Real-gála: Aranylabda, ollózás és ollézás

Idén a katalánok Messi, Iniesta, Xavi triója szerepelhetett a patinás elismerés díjátadó gáláján, egy évtizeddel ezelőtt pedig az örök vetélytárs Real Madrid (egyik legnagyobb) sztárját köszöntötték. Nem is akárhogy: egyszerre nyolcvanezren.

A „királyi gárda" aznap, 2001. január 14-én bajnokit játszott, s ez adta a remek alkalmat. Az örömöt fokozta, hogy az együttes még pályára sem lépett, máris átvette a vezetést, mivel az előző esti szuperrangadón (mert akkoriban annak számított!) a házigazda Deportivo La Coruna az utolsó percekben szerzett két góllal legyőzte az addigi listavezető Valenciát, aminek révén a jobb gólkülönbség immár a fővárosiak felé billentette az élen a mérleg nyelvét. A pontelőnyért aztán már maguk a blancók dolgoztak meg.

A Real Madrid–Oviedo mérkőzés örökre emlékezetébe vésődhetett a vendéglátók minden drukkerének, de legfőképpen azoknak, akik a Bernabéu lelátóiról élőben lehettek szemtanúi az összecsapásnak. No meg annak, ahogy látványos ünnepség keretében átadták a 2000-es Aranylabdát Luís Figónak.

A trófeát a nagy hagyományú szavazást (egészen tavalyig) megszervező France Football főszerkesztője nyújtotta át a portugál klasszisnak, akit Alfredo Di Stéfano (1957 és 1959 győztese), Raymond Kopa (1958), Luis Suárez (1960), Eusébio (1965) és Bobby Charlton (1966) kísért be a pályára.

A legendás elődöknek az utóbbit kivéve mind volt valami közük a klubhoz, az országhoz vagy a legújabb nyertes hazájához, és öten együtt a hatvan százalékát lefedték az 1957–1966 közötti tíz esztendőnek! Mellőlük csak Omar Sívori (1961), Josef Masopust (1962), Lev Jasin (1963) és Denis Law (1964) hiányzott, valamint a már régóta nem élő orosz kapushoz hasonlóan addigra (mindössze egy évvel korábban...) elhunyt legelső kitüntetett, Sir Stanley Matthews (1956). Az biztos, hogy az ott lévők nem akármilyen „díszőrséget" alkottak!

Az átadás pillanatában aranyra változott az egész stadion, mivel a nézők a belépéskor kapott aranyszínű kartonlapokat a megfelelő pillanatban a magasba emelték. Figo biztosan nagyon meghatódott, és talán senki sem gondolt ekkor arra, hogy mindez csak egyharmad részben illette a Realt.

Egy „szelet" ugyanis a játékos nyáron remeklő válogatottjának járt, amellyel az Euro 2000-en bronzérmes lett a franciák elleni drámai, hosszabbításos kiesés után, a maradék mintegy 33.3 százalék pedig – az ellenlábas Barcelonának, ahonnan az idény előtt átigazolt. És amelynek hívei szemében attól fogva hevesen gyűlölt áruló lett...

A rövid, de annál pompásabb ceremóniát követően Figo mindenesetre megmutatta, miért is őt szavazták meg a szakírók az előző esztendő legjobbjának: a találkozó 13. percében Fernando Morientes a tizenhatos magasságában, a jobb szélről középre adott, épp az érkező portugál elé, aki, ha már egyszer lőtávolon belül megkapta a labdát, nem hibázott.

A folytatásban kicsit leült a játék, de a térfélcsere után – elsősorban Pedro Munitis és Steve McManaman pályára lépésének köszönhetően – a „királyiak" parádés teljesítménnyel rukkoltak ki. Az 56. percben Morientes, negyedóra múlva Munitis növelte a gólok számát, zárásként pedig az angol középpályás egy briliáns – az egykorú tudósításban ollózósnak leírt, de inkább karateszerű – találattal tette fel az i-re a pontot.

Az utolsó két gól között, a nézők nagy ollézása közepette Vicente del Bosque, az azóta már kétszeres BL-győztes, illetve szövetségi kapitányként világbajnok szakvezető lehozta Figót, akit felállva, vastapssal búcsúztatott a közönség.

„Tökéletes nap volt, amelyre sokáig emlékezni fogok. Nemcsak az ünnep volt szép, hanem az utána következők is. Hatalmas elismerést jelentett olyan emberek társaságában átvenni a díjat, akik a labdarúgás történetében kiemelkedően fontos helyet foglalnak el" – nyilatkozta a 4–0-val záruló meccs után a portugál.

És tényleg tökéletes napnak örülhettek a blancók, hiszen ez volt zsinórban a Real nyolcadik győzelme, amilyenhez hasonló produkciót addig csupán kétszer – Miguel Munoz (1961–1962) és Leo Beenhakker (1988–1989) vezetésével – tudott produkálni az együttes. Aznap még nem tudhatták, így nem is bánthatta őket, hogy egy héttel később Valladolidban nem sikerült tovább srófolni a rekordon, mert 2–2-n ragadtak kiesés ellen küzdő ellenfelüknél...

Még mielőtt viszont ez megtörtént volna, Ronald Koeman, a holland válogatott és a Barca egykori klasszisa tovább hizlalta a májukat, amikor azt mondta: hibát követtek el volt klubjának vezetői, amikor fél évvel korábban elengedték Figót a nagy ellenfél Realhoz: „Óriási baklövésnek tartom az eladását. A távozásával nemcsak gyengültünk, de egyúttal legfőbb vetélytársunkat erősítettük meg."

A madridiak nagybevásárlós korszakának első nagy szerzeménye egyébként akkor világrekordnak számító 56.1 millió dollárért szerződött a fővárosiakhoz, akik vele együtt meneteltek aztán az aranyérem felé, miközben előző alakulata a negyedik helyen szerénykedett. És ott maradt az idény zárásakor is!

Ezzel szemben a portugál csillag ebben az évben és kettővel később bajnok lett a Primera Divisónban, illetve mindkétszer elhódította a spanyol Szuperkupát is, a köztes esztendőben (2002) pedig minden létező rangos nemzetközi trófeát begyűjtött: BL-t nyert, majd az európai Szuperkupa és az Interkontinentális kupa is a vitrinbe került.

Egyelőre azonban a jövőt illetően az csigázta a Real-szurkolókat, hogy egy spanyol internetes portálon ugyanezekben a napokban Florentino Pérez klubelnök bemutatott egy dokumentumot, amely szerint Zinedine Zidane aláírt egy előszerződést arról, hogy ha az idény végén távozik a Juventustól, akkor csakis a „királyi gárdához" igazol.

A megegyezés (vagyis nyári csapatváltásának) hírére a torinói „zebrák" francia világ- és Európa-bajnok aranylabdása kénytelen volt a témával foglakozni, és szükségét érezte, hogy a saját honlapjára feltegyen egy kommentárt: „Aki engem egy kicsit is ismer, az tudja, hogy semmilyen körülmények között nem megyek Madridba. A spanyol foci nem az én világom."

Ejnye, Zizou – ezt kissé mintha elhamarkodtad volna! Te talán nem tudtad, de van (volt) az a pénz és galaktikus nagyságrendű csábítás, amely bárkit mellbe vág és még egy Zidane-kaliberű sztár is fejet hajt előtte...