Pato a társaival megelőzte Pelét és a Barcát

A 2006-os klubvilágbajnokságot – a Toyota Világkupa hagyományainak megfelelően – még a Távol-Keleten rendezték, de az már akkor, a kieséses rendszerű lebonyolítás második esztendejében is érvényes volt, hogy Európa legjobbja (akkoriban a Barcelona) és Dél-Amerika képviselője (a brazil Internacional) kiemeltként csupán az elődöntőben kezdte meg a szereplését. Értelemszerűen nem is kellett az első naptól ott lenniük a helyszínen.

Amikor aztán december 12-én a tájékoztató táblán a barcelonai gép járatszáma mellett megjelent a felirat, „sikeresen landolt", sikongató lányok, elszánt autogramvadászok és egymás lábára taposó futballrajongók tódultak a kijárat felé a tokiói reptéren. Az ajtóban hamarosan felbukkanó Barca-játékosokat valósággal lerohanták a japán szurkolók, akiknek a különböző földrészek bajnokai részvételével megrendezett torna hozta el kedvenceiket.

A legnagyobb felhajtás persze Ronaldinhót övezte. „Rengeteg mérkőzést játszottunk az utóbbi időben, és eddig nem sikerült kihevernünk a fáradalmakat – sopánkodott a katalánok legfőbb csillaga. – Arról nem is beszélve, hogy a hosszú utazás és az időeltolódás nehézségeit sem hagytuk még magunk mögött."

A Barcelona támadójától a brazil újságírók azt is megkérdezték, mond-e neki valamit az Alexandre Pato név. „Hallottam már róla – lepte meg a sajtósokat Ronaldinho, aki éppen a rivális együttes városából, Porto Alegréből származik. – Ismerem az Internacional összes játékosát, hiszen otthoni barátaim rendszeresen mesélnek róluk. Tudom, hogy sokan nagy jövőt jósolnak a fiúnak, de én magam személyesen még sohasem láttam játszani."

Akiknek azonban volt már szerencséjük a pályán is megfigyelni a gaúcho csapat tinédzserét, állították: valóban szupertehetségről van szó. Ha egy tizenhét esztendős „nagy gyerek" az első felnőttmérkőzésén gólt rúg és három gólpasszt ad, arra még az albán másodosztályban is felfigyelnek, nemhogy a brazil élvonalban. Márpedig Alexandre Pato, az Internacional ifjú reménysége két héttel azelőtt a Palmeiras ellen pontosan a fenti forgatókönyvet hajtotta végre ötvenhét perc alatt, így alakulata végül 4–1-re győzött.

A félelmetes bemutatkozás után nem csoda, hogy a klubvilágbajnokságon a legtöbbet talán a csodatinédzsertől várták a szakértők – edzője, Abel Braga szerint kissé túl sokat is. „Nem szabad ekkora nyomás alá helyezni a fiút – figyelmeztette a zsurnalisztákat a tréner. – Nem akarjuk, hogy rá háruljon minden felelősség; mi csapat vagyunk, és különben is: még csak tizenhét éves."

A média persze eddigre már megtalálta az eredetileg Alexandre Rodrígues da Silvának keresztelt futballista saját „egyedi azonosítóját": születési helyének (Pato Branco) egyik felét vezetéknévvé változtatva és lefordítva ráragasztották a „Kacsa" (Pato) nevet, amely tehát nem a mozgására vagy egyéb „különcségekre" utal.

A támadó ezúttal (is) rászolgált a becenevére, hiszen nem jött zavarba a mélyvízben. Már az első tokiói mérkőzésén, az egyiptomi Al-Ahli – Hidegkuti Nándor egykori sikercsapata –elleni elődöntőben igazolta a jó hírét, mielőtt sérülés miatt le kellett cserélni.

A találatával pedig máris beírta magát a futball históriáskönyvébe, hiszen FIFA által szervezett felnőtt-tornán soha korábban ilyen fiatalon (17 évesen és 102 naposan) nem lőtt gólt senki. Nem akárkinek a csúcsát döntötte meg: Pelé az 1958-as vb-n 137 nappal „vénebb" volt nála, amikor bevette Wales hálóját...

