Márciusi Messi-mágia: 8 nap alatt 8 gól

Lionel Messi nyolc napot kitevő „nagyhete" március 14-én kezdődött, amikor a jócskán lemaradva, de azért még szintén dobogós Valencia ellen az egy félidőn át „láthatatlan" játékos egymaga intézte el a vendégeket. Az első felvonásban még középen tört kapura, de az eltiltása miatt ezúttal a lelátón ücsörgő Pep Guardiola vezetőedző a szünetben telefonon bejelentkezett néhány módosítási javaslattal, és az argentin a fordulás után már szokott helyéről, a jobb oldalról rohamozott – a differencia három gólban volt mérhető.

„A világ legjobb játékosa: ha a csapatodban tudhatod, minden lényegesen egyszerűbbé válik" – fogalmazta meg a különbséget a Messivel és a nélküle felálló együttesek között Tito Vilanova, a 3–0-ra győztes Barcelona másodedzője. Maga a főhős e teljesítménye révén 22 találattal állt a góllövőlista élén, továbbra is hárommal maga mögött tartva az ugyanaznap szintén triplázó Gonzalo Higuaínt, a nagy rivális Real Madrid honfitárs csatárát.

A katalánok klasszisának képességeit 2010. március 16-án az NS szakírója a következőképp próbálta érzékeltetni: „ha közel helyezkedsz a »törpéhez«, kicselez, ha távol, kicselez, ha pedig behátrálsz, ellövi melletted a labdát". E varázslatát legközelebb 17-én, a BL-nyolcaddöntő visszavágóján nyílt alkalma megmutatni, amikor csapata a németországi 1–1 után ezúttal a Camp Nouban készült a Stuttgart ellen.

A Barca sikereinek egyik fő letéteményese, a szezon végén majdnem Aranylabdával elismert Xavi izomszakadást szenvedett a mérkőzést megelőző napi edzésen, ugyanakkor a karmesterrel ellentétben Carles Puyol visszatérhetett a védelembe, és a hétvégi bajnokiról eltiltott Zlatan Ibrahimovic is újra bevethető volt. Ő végül csak csereként állt be, mert a Messi, Thierry Henry, Pedro támadótrió kezdett.

A kommentárok és a szurkolók gólkavalkáddal kalkuláltak, a címvédő együttes „művészeinek" többsége viszont óvatosan harcról és csak kétszáz százalékos produkcióval kivívható továbbjutásról beszélt.

Ami Messit illeti, neki a Real előző heti kiesése (a Lyonnal szemben) nem csupán intő jelként szolgált, hanem extra motivációt is kölcsönzött: kevés stadionban fütyülték ki, a Bernabéuban viszont akadt erre példa, így számára „édes érzésnek" ígérkezett a májusi fináléban fellépni az „ellenség" fészkében (más kérdés, hogy addig már nem jutott el – ebben José Mourinho akadályozta meg, de még interesként és nem a házigazda „királyiak" képviseletében...).

A pöttöm sztár meg is tett mindent, hogy eljusson a döntőig: már a 13. percben, amikor labdát kapott a VfB térfelének elején, zavartalanul elrobogott majdnem a büntetőterületig, majd 18 méterről leadott lövésével megbüntette a sváb védelem hanyagságát. A második félidőben aztán újabb tizenhatoson kívüli – ezúttal lapos – lövéssel duplázta meg góljai számát, 3–0-ra alakítva az állást, merthogy még a szünet előtt Pedro is betalált. Ő maga egyébként megint mesterhármasig juthatott volna, de Jens Lehmann bravúrral védte a fejesét, majd a hajrában mellé lőtt.

A sima 4–0-s diadal után (a termést Bojan Krkic tette teljessé a finisben) szinte a csapból is Messi folyt. A Barcelona csillaga egyre nagyobb feladat elé állította az újságírókat, hiszen egyre nehezebben lehetett róla újat írni, miközben ő hétről hétre ismét a címlapokra kéredzkedett – mégpedig a teljesítményével, s nem az életstílusa vagy (nem létező) botrányai miatt.

