Bohóckodó milliomos „edző” a La Ligában

Az odesszai születésű úriember 12 éves korában, 1975 táján vándorolt ki családjával szovjet Ukrajnából az Egyesült Államokba, és azon belül is kimondottan jó helyre, Kaliforniába. Dmitry Piterman a neves Berkeley egyetemre járt, ahol sportolt is, sőt hármasugróként majdnem kijutott a barcelonai olimpiára.

A meghiúsult szereplés sem tántorította el azonban attól, hogy Spanyolországba utazzon: sportkarrierjével felhagyott és 1991-ben Gironába költözött. Ekkoriban már főleg ingatlanüzlettel foglalkozott, és jól mehetett a sora, mert előbb egy amatőr kiscsapatot, a Tossa Sportot vásárolta meg, majd egy valamivel nagyobbat, a Palamóst is, amely a környék, azaz a katalán régió legrégibb klubja, és a nyolcvanas évek végén hajszál híján feljutott a Primera Divisiónba is.

Később viszont gazdasági problémák miatt visszasorolták a negyedosztályba, és az 1999-ben elnökké választott Piterman segítségével sikerült aztán – két esztendő erejéig – feljebb kerülni a harmadikba. Ezekben az időkben a milliomos tulaj megpróbálkozott a második vonalbeli Badajoz megvásárlásával is – sikertelenül. Hamar kiderült viszont, hogy ez nem szegte kedvét a kísérletezésre.

Az üzletembert ugyanis 2003. január 16-án a legfelső szinten szereplő Racing Santander új elnökévé választották az újonc klub rendkívüli ülésén, mindössze egy nappal azután, hogy megszerezte a részvények 24.6 százalékát – ezzel a vétellel ugyanis az egyesület legnagyobb részvényesévé vált.

Nem is tétlenkedett sokat, már az első bejelentései között szerepelt, hogy megállapodott a Caja Cantabria bankkal egy 12 millió eurós hosszú távú kölcsön finanszírozásáról. Érdekesebb azonban, hogy mit ígért a szerepvállalásáról: „Nagyon boldog vagyok, mert mindig is az volt az álmom, hogy egy spanyol élvonalbeli csapatot vezessek. Ugyanakkor nem akarok radikálisan beleavatkozni a klub ügymenetébe, ezért egy darabig még nem hozok döntéseket a szakmai munkát illetően" – nyilatkozta Piterman.

Másnap még valóban aránylag visszafogta magát. Frissen vett alsóházi csapata az új időszak első meccsén a Sardinero Stadionban alulmaradt a Betisszel szemben, ő pedig így reagált: „Nem hiszek a balszerencsében. Jelen esetben az történt, hogy kikaptunk, de fel kell állnunk a pofon után. Jártam már az öltözőben is, ahol igyekeztem lelket önteni a játékosokba, mert most az a legfontosabb, hogy túltegyék magukat a kudarcon, és már az Osasuna elleni mérkőzésen törjék a fejüket."

Addig gondolkodott aztán, hogyan tehetne a legtöbbet a fiúkért, amíg az eredeti közlésén kicsit módosítva arra nem jutott: az lesz a legjobb, ha a Palamósnál kipróbált módon leül a kispadra. Az, hogy ott sem rendelkezett ehhez engedéllyel („magyarán" licenccel), pitiáner mellékkörülmény volt számára.

Január 22-ére virradóra tehát Piterman immár a csapat edzőjének is mondhatta magát. Noha előzőleg kijelentette, hogy egy ideig nem kíván beleszólni a szakmai munkába, a jelek szerint az előző fordulóban elszenvedett hazai vereség (0–1) olyan mély nyomokat hagyott benne, hogy a 21-én estére összehívott megbeszélésen az egész sportszakmai stábot nemes egyszerűséggel kirúgta.

Ügyvédeinek így „mindössze" Manolo Preciado mester, Quique Setién sportigazgató, Raúl Ruíz másodedző, Luis Felipe Lúcio erőnléti edző és Pedro Alba kapusedző jogi képviselőivel kellett megállapodniuk, elvégre mindegyiküknek érvényben lévő szerződése volt a Santanderrel.

„Ez már várható volt... Nagyon szomorú vagyok, mert mostantól nem edzhetem életem csapatát. A következő lépésem az lesz, hogy valahogyan felbontsam a szerződésemet az egyesülettel, mert úgy érzem, nincs értelme, hogy itt folytassam a munkámat" – mondta a kantábriai egyesülethez ezer szállal kötődő Preciado, aki azt is elárulta, hogy a történtek ellenére sem haragudott Pitermanra.

Közeledett az újabb erőpróba, és bizonyos akadályok még elhárításra vártak a túltengő tettvágyát álláshalmozással kielégíteni vágyó nagyfőnök elől, aki a korábbi „kispályás" ügyködései után most már országos szinten is kezdte egyre nevetségesebbé tenni magát.

Megfelelő képesítés híján ugyebár nem dirigálhatta csapatát az Osasuna ellen, így hivatalosan Jesús Gómez Cos, közkeletű nevén Chuchi Cos – a sportszakmai bizalmas, a Palamós öt évvel fiatalabb szakvezetője, egykori futballista – lett a Racing trénere is.

A klubelnök pedig szertárosként szeretett volna a kispadra kerülni, ám hiába kért engedélyt, az illetékesek a „labdarúgás normális rendjének fenntartása" érdekében ezt megtagadták tőle. A helyzetet bonyolította, hogy Piterman Carlos Torres masszőrt szorította volna le a kispadról, aki egyébként ez esetben a valódi szertárost, Manuel Sanjuánt „száműzi" a lelátóra, mert nem volt fizikoterapeuta végzettsége, ezért papíron ő lett a szertáros...

