Mocsai megsérült, eszméletét is vesztette

Két esztendővel ezelőtti hír: súlyos sérülése ellenére saját felelősségére elhagyta a kórházat Mocsai Tamás, a német TBV Lemgo válogatott jobbátlövője. Az előző esti Bundesliga-mérkőzésről a játékos elmondta, hogy a stuttgarti Porsche Arenában hatezer szurkoló előtt megrendezett 2009. március 10-i bajnokit a Göppingen nyerte meg (29–23), ráadásul ő a 49. percben kénytelen volt kiválni a játékból.

„A legfontosabb, hogy már jobban vagyok, s nem kellett kórházban maradnom, másnap a csapattársaimmal együtt hazatérhettem Lemgóba – mondta el a Nemzeti Sportnak az akkor 30 éves kézilabdázó. – A gondok már az első félidőben elkezdődtek, mert eltörött a jobb mutatóujjam, s a későbbi vizsgálatok döntik el, hogy meg kell-e műteni. A szünetben rögzítették az ujjamat, s játszottam a folytatásban is. Hogy a sérülésemkor mi történt pontosan, arról a társaimtól értesültem. Én csak arra emlékszem, hogy felugrottam lőni, meglöktek, majd a földre estem."

Mocsai ezen a találkozón többet szerepelhetett a megszokottnál, mert a Lemgo másik jobbátlövője, Holger Glandorf gyomorbántalmai miatt nem volt bevethető. A balszerencsés esetet Daniel Stephan, a klub sportigazgatója és Markus Baur tréner úgy írta le, hogy a magyar játékost felugrás közben meglökte Dalibor Anusic. Az egyensúlyát vesztő Mocsai nem tudta kontrollálni az esését, megperdült a levegőben, s előbb a jobb válla, majd a feje érte a talajt. Az első segítséget a göppingeni csapatorvostól kapta, majd az öltözőbe, később pedig szirénázó mentővel kórházba vitték.

„A jobb halántékom nagy erővel koppant a földhöz, majd nem tudom, mi történt, mert az eszméletemet csak az öltözőben nyertem vissza – folytatta Mocsai Tamás. – Az edzőm szerint két és fél percig nem voltam tudatomnál. A mentőben már infúziót és oxigént kaptam, a kórházban pedig a CT-vizsgálat negatív eredménye után is azt javasolták, hogy az éjszakát töltsem ott. Kiderült, súlyos agyrázkódást szenvedtem, s emiatt legalább két napig szerettek volna megfigyelés alatt tartani, de én reggelre jobban éreztem magam, nem veszítettem el az emlékezőképességemet, működtek a reflexeim, s a csapattal vissza akartam térni Lemgóba."

Így is történt, ám a sportoló hozzáfűzte, másnap otthon újabb CT-kontrollra kell jelentkeznie, hogy biztosan kimondhassák az orvosok: nincs súlyos sérülés a fejében.

A német vezetők és a szurkolók megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy Mocsai Tamás nagyobb baj nélkül távozhatott a kórházból, ugyanis még jók emlékeztek az egy héttel korábban, 20 évesen mérkőzés közben elhunyt Sebastian Faisst (Dormagen) tragikus esetére. Az idősebbeknek pedig az is eszükbe jutott, hogy a világbajnok (1978) Joachim Deckarm 1979-ben Tatabányán szenvedett súlyos sportbalesetet: tízcentis repedés keletkezett az agyhártyáján, és csak 131 nap után, félig bénán ébredt fel a kómából.

Az iméntieknél szerencsésebb kimenetelű, két évvel ezelőtti ütközés másik főszereplőjét, a bosnyák, majd horvát válogatott Anusicot telefonon érte utol az NS. A Banja Lukában született beállós, aki Zágrábból 2007-ben igazolt Göppingenbe, szívesen válaszolt a kérdésekre.

„Nagyon sajnálom, ami Mocsai Tamással történt, de nem vagyok benne vétkes – jelentette ki a 32 éves játékos. – Nem vagyunk közeli barátok, azonban jól ismerjük egymást, úgy mondanám, sportbarátok vagyunk. Szándékosság biztosan nem játszott szerepet a sérülésénél. Egy rossz, balszerencsés pillanat műve volt, amikor összeakadt a karunk, és s ő kibillent az egyensúlyából. A mai kézilabdában nagyon sok a durvaság, a direkt szabálytalanság, ám erről most szó sem volt. A kórházban felhívtam telefonon, és örömmel hallottam, hogy nincs nagyobb baja. Szívből kívántam neki gyors gyógyulást és mielőbbi visszatérést."

A horvát sajtó is nagy figyelmet szentelt Mocsai Tamás esetének, hiszen abban honfitársuknak is „erőteljes" része volt. Anusic hazája lapjainak nem akart megszólalni az üggyel kapcsolatban az első két nap folyamán, de aztán végül nyilatkozott a Vecernji listnek is.

„A meccs 49. percében a magyar fiú átlövését próbáltam megakadályozni és a mellénél meglöktem. Ő leesett a talajra, és közben megcsúszott, ezért nagyon csúnyán megütötte a fejét. A játékvezetők semmit sem fújtak, még szabálytalanságot sem láttak, mi pedig a kontrából gólt lőttünk. Csak akkor döbbentünk rá, hogy Mocsai eszméletlenül fekszik a parketten, és én azonnal igyekeztem neki segíteni. Nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt, nem tudtam aludni."

Szerencsére „áldozatának" ez utóbbi probléma nem nehezítette az életét: „A második éjszakán már jól aludtam, de a fejem még fájt, ezért újabb CT vár rám. A kezemet egy Lemgóban élő magyar specialista vizsgálta meg, s mivel szilánkos a törés, napokon belül megműti. Ezután megbeszélem klubom vezetőivel, hazatérhetek-e, mert bár el tudom látni magam, szívesebben gyógyulnék a szüleim és testvéreim körében. Néhány hétig még biztosan nem edzhetek" – fejtette ki Mocsai Tamás.

Az feltételezhető, hogy az átlövő látogatási szándéka örömmel töltötte el hozzátartozóit – akik nyilván fokozatosan magukhoz tértek abból a sokkból, hogy március 10-én Németországból rémisztő hírek érkeztek, nem pedig az MKB Veszprém szakvezetőjeként dolgozó édesapa szokásos felköszöntése. Mocsai Lajos ugyanis épp aznap ünnepelte(?) az 55. születésnapját...