A tekintélyes El País jegyzetírója szemléletes hasonlattal kísérelt meg képet adni a Messi-mágiáról: „Úgy játszik, mint egy rutinos dzsesszzenész, mindig felismerhető a stílusa, mégis minden este kicsit más. Ugyanazokat a fogásokat veszi elő, a zenekar követi, és már-már vallásos ihletettséggel játszik, a közönség pedig azt szeretné, hogy sohase hallgasson el a muzsika."

Ha kevésbé költőien akarjuk láttatni, Guardiola reakcióját érdemes idézni ugyanakkorról: „Az előző idényben hat trófeát nyertünk, amiben döntő szerepet vállalt. Az igazi nagyok hajlamosak magukkal húzni a csapatukat, vegyük például Michael Jordant és a Chicago Bullst. Messi a legjobb, ilyen egyszerű".

Ezt amúgy mások is hasonlóan ítélték meg, ezért akkoriban egyre jelentősebbnek kezdték ítélni az esélyét, hogy harcba szálljon a címvédésért az Aranylabdára tavaly év elején még legesélyesebbnek vélt manchesteri Wayne Rooneyval.

A címben emlegetett nyolcnapos menet harmadik, záró felvonására 21-én került sor, egy nappal azután, hogy a Primera Divisiónban jobb gólkülönbsége révén élen álló Real Madrid (amely lendületben volt: az utóbbi kilenc találkozóját mind megnyerte, és nyolcszor is minimum háromszor betalálva közben) egygólos hátrányból fordított a Sporting Gijón ellen, vagyis a gránátvörös-kékek győzelmi kényszerben léptek pályára a forduló záró meccsén, Zaragozában.

Ott, ahol mindennek tetejébe negatív volt a mérlegük, ráadásul az edzőváltáson átesett patinás – de abban a szezonban újonc – ellenfél a megelőző hét összecsapásából mindössze egyet vesztett el! „Az egymás elleni meccseink mindig a klasszikusok közé tartoztak, és tartoznak ma is. A lehető legrosszabb időszakban kell vele játszanunk, mert kiváló formába lendült. Viszont nem hibázhatunk, akár velünk van Xavi, akár nincs. A bajnokság az utolsó szakaszába fordult, és egy pontot sem herdálhatunk el" – nyilatkozta felvezetésként Guardiola.

Nos, a Zaragoza könnyed legyőzése ezúttal nem jelentett problémát, másképp fogalmazva: Messi három-három góllal, egyben ponttal ajándékozta meg alakulatát, mi több, a második találatát fantasztikus szóló után rúgta. A vége 4–2 lett a vendégek javára, de még mielőtt Ibrahimovic a 91. percben tizenegyesből betalált, az argentin egy fantasztikus sorozatot mondhatott magáénak: a Barca legutóbbi kilenc bajnoki gólját egytől egyig mind ő szerezte!

A Málaga ellen a 84. percben csiki-csuki végén a győztes gólt lőtte a Camp Nouban, Almeríában ő jegyezte a döntetlent érő kettőt, a Valencia elleni mesterhármasáról pedig már szóltunk. (Eközben a Stuttgart elleni duplájával a BL-ben a legjobb nyolc közé vezette a címvédőt), majd ugye Zaragozában parádézott – az volt egyébként együttesében az ötödik, míg az adott idényen belül a harmadik triplája.

Sőt eljuthatott volna négyig – azaz zsinórban tízig – is, de a hajrában a büntetőt átengedte Zlatannak. Mellesleg előtte egészen elképesztő pusztítást végzett az ellenfél védelmében, a játékosok bábuként dőltek jobbra-balra...

A közönséget varázslatos trükkökkel elkápráztató argentin szélsővel kapcsolatban ekkor már tényleg nem volt mit mondani... A szavak elfogytak, a jelzők üresen kongtak, a hasonlatok szegényesnek tűntek. Kollégánk az NS-nél nem szégyellte a „tehetetlenségét", ekképp fogalmazott:

„Szeretnénk valamit írni Lionel Messiről, a Zaragoza elleni három góljáról, követhetetlen cseleiről, tökéletesen eltalált lövéseiről, de a nyelv ezúttal sovány eszköznek tetszik a csoda visszaadására. Le lehet írni ugyan betűkkel, hogy bemutatta a testcselt előbb balra, aztán jobbra, majd a földön fekvő védő mellett elhúzott balra és végül kilőtte a hosszú sarkot, de pontosan érezzük a próbálkozás kudarcát. Eljutottunk arra a pontra, hogy az argentin varázsló játékával kapcsolatban az újságíró kénytelen feltenni a kezét, és beismerni: a megfoghatatlant képtelenség megfogni."