Mi lehetett a vége ilyen káosz után a mérkőzésnek? „Természetesen" sima 3–1-es vereség és további visszaesés a „hatpontos" derbi után – pedig a főrészvényes (elnök, edző, stb.) mégis elintézte, hogy együttese közelében legyen, miután fotósként akkreditáltatta magát az idegenbeli fellépésre.

Megvolt tehát a meccsélmény, hősünk ezért legközelebb az íróasztalhoz csoportosította át az energiáit. Két nappal a balsikerű túrát követően más módon sütkérezett a reflektorfényben: ezúttal kijelentette, hogy még a januári átigazolási időszakban megszerzi csapatának a brazil világklasszist, Romáriót. A dolgát nehezítette, hogy a 1994-es világbajnok csatár január 14-én egy plusz egyéves szerződést írt alá a Fluminenséhez, ráadásul kijelentette, a Flu lesz pályafutása utolsó egyesülete. Persze, hogy végül nem igazolt a spanyol kiesőjelölthöz...

De mire ez kiderült (már ha egyáltalán volt itt bármiféle kérdés), még történt egy s más. A gyorsan az ibériai futballélet legszínesebb egyéniségévé váló Piterman ellen a szövetség versenybizottsága január 29-én (vagyis éppen ma nyolc éve) vizsgálatot indított. Az ukrán származású amerikai milliomos értelemszerűen azzal érdemelte ki az eljárást, hogy bár az RFEF a szükséges licenc hiányában nem engedte (volna) leülni a kispadra, ő fényképezőgép nélküli fotósként taktikai utasításokkal látta el csapatát (láttuk, milyen hatásfokkal...).

Néhány nappal később pedig arról érkeztek hírek, hogy a Racing talán legnevesebb játékosának, a helyi születésű Pedro Munitisnek alighanem véget ért a karrierje a klubnál, mivel az új „mindenes" (nehéz kiválasztani egyetlen címét, pláne, mert a listához még hozzávehetjük, hogy tudósítónak is feliratkozott a pályára jutás érdekében) kihagyta a soros játéknapra készülő csapat kezdő tizenegyéből, amit az érintett beszédes jelként értékelt. Úgy hírlett, a 27 éves, 21-szeres spanyol válogatott támadó, aki megjárta a 2000-es Eb-t is, a mérkőzés napján sajtótájékoztatót tart az ügyben.

Ehhez képest a szóban forgó február 2-án mi került a híradásokba? A Valladolidban 2–1-re alulmaradó Santander egyetlen gólját a 13. percben – azaz véletlenül sem csereként – a Real Madridban két évet lehúzó, s a blancókkal bajnokságot és BL-t nyerő támadó szerezte... (Munitis a nyártól tett ugyan majd egy hároméves kitérőt a Deportivóhoz, de azóta ismét, még ma, veteránként is a Racingban szerepel!) S miközben újból meglátszott, hogy Piterman esze járását nehéz követni, a gárda szépen visszacsúszott a kiesőzónába...

Fentiek tükrében kisebb csoda egyébként, hogy az együttes végül bennmaradt az élvonalban. Viszont a részvényesek jó részének igencsak elege lett az ellentmondásos személyiségű presidentéből, ezért az új idény elején elpártoltak tőle, így elvesztette az elnöki tisztét. Utóbb a palamósi bársonyszékéből is felállt, viszont a fejlemények nem tántorították el úgy általában a sportvezetősködéstől.

Előbb a jó nevű kézilabdacsapat, a Cantabria (egykor TEKA Santander) első embere lett, de mivel nem tudta megoldani a súlyos financiális problémákat, fél esztendővel később belebukott az ellene indított bizalmatlansági indítványba. Ez rossz hír volt a labdarúgás számára, mert Piterman így megint visszatalált a futballhoz.

A baszkföldi Vitoria városában még áldották is talán a nevét eleinte, mivel a másodosztályba visszaeső Alavést, amely nem sokkal korábban még felejthetetlen(ül gólgazdag) UEFA-kupa-döntőt vívott a Liverpoollal, 2004-ben megvette, majd visszajuttatta a La Ligába – természetesen Chuchi Cos segítségével.

Csakhogy az élvonal megint túl nagy falatnak bizonyult: a kedvenc tréner sportigazgatóvá lépett elő (vissza?), és utódjai közül egyetlen évad alatt hármat is elfogyasztott az elnök. Ki is estek... Ráadásul eldurvultak a viszonyok házon belül, például az egyik szurkolói csoportot Piterman csőcseléknek nevezte, egy játékost pedig fizikailag megfenyegetett az egész öltöző jelenlétében. Néhány nappal később el is zavarta a csapattól – mint utóbb a bíróság kimondta, jogellenesen...

Amikor már odáig fajult a helyzet, hogy az Alavés gazdasági gondjai a könyveléssel kapcsolatos rendőrségi ügyekbe torkollottak, egy befektetői csoport 50 százalékos részesedést szerzett és így 2007-ben kiszorították a klubból az ukrán-amerikait. Más kérdés, hogy a nyoma ott maradt: tulajdonosi időszakában háromszorosára nőtt az egylet adóssága, és a vezetése alatt észlelt visszásságok miatt a vitoriai bíróság a spanyolországi ingatlanjainak lefoglalása mellett 120 ezer euró megfizetésére is kötelezte.

Az ügynek valószínűleg lesz még (jogi) folytatása, de mi most csak annyit tennénk hozzá a fentiekhez, hogy az exszovjet (származású) milliárdosoknak felajánlkozó klubok nem mindegyike foghat ki egy Roman Abramovicsot és vele a „Kánaánt"...