Gyárfás előírta Cseh Lászlónak az Eb-t

A legutóbbi ötkarikás játékok után kiviláglott: megváltozni látszik a korábban már-már megszokott trend, hogy az olimpiát követő világverseny kevésbé népszerű az úszók körében. Ezt támasztotta alá az európai szövetség (LEN) 2008. október elején szétküldött tájékoztatója, amelyből kitűnt: a horvátországi rövid pályás Európa-bajnokságon 38 ország több mint hatszáz úszója nevezett, vagyis népes mezőny indulására lehetett számítani (bár ne hallgassuk el: bizony voltak „nagy nevek", akik igenis kihagyták az eseményt).

Eredetileg is az volt a terv, hogy a magyar csapatban lehetőséget kapnak azok a fiatalok, akik jól szerepeltek a nyári ifjúsági Európa-bajnokságon, ám október 13-án a közvélemény számára az is kiderült: mellettük a rutinos és sikeres úszóink is elutaznak Rijekába (vagy ha úgy tetszik, Fiumébe) – beleértve Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt, noha nem titkolták, ők nem fő számaikban készültek rajtkőre lépni.

„Hogy miért fontos, hogy Laciék is ott legyenek velünk? – kérdezett vissza annak idején Kiss László szövetségi kapitány. – Egyrészt a magyar úszósportnak nincs annyi klasszis versenyzője, hogy megtehetnénk, hogy a második csapatunkat küldjük el egy-egy nagyobb megméretésre. Másrészt a válogatotton belül is húzóerő, ha Lacika velünk van. Tisztában vagyok azzal, hogy minden sportolóban nyomot hagynak a világversenyek, és az évek során ezt mind fizikailag, mind mentálisan nehéz elviselni. Meg kell tanulni törölni! Szükség van a pihenésre is, és természetesen azt is szem előtt tartjuk, hogy kiválóságainkra figyeljünk, és ne zsigereljük ki őket. A 2010-es Európa-bajnokság rendezésének elnyerése egyébként olyannyira megdobogtatta úszóink szívét, hogy nemigen kell őket rávenni a kemény munkára!"

Két nappal később Gyárfás Tamás, a hazai szövetség elnöke már mélységében is kifejtette kollégánknak a döntés hátterét.

– Miért fontos, hogy teljes legyen a magyar csapat?
– Miért ne lenne az? Mindenkor a legjobbra törekszünk. Nem ez a természetes?

– Korábban úgy volt, hogy Cseh László januárig pihen, edzője csak akkor akarja látni az uszodában, ha otthon nincs meleg víz.
– Ezt ő mondta.

– A szövetség már akkor is másként gondolta?
– A versenyző ússzon, kajakozzon, birkózzon vagy fusson. Mindenkinek megvan a maga dolga.

– Presztízsveszteség lenne, ha Cseh hiányozna?
– Éremveszteség.

– De hogyan készül fel, ha még most sem edz?
– Ezt bízzuk az edzőjére. Komolyra fordítva a szót: Cseh Laci iránt óriási a bizalom. Tisztességes sportember, fantasztikus, amit vállalt és amit teljesített. Igaz az az érvelés, hogy egy-egy ilyen sztárnak, aki sok éven keresztül a topon van, olykor fel kell töltődnie. Ez volt az esetében az eredeti szándék. Igen ám, csakhogy Laci döntésétől, a neki adott engedménytől felbuzdulva jöttek az újabb igények. „Ha ő kihagyhat akár négy hónapot, akkor én szeretnék legalább kettőt..." – fogalmazódott meg egy másik nagy tudású sportolóban. Elindult volna a riadólánc... Ha egy engedmény van, akkor jogos a többi is. Akkor porciózni kezdünk. Második hely ennyi, ötödik annyi, hatodik annál kevesebb... Lacival beszélt a kapitány, a vezetőedző. A sportoló nagysága mellett szól, hogy ezt megértette, és közölte, hogy a csapategység érdekében az idén is indul a rövid pályás Európa-bajnokságon.

– A nagy tudású sportoló Gyurta Dánielt takarja?
– Hogy Gyurta nagy tudású, azt megerősítem. A nevet nem... Bár tudja mit, azt is. Igaz, hogy nem velem közölte, az is lehet, hogy újságírói félreértés vagy kitaláció, de újságban is megjelent. Nekem ilyet nem mondott. Én annyit tudok, hogy nyerni szeretne.

