Bodrogi, mikor még magyar történelmet írt

Az 1976-os születésű budapesti fiatalember ifista korában az FTC, a BVSC és a KSI színeiben versenyzett, de valójában az őt spéci kerékpárral támogató Schwinn-Csepelnek köszönhetett sokat. Annak pedig még többet, amikor 1995-ben a Franciaországban munkát kapó orvos édesapjának, idősb Bodrogi Lászlónak a közbenjárására kinti csapathoz kerülhetett – a sportág őshazájában.

A Bisontine nevű istállónak szépen szállította az eredményeket, és így érkeztünk el 1997. október 8-hoz, amikor ő is részt vett a San Sebastianban zajló országúti vb U23-as küzdelmeiben. Az már korábban kiderült, hogy jobb teljesítményre tőle az (ezúttal 32 km-es távú) egyéni időfutamban számíthattunk.

A tizennegyedik helyen, vagyis még egyáltalán nem a legjobbak között indult a dél-afrikai David George, aki mindkét időmérő pontnál, majd a célban is alaposan felülmúlta a korábban startolókat. Hosszú időn keresztül etalon lett az általa elért 41:12 perc – ki hitte volna, hogy ezen a napon majd csak ketten tudják megelőzni... A spanyol Martíneznek mindenesetre nem sikerült, mert bukott – időfutamversenyen ez meglehetősen ritka dolog -, őt a mentőknek kellett elszállítaniuk...

Az Európa-bajnokság ezüstérmese, az olasz Fabio Malberti volt soron. Huszonöt nappal idősebb, mint Bodrogi, ráadásul neki már a profiszerződés is ott lapult a zsebében. Nála is jobban kellett tartanunk a következő versenyzőtől, a franciák Eb-győztesétől, a megelőző hetekben kirobbanó formában szereplő Guillaume Auger-től. Már az első ellenőrzőpontnál remek eredményt produkáltak, mindketten megelőzték George-ot.

Ekkorra a magyar reménység is úton volt, aki hátulról negyedikként startolhatott – ezt az igen előkelő pozíciót a '96-os vb-n elért 11. helyének köszönhette (mögüle fogott bele a tekerésbe a német Andreas Klöden, a kétezres években klasszis szintig emelkedő német). A táv egyharmada után 34 másodperccel George mögött a negyedik helyen állt, majd a 26. kilométernél ugyanott találhattuk, ám addigra már jobb volt a kontinensbajnoknál.

Még fontosabb, hogy Bodrogi láthatóan jól érezte magát, amikor a befejező nyolc kilométeren egy újabb, hosszabb emelkedő tette emlékezetessé a pályát. Ezen nem mindenki választott megfelelő áttételt, s a mezőny nagy része bizony értékes másodperceket vesztett.

Malberti fantasztikus idővel futott be (40:41 - átlag: 47.183 km/ó), és átvette a vezetést. Auger csak a negyedik helyre érkezett. Versenyzőnknek háromszáz méterre a végétől még húsz másodperce maradt, hogy megelőzze George-ot. Százötven méterre még több mint tíz. A célban négy... Bodrogi László világbajnoki ezüstérmet nyert!

 Ilyen remek eredménnyel korábban egyetlen országúti kerekesünk sem büszkélkedhetett. A történelmi siker láttán az olasz tévériporter érdekes hasonlattal állt elő, amikor a sportoló felállt a dobogóra: „A magyarok nagyon jók labdarúgásban – ezt vajon honnan vette...? -, vízilabdában és úszásban, de a kerékpárosok között eddig nem hallhattunk róluk." Így igaz.

– Azért jöttem Spanyolországba, hogy a dobogóra álljak – mondta az NS munkatársának az újdonsült vb-2. – Amikor egy hete a Nemzetek Nagydíján második lettem, akkor már éreztem, hogy képes lehetek erre.