Az Internacional 2–1-re győzött, így bejutott a döntőbe, és várta, hogy ki lesz az ellenfele a másik ágról. „Természetesen" a Barcelona érkezett, melynek labdarúgói sikeresen hozzászoktak ahhoz, hogy Japánban nyolc órával korábban kel a nap, mint nálu(n)k, és Ronaldinho vezérletével 4–0-ra nyertek. Persze az Américánál pontosan tudták, hogy nem ők az esélyesek – edzőjük, Luis Fernando Tena például így nyilatkozott még a meccs előtt: „Rengeteg szerencsére lesz szükségünk. A Barcelona a világ legjobb csapata. Majdnem tökéletes..."

A mexikóiaknak nem volt szerencséjük, bár a továbbjutás állítólag nem is ezen múlt, hanem egy pár zoknin és néhány, alvást elősegítő pirulán. Mielőtt ugyanis a gránátvörös-kékek játékosai fölszálltak a Japánba tartó repülőgépre, a csapat orvosainál jelentkeztek kisebb vizsgálatra: a stáb tagjai nem a sérüléseket vették kezelésbe, hanem rögtönzött kontroll után a futballisták kezébe papírt nyomtak, amelyen az általuk kidolgozott edzésterv szerepelt.

A torna helyszíne és Spanyolország között jókora az időeltolódás, így az utazóknak az átállás kellemetlenségeivel is meg kell küzdeniük. (Mennyivel egyszerűbb a BL-győztesek élete tavalytól, amióta a klub-vb-t a lényegesen közelebb található Abu-Dzabiban rendezik...).

Amellett, hogy minden kerettag két védőoltást kapott (diftéria és tetanusz), az orvosi stáb a hosszú légi útra gyenge nyugtatótablettákat is bepakolt, hogy a társaság pihenéssel töltse a tizenkét órás repülési időt. A komfortérzetre is figyeltek: a lábára mindenki speciális zoknit húzott, amely segíti a vérkeringést. És az előírások meghozták a várt eredményt: a Barcelona játékosain nem látszottak a fárasztó túra jelei, az érkezést követően egyedül Ronaldinho panaszkodott alvászavarra.

„Sajnos nekem nem segítettek az altatók, nem tudtam aludni a gépen – mondta a brazil klasszis. – Napközben viszont pihentem, így készen állok a mérkőzésre."

Szó, mi szó: tényleg kipihente magát: a katalánok többek között az ő parádés játékának köszönhetően intézték el meggyőző módon, 4–0-ra az Américát (gólszerzők: Gudjohnsen a 10., Márquez a 29., Ronaldinho a 65., Deco a 84. percben). Frank Rijkaard, a Barca vezetőedzője a találkozó után külön kiemelte az egészségügyiek munkáját, hangsúlyozva, ez a siker részben nekik tulajdonítható.

 „Bár még látszanak a játékosokon akklimatizálódási problémák, sokat segített az orvosaink által előírt edzésterv – mondta a holland szakvezető. – Biztos vagyok benne, hogy a döntőben a jelei sem mutatkoznak majd a fáradtságnak, és elhódítjuk a trófeát."

(Az orvosi stáb munkája azonban ezzel még nem fejeződött be: a finálé után ugyanis a csapat rögtön útra kelt Barcelonába, és a játékosoknak azonnal vissza kellett szokniuk az európai időzónához, hiszen az érkezés másnapján az Atlético Madriddal mérkőztek – de csak 1–1-re tellett tőlük a Camp Nouban.)

Mielőtt megnéznénk, hogy a döntőre vonatkozó frissességi és győzelmi jóslat beigazolódott-e, a további előjelekről szólva elmondhattuk: a gárda brazil vezére, Ronaldinho szép emlékeket őrzött a meccs helyszínéről, hiszen Jokohamában játszották a 2002-es világbajnokság aranymeccsét, amelyen a brazil válogatott 2–0-ra győzött a németek ellen (a négy évvel korábbi csapatnak barcelonai részről még Edmílson és Belletti is tagja volt).

A labdazsonglőr úgy vélekedett: ha a BL, a spanyol bajnoki és a spanyol Szuperkupa-győzelem után a klubvilágbajnokság trófeáját is sikerülne hazavinniük, az igazi sporttörténelmi tett lenne. Ronaldinho azt is hozzátette: nem becsüli le az ellenfelet, mert tudja, hogy erős játékoskerete van.