– Cseh László nagy név. Sérülhet a hírneve.
– Legutóbb Debrecenben a két vegyesúszó-számban két világcsúcsot is megdöntött, ahogy ezt előre borítékolta. Emellett kétszáz pillangón is nyert. A rövid pályás Európa-bajnokságra ezúttal nem kell, nem is szabad teljes erőbedobással felkészülnie. Előre közzétesszük, hogy kizárólag tisztességből jön el. Mi is összeomlottunk volna tavaly Debrecenben, ha távol maradnak Európa nagyjai. Ugyancsak rosszul lennénk, ha kétezer-tízben az újabb margitszigeti Európa-bajnokságról hiányoznának a világsztárok. Igen, elsődleges a csapat egysége, de minden összefügg. Ha ekkora szerepet vállalunk Európa úszósportjában, akkor kötelezettségeink is vannak. Cseh László a száz gyorson olimpiai bajnok francia Alain Bernard mellett ma Európa legnagyobb férfi úszója, számunkra a legnagyobb. Ha nincs ott Rijekában, azt megszenvedi a kontinensbajnokság.

– És ha nincs csúcsformában?
– Carl Lewis Edwin Mosesszel együtt 1984-ben, a Los Angeles-i olimpia után eljött a Népstadionba. Nem voltak csúcsformában – a stadion viszont tele volt. Laci rijekai jelenléte gesztus. Ugyanakkor nem értem, miért kell a verseny előtt győztest hirdetni. Nem zárom ki, hogy Laci lazán is tud nyerni, bár hangsúlyozom, most nem ez a fontos. Szerintem nagyszerű sportemberi erény, hogy indul. Ebből még az a fiú is tanulni tud, aki lemondta az olimpiai részvételt, mert a váltóban csak tartalék lett volna. Ha történetesen Laci nem nyer Rijekában, sok ember szemében akkor is győztes.

– Gyurta Dániel számára is ennyi a feladat?
– Nem. Dani még nagyon fiatal. Biztos vagyok abban, hogy pekingi Európa-csúcsa szárnyakat ad neki. Gondolom, Laci vállalása megkétszerezi az erejét. Biztosan tudja, hogy kétezer-tizenháromban a vízilabdázókkal, műúszókkal, műugrókkal együtt világbajnokságot szeretnénk rendezni (A hét pályázó közül a mienk végül nem került be a legjobb három közé, a befutó Dubai lett, annak visszalépése után pedig Barcelona – a szerk.). Végre tele vagyunk kiváló szponzorokkal. Ők azért támogatják az úszókat, hogy eredményesek legyenek. Rendszeresen számíthatunk a pénzükre. Nem várnak mást, csak rendszeres, tisztességes helytállást.

– A szövetség elnökének, a LEN alelnökének, a FINA végrehajtó bizottsági tagjának személy szerint is fontos az erős magyar csapat?
– Igen. És amíg ezeket a funkciókat a honi úszás, netán vízilabdázás, műugrás, műúszás, hosszútávúszás érdekeiben tudom kamatoztatni, addig igenis valamennyi érdeket együtt kell szolgálnunk. Ha arra gondol, hogy a nemzetközi feladatok miatt sokat utazhatok, számos fontos ülésen vehetek részt, hogy megvitassam például az új műúszó-szabálytervezeteket, és ennek én nagyon örülök, akkor ki kell ábrándítanom. Nekem fontosabb, hogy ki lesz a Kereszttűz vendége a Napkeltében. Sok-sok úszó, vízilabdázó, nagyszerű sportember nagyszerű sporteredményeként azonban végre egy magyar is ott lehet a döntéshozók között. Ez... Bár utálom a nagy szavakat, de ez számomra is kötelezettséget jelent.

Ha valaki kíváncsi, mi is történt ezek után Rijekában: a duplázó Verrasztó Evelyn és Kis Gergő révén nyertünk három ezüstöt, Dara Eszter pedig hozzátett egy bronzot, vagyis arany nélkül maradtunk – nem mintha ez tragédia lenne egy ilyen versenyen. Cseh Laci 50 hátra volt benevezve, vagyis az elsőség tényleg szóba sem jöhetett, ám végül e számban sem indult el, csak a 4x50-es vegyes váltóban, ahol a társaság a 11. idővel esett ki, miközben országos alapcsúcsot állított fel. (Gyurta is ott volt e csapatban, továbbá 50 mellen fürdött egyet, és magyar rekorddal a 22. helyen zárt.)