– Azon a versenyen nem sikerült megelőznie Auger-t.
– Ma viszont szerencsére igen. Közvetlenül előttem indították, s az volt a taktikám, hogy őt figyelem, és megpróbálok a lehető legközelebb kerülni hozzá. A fordítónál láttam, hogy hol áll, már utolérte az előtte rajtolót, de azt is éreztem, hogy én sem maradtam le tőle. Négy kilométerrel a cél előtt még a negyedik voltam...

– Aztán meg sem állt a második helyig.
– Auger-nek nem sikerült jól a vége, nekem ugyanakkor nem volt gondom. Egyébként nem hittem volna, hogy a dél-afrikai George ilyen jól megy majd. Az elején indult, én még melegítettem akkor, aztán mindössze négy másodpercen múlt, hogy én lettem az ezüstérmes.

– Nemrég ugyanilyen helyzetbe került...
– Igen, az Európa-bajnokságon, de akkor én csúsztam le a dobogóról. Úgy érzem, az idei eredményeim alapján várható volt tőlem egy jó szereplés, és igyekszem folytatni a fokozatos előrelépést.

– Úgy tartják, hogy általában hamar megkörnyékezik a világbajnoki érmeseket a proficsapatok menedzserei. A vébé estéjén kapott annak idején szerződést Greg LeMond vagy mondjuk Jan Ullrich is.
– Amikor az ünnepélyes eredményhirdetés után lejöttem a dobogóról, odalépett hozzám egy olasz úr, és arról győzködött, hogy nekem mindenképpen Itáliában kellene folytatnom a pályafutásomat.

– És ott folytatja?
– Egyelőre csak névjegykártyát cseréltünk. Különben sem szívesen mennék idegen országba, a francia nyelv már egészen jól megy...

Bodrogi László tehát már kétévnyi kint élés után sem nagyon tudta magát máshol elképzelni Franciaországon kívül (azóta családja – felesége, gyerekei – is odakötik), és szakmai értelemben nem is volt rá oka: bár az előző napi spanyol lapok még arról cikkeztek, hogy a GAN és a Cofidis is megkörnyékezte a magyar ezüstérmest, már másnap bejelentette Bruno Roussel, a Festina sportigazgatója, hogy a kerekes 1999-től az ő versenyzőjük lesz.

Előtte pedig, 1998-ban a gárda legjobb fiókcsapatában, a VC Lyonban szerepel majd – egy alakulatban azzal az Auger-vel (a team „sztárjával"), aki a legnagyobb ellenfele volt a megelőző időszakban.

A Festina elit helynek tűnt, hiszen a francia istálló az 1997-es Touron második lett, sőt egyéniben ugyancsak, Richard Virenque révén. Ott tekert a szintén francia Laurent Brochard és Christophe Moreau, az olasz Gianluca Bortolami, a német Marcel Wüst és a svájci Laurent Dufaux meg Fabian Jeker is, a következő idényre pedig várták utóbbiak honfitársát, a Vuelta-győztes Alex Züllét.

Azonban a Festinát megrázó 1998-as doppingbotrány miatt úgy alakult, hogy mégsem ott kötött ki Bodrogi 1999-ben, hanem a CCC Étupes nevű kiscsapatnál, és majd onnan került 2000-ben a profi „élvonalba", a Mapei-Quick Step (2000-2002) keretébe.

Ott aztán beindult a szekér: rögtön a nyitó idényében a plouay-i vb-n már a felnőttek között lett bronzérmes a világbajnokságon, majd első magyarként 2002-ben a Tour de France-on is részt vehetett! Összetettben 62. lett, ám a teljesítménye így is kellemes meglepetésnek számított, hiszen az egyéni időfutamokban előbb az ötödik, aztán néhány nappal utána a második alkalommal már a harmadik helyet szerezte meg.

Egy évvel később – immár a Quick Step-Davitamon színeiben (2003-2004) - nem voltak részsikerei, és akkor az összetettben a 108. helyen végzett. Harmadszorra a Crédit Agricole (2005-2008) tagjaként, 2005-ben szerepelt a világ legrangosabb háromhetes körversenyén. Összes eredményét és helyezését e helyütt nem soroljuk fel, csak annyit, hogy – jó néhány magyar bajnoki cím mellett – 2002-ben (a svájci csillag, Fabian Cancellara oldalán) a Grand Prix Eddy Merckx páros időfutamon, 2005-ben pedig a Tour de Luxembourg összetettjében sikerült győznie.

