Mark-ás úszó, aki Spitz-en volt Phelpsig

„Mark, te aztán alaposan megvárakoztattál! Négy órára beszéltük meg a találkozót, és most már öt is elmúlt. Mindig ilyen pontatlan vagy?” Spitz mosolygott a bajsza alatt, mint fénykorában Clark Gable – ő is szép fiú, a nők bálványa –, és azt sugározták a szemei: örülj, hogy egyáltalán megjelentem, elvégre még mindig én vagyok minden idők legjobb úszója, ha úgy tetszik, legeredményesebb sportolója!

Igen, igen – gondoltam magamban –, csak ez az interjú nem a te jóságodnak köszönhető. Az adidas leányvállalata kötelezett arra, hogy leülj velem beszélgetni. A szerződés alapján ugyanis évi húsz napot a cég rendelkezésére kell állnod, s azt kell tenned, amit ők mondanak: Mark, csütörtök délután szobrozz a Rockefeller Centerben 4-től 6-ig, ez egy nap a húszból. Mark, szombaton osztogass autogramot az Alexanders-áruház játékosztályán, ez a második nap. Mark, hétfőn diskurálj egy kicsit a magyar újságíróval, ez a harmadik, de lehet, hogy éppen a huszadik nap.

Persze nem szabad ilyen rossznak lefestenem őt. A sportszergyártó cégnél kijelentették, hogy régen arrogáns volt, ám sokat javult, „reméljük, jól viselkedik magával". Nem is volt probléma, legfeljebb egy órát késett.

Tudom, hogy az olvasót kissé lebecsülöm, ha a múltról írok, de gondoljunk a legifjabbakra, akik esetleg nemrég foglalkoznak csak a sporttal. Nos, Mark Spitz 1950. február 2-án született, és 1972-ben a müncheni olimpián hét aranyérem, s hozzá hét világcsúcs fémjelezte a nevét. Ez bizony csaknem megismételhetetlen eredmény a sportág, sőt az ötkarikás játékok történetében.

(A csaknem kifejezés a szerző bölcs óvatosságáról tett tanúbizonyságot, hisz 32 esztendővel később Michael Phelps a hat aranyával Athénban alig csúszott le arról, hogy elődjét beérje, aztán 2008-ban rátett egy lapáttal, és mind a Pekingben elért nyolc elsőségével, mind az eddigi összesen 14 diadalával már tényleg szinte utolérhetetlen magaslatra lépett – a szerk.)

Ez a ragyogó sorozat azonban nem Münchenben kezdődött: 1968-ban Mexikóvárosban már két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet akasztottak a nyakába. Mindent összevetve, pályafutása alatt megdöntött vagy beállított 33 világrekordot és háromszor is ót választották meg a földkerekség legjobb úszójának.

– Mark, nagy cirkusz fogadott itthon, amikor hazaérkeztél Münchenből?
– Ó, volt egy kis parádé. Óriási ünneplésben volt részem. Soha életemben olyan érzések nem kerítettek hatalmukba, mint akkor.

– S ezt az érzést ma is úgy viseled, mint más a bőrén a tetoválást? Mert többé nemigen érik el ezt a valóban fantasztikus csúcsot.
– Igen, én is azt hiszem, hogy nem érnek utol. Nem arról van szó, hogy nem lesz több Mark Spitz, mert csodasportolók mindig születnek. Csakhogy ma már bizonyos stílusokra, egy vagy két számra specializálják magukat.

– Te mennyit edzettél fénykorodban?
– Reggel százhatvanöt, este százöt percet.

– Számítottál ekkora sikerre?
– Ha azt mondom, igen, nagyképűnek tartasz. Pedig csak figyelembe vettem a realitást. Én München előtt világ- és országos rekordokat úsztam, így utaztam el az olimpiára. Ráadásul ismertem az ellenfeleim legjobb eredményeit, ettől is lett egy kis önbizalmam. Túl nagy meglepetés tehát nem ért.

– Az izraeli sportolók elleni provokáció után hazautaztál.
– Mert már előzőleg úgy terveztük, hogy az úszószámok után hazajövök! Ha tehát nem történik az a tragikus eset, én akkor sem várom meg a játékok befejezését. Beszéljünk inkább másról.