Mindenképpen járt a pihenés Csehnek, aki nem sokkal korábban Pekingben mindhárom kedvenc számában (tehát a két vegyesen kívül 200 pillangón is) Európa-csúccsal lett ezüstérmes a „földönkívüli" Michael Phelps mögött. Erre a „lazulásra", ha úgy vesszük, ráment 2009 is, hiszen a normál medencés vb-n a verhetetlen rivális távollétében is győzelem nélkül maradt, mivel mindkétszer megverte őt Ryan Lochte, sőt 400-on a szintén amerikai Tyler Clary is.

Másrészt az év végi rövid pályás Eb-n ezúttal már odatette magát (he nem is annyira, mint 2007-ben Debrecenben), és 400 vegyesen világcsúccsal diadalmaskodott – ez az idő még ma is vezeti az örökranglistát. Idén pedig a margitszigeti Európa-bajnokságon pontosan azt hozta, amit tőle várhattunk: mindkét vegyesen ő lett a kontinens legjobbja – „mellesleg" Gyurta is nyert mellen, hogy Hosszú Katinka három elsőségéről (az egyiket váltóban, negyedmagával érte el) ne is beszéljünk...

Remélhetőleg Londonban mindannyian kipihentek és motiváltak lesznek, mert a képességek alapján, ahogy évtizedek óta mindig, szép napokat élhetünk majd át az olimpiai uszodában.

1958-ban e napon a NOB törölt egy szakaszt az ötkarikás fogadalom szövegéből. A régi változatból – „Becsületesen kijelentem, hogy amatőr vagyok és az is óhajtok maradni, valamint betartom az olimpiai szabályokban megszabott rendelkezéseket" – kivették az „az is óhajtok maradni" szavakat. Otto Mayer, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kancellárja közölte, a törlés ellenére is megbüntetik majd azokat a versenyzőket, akik a játékok előtt kijelentik, hogy a küzdelmek befejezése után professzionalistává kívánnak válni. Ez a döntés egy apró lépésként is felfogható afelé, hogy a mozgalom nyisson a profik befogadása felé. De csak nagyon apró közeledés volt, mivel Avery Brundage elnöksége (1952–1972) alatt – az amerikai sportvezető konzervatív szemlélete miatt is – a NOB még meglehetősen mereven ragaszkodott ahhoz, hogy az olimpiákon csak amatőrök szerepelhessenek (vagyis nem feltétlenül az adott sportág valódi legjobbjai). Hosszú út vezetett odáig, hogy például a nyolcvanas években a teniszezők is visszatérhessenek a programba, vagy hogy 1992-ben a legnagyobb NBA-sztárok varázsoljanak a barcelonai parketten... 

1968-ban e napon a Ferencváros labdarúgócsapata Strasbourgban, a helyi Racing ellen játszotta le nyugat-európai portyájának első mérkőzését. Az előzőleg lehulló nagy eső miatt viszonylag kevesen – mintegy ötezren – látogattak ki a találkozóra, amelyen a vendég zöld-fehérek 4:2-re nyertek. Branikovics két gólt lőtt, míg az itthoni teljesítményét egyaránt alaposan felülmúló Rákosi és Albert egyet-egyet. Az aranylabdás Flóri például az 52. percben három védőt is kicselezett, majd a kapust is elfektette, úgy helyezett az elzásziak hálójába. Az ellenféltől az egyik legnagyobb francia sztár, Piantoni lőtt két szép gólt. Az ebben a szezonban ismét élvonalbeli aranyérmet nyerő FTC – amely három nappal később a korábbi kétszeres BEK-döntős Stade Reims gárdáját Albert találatával 1:0-ra múlta felül, majd továbbindult Olaszországba – nélkülözte azokat a játékosait, akik néhány óra különbséggel éppen a mexikóvárosi olimpián léptek fel a nyitó meccsükön Salvador ellen. Az ötkarikás mérkőzés eredménye amúgy 4:0 lett a javunkra, és az együttes később megvédte a bajnoki címét (viszont elvesztette a „disszidáló" ferencvárosi sztárt, Varga Zoltánt)...