És egész pályafutásán a korona: a 2007-es stuttgarti vb-n az egyéni időfutamban megismételte tíz évvel korább baszkföldi eredményét, csak ezúttal már a felnőttek mezőnyében lett második, méghozzá a mindenki mást „agyonverő" Cancellara mögött! Viszont ekkor már egyre szaporodtak a konfliktusai a magyar szövetséggel, amelytől érzése szerint sem anyagi, sem humán értelemben (támogatás a világversenyek alatt) nem kapta meg a kellő segítséget. Hamarosan közölte is: kérelmezi a francia állampolgárságot (2008-ban meg is kapta), de a pekingi olimpián még magyarként szerepel, mivel a kvótát hazánk képviseletében harcolta ki.

Mindenfajta különösebb kommentár nélkül a tény: a 2009 óta a Katyusa-csapatban profiskodó Bodrogi, aki hosszú ideig tartó lábsérülése után az idén indulhatott először új hazája bajnokságán és az egyéni időfutamban harmadik lett, ott volt a tavalyelőtti játékokon, ám sajnos a vb-ken elért sporttörténelmi sikereit nem tudta az ötkarikás krónikákba is átültetni, mert a 39 induló közül csupán 27. lett, több mint öt perccel lemaradva a verhetetlen Cancellara mögött. Hasonló esélyünk pedig nem lesz egyhamar...

1957-ben e napon több, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kapcsolatos hír is megjelent a Népsportban. Az egyik szerint Lord Aberdare, a szervezet legidősebb angol tagja három héttel korábban megnősült, de ez igen „sokba került" neki, mert a szófiai kongresszus után Jugoszláviában folytatta a nászútját, ám közben halálos balesetet szenvedett (miközben felesége sértetlen maradt). Sokkal kellemesebb és igencsak előremutató információ volt, hogy Avery Brundage, a NOB amerikai elnöke az olasz tagszervezet első emberével megegyezett arról: engedélyezik(!) a közelgő 1960-as római ötkarikás játékok versenyeinek televíziós közvetítését. Ma ez a világ legtermészetesebb dolga - de valahol el kellett kezdeni...

1967-ben e napon fejeződött be a Sportcsarnokban az asztaliteniszezők hagyományos Tízek-bajnoksága. A férfiaknál a végső győzelmet Harangi Sándor (Bp. Vörös Meteor) szerezte meg, de már ott volt közvetlenül mögötte a fiatal diósgyőri Jónyer István, a későbbi világbajnok is, aki csak hajszálnyival rosszabb összesített szettaránya miatt maradt le mögötte. A később fantasztikus pingpong-bűvészmutatványaival híressé váló Faházi János (Bp. Vörös Meteor) pedig – aki egyébként karrierje csúcsán három világversenyen (1 vb, 2 Eb) lett bronz-, három magyar bajnokságon pedig aranyérmes (egyaránt a kétféle páros számban) – a hetedik helyen zárt. A nőknél szintén egy leendő nagy bajnok, Kisházi Beatrix (Statisztika) diadalmaskodott – ő Jónyerhez hasonlóan sok nagy nemzetközi sikert ért el, így például négyszer lett Európai Top 12-győztes (az első három kiírást zsinórban ő nyerte), illetve háromszor volt tagja Eb-aranyérmes női válogatottunknak. Mögötte a második a nála tíz ével idősebb – és pályája befejezéséhez közelítő – Kóczián Éva (Bp. Vörös Meteor) lett, ki annak idején háromszor volt egyéni Európa-bajnok, sőt 1961-ben Pekingben(!) tudott vb-ezüstöt szerezni. 1955-ben vegyes párosban állhatott a dobogó tetejére, és összesen 12 világbajnoki medáliát gyűjtött (Eb-ken 11-et, míg magyar bajnoki elsőséget különböző számokban 25-öt szedett össze...).