Érdekesség, hogy Raúl Bravo, a Real Madrid védője is megszólalt a katalánokkal kapcsolatban, bár a szavai nem voltak túl hízelgőek: „Nagyon remélem, hogy a Barcelona elveszíti a döntőt, rajtuk kívül bárkit szívesen látnék győztesként."

Az Internacional a Barcával ellentétben kissé halványabb játékkal jutott tovább az elődöntőből, de edzőjét, Abel Bragát nem nyűgözte le a spanyolok BL-ben nyújtott őszi teljesítménye sem, és a sajtó előtt arra is kitért, hogy „a Barcelonának nem lesz annyira könnyű dolga velünk, mint az América ellen. Elismerem, hogy vannak tehetséges játékosai, de nyugodtan fogok aludni a mérkőzést megelőző éjszakán."

A brazil csapatból többen is úgy nyilatkoztak, hogy az lehet a siker kulcsa, ha nem hagynak elég helyet Ronaldinhónak és nem állnak be védekezni, hanem továbbra is támadófocit játszanak. Az összeállítások a következők voltak: Victor Valdés – Zambrotta (Belletti, a szünetben), Puyol, Márquez, Van Bronckhorst – Deco, Motta (Xavi, 59.) – Giuly, Iniesta, Ronaldinho – Gudjohnsen (Ezquerro, 88.), illetve Clemer – Ceara, Eller, Indio, Cardoso – Wellington, Fernandao (C. Adriano), Alex (Vargas, a szünetben), Edinho – Pato (L. Adriano, 61.), Iarley.

A dél-amerikaiak végül tényleg megtalálták a győzelmi receptet, habár reményeikkel ellentétben többnyire a spanyolok irányították a játékot. Aztán mégis az Internacional játékosai örülhettek, Carlos Adriano 82. percben szerzett góljára ugyanis Ronaldinho hiába próbált válaszolni, szabadrúgása a kapufát kívülről súrolta, így az 1960 óta (kisebb-nagyobb kihagyásokkal, többféle rendszerben) évente elhódítható kupa immár kilencedszer, sorrendben pedig másodszor került brazil csapathoz.

(Ha meg a kört leszűkítjük csak a többszereplős klub-vb-kre, még inkább folytatódott az ottani együttesek sorozata, mivel az addigi két kiírást a Corinthians és a Sao Paulo révén a latin-amerikai országból érkezők nyerték meg.)

Noha a klubvilágbajnokság nem tartozott a legnépszerűbb sorozatok közé a nemzetközi futballéletben, a döntő eredményét hallva mégis minden szurkoló felkapta a fejét, hiszen az Internacional meglepte a nagy favoritot. Ronaldinho nem is volt boldog, de nagyon fogadkozott a vereség után.

„Szomorú vagyok, mert történelmet akartunk írni a Barcelonával, ám ez most nem sikerült. Éppen ezért kitűztem egy új célt magam elé: ha újra megnyerjük a BL-t, visszatérek, hiszen itt még van egy »rendezetlen számlám«" – mondta a klasszis, akit egyébként a torna harmadik legjobbjának választottak (Deco nyert).

A boldog kupagyőztest persze mindez egyáltalán nem érdekelte: nagy ünneplést csaptak a Porto Alegre-i játékosok, akik közül a hatalmas tehetségnek tartott Alexandre Patót az akkori hírek szerint az Arsenal mellett az AC Milan is szívesen leigazolta volna. És az utóbbi a következő nyáron meg is tette – más kérdés, hogy fiatal kora miatt a futballista csak újabb fél esztendővel később, 2008 januárjában mutatkozhatott be tétmeccsen a lombardoknál.

A 2008–2009-es szezonra pedig kimondottan fontos tagja lett az együttesnek, mégpedig Ronaldinho csapattársaként, mert az aranylabdás formáját már régebb óta nem találó honfitársa is a piros-feketékhez igazolt. Ez egyúttal azt is jelentette: pont azelőtt jött el Katalóniából, hogy a Barcelona – immár Pep Guardiola irányításával, Lionel Messi sztársága jegyében – újra megnyerte a Bajnokok Ligáját. Aztán a klub-vb-t is. Ronaldinho nélkül. Ezt a számlát nem rendezte az élet...