1978-ban e napon befejeződött a Fülöp-szigeteki Manilában a férfi kosárlabda-világbajnokság középdöntője, melyben veretlenül zárt az élen Jugoszlávia, míg a második helyen a szovjetek végeztek. Ez azt jelentette, hogy míg az amerikaiaknak majd (a kanadaiak elleni helyosztó mindössze kétpontos megnyerése révén) be kellett érniük az ötödik hellyel, addig a másik két sportági nagyhatalom a döntőben csaphatott össze. Hatalmas csatában a jugók hosszabbítás után 82–81-re legyőzték a szbornaját – déli szomszédainknál milliók nézték a televízióban a finálét, amely után általános örömünnep kezdődött. Az utolsó összecsapáson egyébként mindkét együttesből az a játékos dobta a legtöbb pontot, aki bekerült a torna álomcsapatába: Drazen Dalipagic – akit a világ legjobb (amatőr) kosarasának is megválasztottak –, illetve Vladimir Tkacsenko. Rajtuk kívül még az előbbi honfitársa, Dragan Kicsanovics is tagja lett az All Star-gárdának, valamint a bronzérmes képviseletében két brazil került be melléjük: Marcel de Souza, illetve Schmidt, akivel aztán a következő két évtizedben keresztnevén, Oscarként találkozhattunk mint a legnagyobb ponttermelő klasszissal (többek között öt olimpián szerepelt, és hármon is ő volt a pontkirály!).

1988-ban e napon Arrigo Gattai, az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke és Gustavo Tuccinei, az olasz sportorvosok szövetségének elnöke az olasz parlament előtt tett nyilatkozatában azt állította, hogy az előző esztendei római atlétikai világbajnokságon sokkal kevésbé volt szigorú a doppingellenőrzés, mint rá egy évre a szöuli ötkarikás játékokon. „Mi Rómában még nem használhattuk azokat a műszereket, illetve azokat a kifinomult módszereket, amelyeket a montreali és kölni laboratóriumokban dolgoztak ki – mondta Tuccinei. – Ezeknek a fegyvereknek a »bevetését« az olimpiára tervezték, és ott, mint ismeretes, kiválóan vizsgáztak." Az itáliai sportorvosok vezetője nem tartotta kizártnak, hogy a viszonylag kevésbé fejlett doppingellenőrzési módszerek miatt Rómában többen is „megúszták" a lebukást. Bizonyosan igaza volt: elég, ha a vb legnagyobb attrakciójára, az ismertségbe akkor berobbanó Ben Johnson 100 méteren aratott győzelmére gondolunk, amikor a kanadai sprinter 9.83-as idejével nem csak aranyérmet szerzett a korszak fő sztárja, Carl Lewis trónfosztásával, de kereken egy tizedet javított Calvin Smith 1983-ban elért világcsúcsán is (amely így 9.93 helyett 9.83 mp lett). Erről a teljesítményről később, szöuli lebukását követően beismerte, hogy ugyancsak szteroidok segítségével érte el, így aztán címétől és rekordjától is megfosztották utólag. És akkor még hány olyan eset lehetett – például az államilag doppingolt NDK-s versenyzők részéről –, amelyekre sosem derült fény...

1998-ban e napon kiderült: a kétszeres Európa-bajnok Christine Arront, illetve Jonathan Edwardsot, a férfi hármasugrás világcsúcstartó klasszisát választották az Év atlétájává az európai szövetség (EAA) szavazásán. A francia sportolónő, aki a budapesti Eb-n a 100 méteres síkfutásban nyert aranyérme után hazája győztes 4x100 m-es váltójának is tagja volt, 903 voksot kapott. A képzeletbeli dobogó második fokán az ír középtávfutó, a magyar fővárosban szintén két Eb-győzelmet begyűjtő Sonia O'Sullivan végzett 860 szavazattal, a harmadik helyen pedig a német Heike Drechsler, a távolugrás kontinensbajnoka zárt (686). A férfiaknál a brit Edwards 611 szavazattal győzött, megelőzve két, hazánkban szintén diadalmaskodó honfitársát: Colin Jackson, a 110 m-es gátfutás akkori világrekordere 536, míg a gerelyhajító Steve Backley 445 voksot kapott.