1977-ben e napon két érdekes labdarúgó-mérkőzést is játszottak válogatottak részvételével. A magyar nemzeti csapat Győrben – a „csehszlovák" Szilvási bíráskodása mellett – a határ menti ausztriai tartomány, az egykor hazánkhoz tartozó Burgenland legjobbjaival mérkőzött meg, és a szerény tudású, zömmel kismartoni, köpcsényi és felsőőri futballistákkal kiálló ellenfél nem igazán nehezítette meg Baróti Lajos interkontinentális vb-pótselejtezőre (de még előtte az ugyancsak sikerrel zárt, svédek elleni hazai 3–0-ra) készülő együttesének dolgát, amely már az első félidőben öttel elhúzott, a vége pedig 6–0 lett. Az osztrákok kétségbeesetten védekeztek, de már a félpályán is alig tudtak átmenni – egy szó, mint száz, nem késztették teljes erőbedobásra a nyomasztó fölényben játszó magyarokat. Az első két gólt Törőcsik szerezte, aztán kétszer Kereki következett, majd közvetlenül a szünet előtt Nyilasi. Ezután a sok csere kicsit kizökkentette együttesünket, amely a második játékrészben már csak egy öngóllal növelte az előnyét. Eközben egy "kicsit" komolyabb párosításban Nyugat-Berlinben az Eb-ezüstérmes NSZK 2–1-re legyőzte a szintén leendő világbajnoki résztvevő Olaszországot. A németek Kaltz és a fiatal Rummenigge révén már két találattal is elhúztak, Antognoni pedig csak szépíteni tudott. A vb-n aztán a csoportkör nyitányán Buenos Airesben 0–0-ra végeztek.

1987-ben e napon hatalmas bravúrt vitt véghez a BKV Előre férfi röplabdacsapata, amely a Csepel SC fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett hatcsapatos torna nyitónapján 3:2-re megverte az öt válogatott játékost felvonultató lengyel Legia Warszawát. A varsóiak bombaerős nyitásokkal és leütésekkel kísérletezetek, de nem tudtak eredményesek lenni, mert a közlekedésiek kitűnően sáncoltak és mezőnyben szinte mindent hárítottak. A vége 3:2 (9, 11, –16, –6, 8) lett. Hogy ez a győzelem mekkora fegyvertény volt, mutatja egyrészt, hogy a körmérkőzés végén a BKV utolsóként zárt (sajnos éppen a másik magyar csapat, a házigazda Csepel mögött...), míg a Legia ugyan csak a 3. helyért játszhatott (nem kis részben a verseny elején elszenvedett váratlan veresége miatt), de a keletnémet TSC Berlin felülmúlásával azt megszerezték. Másrészt a lengyel férfi röplabda manapság a világ élvonalába tartozik, és akkoriban is jóval erősebb volt a mienknél: az előző esztendei vb-n hatodikak lettek, míg a magyarországi viadal után néhány héttel az isztambuli Eb-n bronzérmesek (épp az NDK-t megelőzve). A tornát amúgy a török Eczacibasi nyerte meg a keletnémet SC Leipzig előtt.

2007-ben e napon két edzőt is menesztettek Spanyolországban. Kirúgták az élvonal utolsó helyén álló Levante vezetőedzőjét, Abel Resinót, miután az együttes hét forduló alatt mindössze egy pontot és három gólt szerzett. A valenciai csapatot aztán az olasz Gianni De Biasi sem mentette meg: az idény végén sereghajtóként kiesett... Mindeközben a másodosztályú Celta Vigónál, amely a tavasszal búcsúzott a Primera Divisióntól, szintén trénert váltottak: a klubvezetők elküldték az egykor játékosként világsztár, trénerként pedig előzőleg három éven át hazája válogatottját irányító bolgár Hriszto Sztoicskovot, akinek a helyét a korábban épp a Levanténél dolgozó – 2005–2006-ban pedig a Real Madrid kispadján is megforduló – Juan Ramón López Caro foglalta el. Az együttes a szezont a szerénynek mondható 16. pozícióban zárta.