették ki, hogy az új szisztéma szerinti első helyszín a norvégiai Lillehammer lesz, amely mindössze két évvel az 1992-es albertville-i olimpia után máris otthont adhat a következő, 1994-es téli játékoknak.

1996-ban e napon jó hírt kapott Földingné Nagy Judit, aki az előző napon ötödikként végzett a rangos berlini maratonin. Eredetileg úgy volt, hogy 2:28:53 óra alatt ért célba (győzött a dél-afrikai Colleen de Reuck 2:26:35-tel), ám másnap a szervezők faxon értesítették a magyar atlétanőt, hogy időeredményt korrigálták. Eszerint valójában 2:28:49 alatt teljesítette a távot, így pedig két másodperccel megjavította Örzőné Sipka Ágnes 1986-os országos csúcsát. Az ő rekordja még hosszabb életű lett, hiszen immár tizennégy év óta nem tudta senki túlszárnyalni hazánkból (legalábbis „szabvány" körülmények között, mert Kálovics Anikó 2006-ban Carpiban 2:26:43-at ért el,  ám azt nem hitelesítették, mert a pálya lejtése, illetve a rajt- és célhely közötti távolság a megengedettnél nagyobb volt).