– Jó... Mikor tanultál meg úszni?
– Várj csak... Azt hiszem, hétéves koromban Hawaii-on. Két esztendővel később már versenyeztem. Tudod, nem foglalkozhattam semmivel, csak a tanulással és az úszással. Fantáziát láttak bennem és borzasztóan hajtottak.

– Ki volt a példaképed?
– Nekem nem volt ilyen. Felállítottam magamban egy olyan valakit, aki nem létezett, de akit el kellett érnem. Szerintem az embernek saját magának kell célokat kitűznie, és nem mások után vágyakoznia! Nekem mindig volt egy ismeretlen eszményképem. És az mindig jobb, erősebb lett, egyre többet tudott. Ezt én akartam így, hogy nehezebb dolgom legyen. Mark, neked ilyennek kell lenned, mondtam magamban. És majdnem olyan is lettem.

– Szóval csak majdnem.
– Úgy érzem, maradt bennem kiaknázatlan lehetőség.

– A súlyod azóta sem változott.
– Nem sokat szedtem fel magamra. A sportot nem szabad abbahagyni. Nézd meg azokat a lányokat és fiúkat, akik teljesen hátat fordítanak neki a pályafutásuk után...

– Apropó, az úszónők alkata kissé furcsának tűnik. Mintha túl széles válluk lenne.
– Úgy gondolod, hogy az úszás deformálja a nők testét? Minden sport más izmokat fejleszt, más formát alakít ki. Az úszás a váll és a kar erősítője. Nézd meg, milyen csinos Calligaris, Babashoff, vagy Knape. Az úszás nemcsak nagyon egészséges, hanem kialakít egy típust, megszépíti az embert.

– Mark, mi minden történt veled a müncheni olimpia után?
– Már nem indultam több versenyen, szórakozásból jártam le az uszodába, elkezdtem futkározni, kocogni, vitorlázni. Közben elkaptak a producerek, hogy jó nevet szereztem magamnak és a filmvásznon a helyem. Először kisebb színpadi alakításokat, varietészerepeket vállaltam, majd reklámfilmek következtek. De mintha más bőrébe bújtam volna... Olyan volt ez, mintha Robert Redford az úszásban akart volna érvényesülni. Tudod mit? Megbuktam mint színész! Ezt csak akkor vettem észre, amikor vigasztalni kezdtek. Nem baj, Redfordnak egyetlen olimpiai aranyérme sincs!

– Hamar belejöttél az üzleti életbe.
– Igen, már nemcsak Los Angelesben és környékén ügyködöm, hanem az összeköttetéseim kiterjednek egészen Hongkongig. Egy ottani cégem neve például a feleségem után Susan lett. Sok uszoda is épül az én vállalkozásomban.

– Fogorvosi terveidből nem lett semmi?
– Nem, elkéstem vele.

– Beverly Hillsben laksz?
– Igen. A feleségem nagyszerű asszony, másfél éves fiunkat úgy hívják, Matthews.

– Ő is úszó lesz?
– Ki tudja.

– Mark, te magyar származású vagy?
– Apám szerint az ő nagyapja magyar volt. De mi nem beszélünk a ti nyelveteken. Csak hallottam, hogy nálatok minden oké. Egyébként hogy tetszik Los Angeles?

– Szép város.
– Öregem, ez maga a költészet. Az ég mindig kék, az úszómedencék tömege... Jól érzi majd magát, aki jövőre eljön az olimpiára...

Ez bizonyára így is volt. Kár, hogy 15 hónappal a beszélgetés után a szocialista országok ismert bojkottja miatt a magyar sportolóknak nem nyílt módjuk kitapasztalni... Minderről értelemszerűen az interjú idején még nem tudhatott Spitz (sem).

Ami őt illeti, egy kicsit neheztelt, amiért 2008-ban nem hívták meg Pekingbe, hogy ott lehessen, amikor Phelps megdönti az „egy olimpián hét aranyas" csúcsát, de őt is túlszárnyaló kései utódját természetesen nagyra tartja, nem rá haragudott. Egyébként pedig köszöni, jól van – immár ősz fejjel, az egykor védjegyének számító jellegzetes bajusz nélkül is.