„Gyerekes" gól döntött az Olaj rangadóján

Bivalyerős két együttes feszült egymásnak 2010. március 20-án, noha a „feszülés" kitételt előzőleg jó néhányan kétségbe vonták, annyira ellentétes irányból érkeztek a résztvevők a szolnoki csarnokba. A Zalakerámia-ZTE a hátralévő eredményektől függetlenül már megnyerte az alapszakaszt, ráadásul veretlenül, tarsolyában 22 győzelemmel utazott az Alföldre.

Arról nem is beszélve, hogy egy héttel korábban a Kecskemét elleni biztos sikert hozó találkozó lefújását követően olyan eufórikus hangulatban ünnepelte kedvenceit a zalai közönség, mint annak idején, amikor az ügyvezető Bodrogi Csaba még a parketten irányított, s Egerszegen a bajnoki címeket köszöntötték a lelátón.

„Mindenképpen ki szeretnénk szolgálni a szurkolóinkat, sokan elkísérnek a tiszaligeti oroszlánbarlangba. Ezért sem számít, hogy megnyertük az alapszakaszt, és persze meg akarjuk őrizni százszázalékos mérlegünket. Ráadásul ha Szolnokon is győzni tudunk, az magabiztosságot kölcsönözne a rájátszásra" – sorolta a meccs előtti napon a Nemzeti Sportnak az ellenérveket Kámán Tamás, a ZTE csapatkapitánya arra a felvetésre, hogy együttese szempontjából mindegy, milyen eredmény születik az Olajnál.

„Egyáltalán nem mindegy, ráadásul játékosaim – Chad Timberlake-en és Kyle Wilsonon kívül – már tudják, hogy a szolnoki az egyik legnagyobb szurkolótábor az országban, amely előtt játszani különleges élmény. Még különlegesebb, ha nyerni is sikerül ebben a közegben" – erősítette meg játékosa szavait a vendégek mestere, Völgyi Péter.

A szolnokiakat irányító Pór Péter arról beszélt a találkozó előtt, hogy alakulata képes lehet megtörni a ZTE veretlenségét, ha nem követi el azokat a hibákat, amelyeket előző héten Székesfehérváron, amikor 96–63-as, jókora pofonba szaladt bele ott az Olaj. A szakvezető számára nagy segítség volt, hogy ezen a mérkőzésen már számíthatott a deréksérüléséből felépülő 213 centis centerre, Báder Mártonra is.

A rendkívül fordulatos, végig magas hőfokú rangadón aztán „azért nyert a Szolnok, mert a végén a gyerek bedobta!" Ezzel a mondattal tömören összefoglalta a 83–82-re végződő meccs lényegét az alulmaradó vendégek részéről Kámán. A Szolnok ugyanis – persze alaposan leegyszerűsítve az események elemzését – valóban azért kerekedett felül a mérkőzésen, mert a „gyerek", vagyis az apró termetű (187 centis), szakállkája ellenére tényleg kölyökképű Kammron Taylor a végén hibátlanul célzott a hárompontosvonalon túlról, s mert a hátralévő 5.5 másodperc alatt a ZTE már nem tudott fordítani.

Hogy miért? Mert amikor Louis Hinnant a lefújás pillanatában a kosárba helyezte volna a labdát, Darius Rice hatalmas ugrómozdulattal leblokkolta. Rice, aki miatt csaknem elvesztette a meccset a hazai együttes. A rendkívül jó kezű bedobó ugyanis a találkozó kritikus szakaszában elszórta a labdát, és a máskor biztosan célzó amerikai kilenc mezőnykísérletéből mindössze háromszor talált be.