Azért persze akadtak kísérletek. Íme a La Vanguardia napilapé: „Hihetetlen. Utolérhetetlen. Utánozhatatlan. Lenyűgöző. Csodálatos. Ragyogó. Zseniális. Elképesztő." Hasonló dicséretek özönével találkoztak az El Mundo Deportivo és az El País olvasói is, a katalán sportnapilap azonban beérte annyival, hogy higgadtan közölte a közönségével: „E. T. Rosarióban született, és a Barcelonában futballozik."

A máskor olyan beszédes Pep Guardiola ezúttal csődöt mondott a játékos értékeléséhez érve: a meccset követő sajtótájékoztatón beismerte, hogy a látottakra minden dicséret kevés. Ezzel szemben a Zaragoza új vezetőedzője, José Aurelio Gay nem jött ennyire zavarba, és a lefújás után nem sokkal, ámulatából ocsúdva közölte: „Ma Diego Maradonát láttam játszani." A vesztes házigazdák játékmestere, Ander Herrera főnöke nyilatkozatához csak annyit tett hozzá halkan: „Nem vagyok biztos benne, hogy Messi emberi lény..."

Érdekes egyébként, hogy bár többen elemezték és igyekeztek kiismerni a 169 centiméteres „űrlény" cseleit, eddig egyetlen védőnek sem sikerült biztos módszert kidolgoznia a hatástalanítására – esetében még a jól bevált „fel kell rúgni" utasítás sem mindig végrehajtható. Az ellenfelek valahogy úgy lehetnek vele: ha tudják is, hogy mire készül, merre húzza majd a labdát, egy ismeretlen erő összecsomózza, béklyóba köti a lábaikat, és a villámgyors „törpe" végül úgyis faképnél hagyja őket – pontosan úgy, ahogyan arra számítottak.

E mágiája segítségével a szezonbeli tétmeccseken immár 34 gólnál járó kis argentin – aki a megelőző idényben összesen 38-ig jutott – reálisan megcélozhatta egyik nagy elődje, a kétszeres világbajnok Ronaldo vonatkozó klubcsúcsát. A katalánok után később a „királyiaknál" is a hősök közé emelkedő, minap visszavonult brazil ugyanis az egyetlen barcelonai évadjában, 1996–1997-ben 47 góllal lelkesítette csapata rajongóit.

Mivel Messinek a továbbiakban sem esett vissza drasztikusan a formája, a tavasz végén ismét bajnoki elsőséget ünnepelhetett a gránátvörös-kékekkel – akik a két „gigász" rendkívül szoros versenyfutásában csak az utolsó körben tudták bebiztosítani a címvédésüket –, személy szerint ő pedig a legutolsó meccs második félidejében elért duplájával duplán is pont beérte a Fenomént a házi örökranglista élén: a 47 összesített, illetve a 34 bajnoki találattal – utóbbi csak néggyel kevesebb az abszolút spanyol toperedménynél, a legendás bilbaói Telmo Zarra 1950–1951-beli 38-ánál.

Noha továbbra is tartjuk, hogy az összevont FIFA Aranylabda odaítélésének módját szerencsétlenül szabályozták – a részletekre jobban odafigyelő újságíróknak csak egyharmadnyi befolyásuk maradt a döntésre, szemben az adott naptári év behatároló voltára kevésbé „érzékeny", az európai csúcsfutballt jelentős számban távoli egzotikus országokból szemlélő szövetségi és csapatkapitányok kétharmados többségével –, az nem lehet kérdés, hogy a haloványabb vb-szereplés dacára Messinél nem került méltatlan kezekbe a díj.

Arról nem is szólva, hogy a jelenlegi szezonban sem állt le, s mindkét Barca-rekordot igen erősen veszélyezteti. És még nincs 24 éves...