Lehet, hogy Rice-nak azért nem maradt ereje pontosan tüzelni, mert hatalmas munkát végzett a palánk alatt. Mindkét palánk alatt. Az Olaj győzelmének – azon kívül, hogy a végén bedobta a „gyerek", aki 44 százalékos eredményességgel célozva ért el 32 pontot – másik kulcsa az volt, hogy a lepattanócsatát 41–31-re megnyerte. Ousmane Barro emberfelettit nyújtott, főleg a finisben kapkodta ipari mennyiségben a labdát, így maradhatott versenyben Pór Péter legénysége, amikor (két perccel a vége előtt, nyolcpontos hátrányban...) szolnoki szemszögből már minden veszni látszott.

Volt egyébként még valaki, aki roppant hatékonyan ügyködött a palánkok térségében: a nyolcesztendős légióskodást követően hazatérve mindenáron bizonyítani akaró Báder Márton. Róla egyrészt az ellenfél centerei egyre-másra szedték össze a személyi hibákat, másfelől a védekezése is példát mutatott a többieknek, harmadrészt úgy dobott 13 pontot (kilenc lepattanójával együtt ez csaknem dupla duplát ért), hogy nem célzott jól közelről, s ezt belátva hátrébb lépett, a triplákat pedig hibátlanul engedte el.

„Jutalmul" a Szolnok a maga javára tudta fordítani a találkozót, és elvette a listavezető, már alapszakaszgyőztes ellenfél 22 (!) meccsen át őrzött veretlenségét. A 32 pontjával a mérkőzés legeredményesebb tagjának számító Kammron Taylor (akit klubja az átigazolási időszak utolsó pillanatában, február végén szerződtetett, míg előtte utoljára Le Havre-ban szerepelt) rögtön válaszolt is az NS tudósítójának érdeklődésére.

– A lefújást követően olyan önfeledten ugrált és szaladgált körbe-körbe fülig érő szájjal, láthatóan élvezve az ünneplést, mint egy kisgyerek...
– Nagyon ritkán éreztem ekkora boldogságot, mint e meccs végének pillanatában. Ez volt az első hazai fellépésem ebben a csarnokban, és egészen káprázatos volt a hangulat. Jártam már sokfelé, de ennyire fanatikus szurkolótáborral még nem találkoztam.

– Úgy tűnik, ez tetszik önnek. A város is?
– Nagyon. Megszerettem Szolnokot, megszerettem a drukkereket, s igyekszem, hogy ők is megszeressenek engem.

– Valahol azt olvastam, hogy Kobe Bryant a kedvence. A Lakersnél övé az utolsó tripla, Szolnokon Kammron Tayloré...
– Ez így van, de nehogy összehasonlítson Kobe-val. Ő az NBA sztárja, én sohasem jutok olyan magasságba. Most az a fő cél, hogy Magyarországon bajnoki címet nyerjünk a Szolnokkal.

Hát, ehhez bizony „türelmesebbnek" kellett volna lenni. Az Olaj ugyanis rosszabb kosárkülönbségével végül a negyedik helyre szorult a táblázaton, így a rájátszás során már az elődöntőben szembekerült az első kiemelt ZTE-vel, amely ezúttal nem ingott meg, és 3–0-val kisöpörte ellenfelét – hogy aztán az Atomerőmű együttesét felülmúlva megszerezze fennállása negyedik bajnoki aranyát, egyben az elsőt majdnem húsz év után.

Az immár 27 esztendős Taylor a jelenlegi szezonban már a ciprusi Keravnoszban pattogtat, azaz nincs része abban, hogy az alaposan kicserélődött keretű Szolnok az élvonalban még tegnap délelőtt is az élen állt (a végső dudaszóhoz „kapcsolódó" Pankár Tibor-kosár miatt vitatott szombathelyi vereség után a második helyre szorult a fehérváriak mögött).

Azaz jó esélye lehet majd akár története harmadik végső diadalára is (miközben a zalaiak a hetedik helyen poroszkálnak...), míg egy hete – a fináléban az Albacompot megverve – hazai pályán begyűjtötte a kupaelsőséget (e téren ezzel már megvan a triplája). Az MK négyes döntőjének legjobbja pedig nem más volt, mint az amerikaival ellentétben a Tisza partján maradó másik húzóember, Báder Márton...