Rooney remekelt, mégis a házára támadtak

Nyolc évvel ezelőtt az angolok felfokozott hangulatban várták az Eb-selejtezők során még százszázalékos, egyébként meg vb-elődöntős törökök sunderlandi vendégjátékát. A meccs után pedig az ország képletesen leborult a válogatott elé – négy nappal azt követően, hogy a náció versenyt köpködött.

Holott mindkét fellépésén 2–0-ra győzött Sven-Göran Eriksson legénysége, ám míg a Liechtenstein elleni idegenbeli siker kapcsán mindenki arról beszélt, hogy se íze, se bűze a csapat játékának, hogy lélektelenül tologatták a labdát David Beckhamék, addig most, a félholdasok legyűrése nyomán mindenki a svéd kapitány dicsőségét zengte, míg Wayne Rooneyt legszívesebben Nelson admirális szobra helyén látták volna márványból kifaragva, a Trafalgar Square kellős közepén.

A szakmára térve, a Guardian arról elmélkedett, hogy a skandináv mester a lehető legjobban cserélt. Ez találó megállapítás, elvégre a szakvezető a cseréinek köszönhette együttese diadalát. A legfontosabbikat már a kezdés előtt meghúzta: Emile Heskey helyett az Everton sihederét, Rooneyt állította a csatársorba Michael Owen partnereként.

„Elég sokszor elmentem megnézni, hol tíz, hol húsz, hol huszonöt percet kapott, és mindig jól játszott. Aztán legutóbb az Arsenal ellen végig a pályán volt, s megint remekelt, ezért úgy gondoltam, hogy ha Európa egyik legjobbja ellen ilyen teljesítményre képes, akkor a válogatottban is kipróbálhatom" – közölte Eriksson, majd így folytatta:

„Igaz, senkit sem akartam beavatni a terveimbe, ezért végig Heskeyről beszéltem. Wayne-t sem kívántam megzavarni az információval, holott már a hét végén eldöntöttem, hogy kezdeni fog. Délután négykor szóltam neki, hogy készüljön, ő pedig egy hang nélkül tudomásul vette, ami első reakciónak tökéletes volt. Az az igazság, hogy kevés tizenhét éves ennyire érett mint ő, s persze még kevesebb akad, aki ilyen jó futballista. Rooney hosszú időn át kulcsembere lesz az angol labdarúgásnak."

A liverpooli kékek első csapatában fél évvel korábban bemutatkozó tini – aki az Arsenal harmincmeccses veretlen szériáját az ősszel rekordfiatalon szerzett debütáló találatával szakította meg (Premier League-csúcsát azóta James Milner, majd James Vaughan túlszárnyalta) – gólt egyébként nem rúgott a törököknek, ám majd' kilencven percen át rettegésben tartotta az ellenfél védőit, s egyértelműen ő volt az, aki a kellő vitalitást adta a hazaiak játékának.

Tőle indult az a támadás is, amelynek végén negyedórával a befejezés előtt Darius Vassell bevágott egy kipattanó labdát. Korántsem mellesleg utóbbi a sérült Owen helyére jött be egy óra elteltével, azaz a szövetségi kapitány vele is jót lépett.

Aztán amikor a 89. percben a focigyakorlatnak megfelelően a hősöknek kijáró módon ünnepeltette meg a közönséggel Rooneyt (ekkor cserélte le, hogy külön megtapsolhassák), bónuszként kapott egy második gólt is. Az éppen beállt Kieron Dyer szerzett ugyanis labdát a záró pillanatokban, és csak tizenegyes árán tudták szerelni, amiből Beckham beállította a végeredményt.

„Ismét szereztünk egy jó estét Angliának, ismét bebizonyosodott, hogy vannak fiatal tehetségeink. A minap profi teljesítményt nyújtottunk, ma pedig lenyűgözően jót. Ezt Rooneynak is köszönhetjük" – nyilatkozta a lefújás után a csapatkapitány, az MU szélsője, aztán hozzátette:

„Néhány hete azt kérdezték tőlem, vajon elég érett-e ahhoz a srác, hogy bemutatkozzék a válogatottban. Bár ez nem az én asztalom, rávágtam, hogy persze. És most bizonyított. Megérdemelten tartják a meccs emberének, elvégre úgy futballozott, mintha két-három éve köztünk lenne. Ez rendkívül feldobja az embert: az Evertonban lejátszott hat-hét bajnokit követően ilyen produkcióval orrba vágni a kritikusokat – fantasztikus teljesítmény. Jó játékos, ehhez kétség sem férhet."

Az új csillag néhány héttel korában minden idők legifjabb válogatott labdarúgója lett hazájában (ezt az eredményét később 36 nappal megdöntötte Theo Walcott), majd az ősszel a macedónok hálóját bevéve a valaha volt legfiatalabb gólszerző is a háromoroszlánosoknál – pedig még a tizennyolcat sem töltötte be... Ez utóbbi bravúrját természetesen történetünk idején még nem lehetett tudni, sejteni viszont igen, ezért a következő napokban sem lanyhult a Rooney-láz.

Ez pedig egyre jobban gyötörte a játékos klubedzőjét, David Moyest, aki a túlterheléstől féltette alakulata szeme fényét: „Remélem, Eriksson nem tervezi, hogy messzi barátságos meccsekre is behívja Wayne-t. Beszéltem már vele párszor a témáról, úgyhogy bízom benne, megérti a helyzetet és nem akarja kiszipolyozni a fiút. Nemcsak az extra igénybevétel miatt, de azért sem, mert nem tesz jót neki, ha sokáig távol van" – aggodalmaskodott a szakember.

Nos, a mára már 70 címeres mezes szereplésnél (és azokon 26 gólnál) járó sztárjelölt a soros bajnoki fordulóban biztosan nem volt kimerült. Ez világosan látszott, amikor az Everton 2–1-re legyőzte az Arsenal-MU páros mögötti harmadik helyen csörtető Newcastle-t – és nem mellékesen megelőzte a táblázaton a városi rivális Liverpoolt.

Külön öröm lehetett a szurkolók számára, hogy kedvenc „kölyökzsenijük" a válogatottbeli villogás után a Premiershipbe visszatérve sem adta alább. Már harminc másodperc elteltével próbára tette Shay Givent, s később is az egyik legjobb volt az óriási iramú mérkőzésen. A 18. percben egy felpattanó labdára ő rajtolt a leggyorsabban, és hét méterről a hálóba bólintotta az ötödik Premiership-gólját (manapság már 278 meccsen 116-nál tart).

Minden a lehető legszebbnek tűnt ekkor, de kis idő múlva, 2003. április 9-ről másnapra virradóra Wayne Rooney (újra) megízlelhette a sztárság negatív oldalát. Vandálok ugyanis paintball-lövedékekkel sorozták meg a játékos és családja liverpooli házát. A zöld színű festékgolyók egyike a téglafalat, kettő az ablakokat, egy pedig a család autóját találta el. „Biztosan olyan emberek műve, akik irigykednek Wayne-re. Nem tehetünk semmit, nincs értelme a rendőrséghez fordulni"– nyilatkozta a csatár édesapja, szintén Wayne.

Nem ez volt az első ilyen eset a família életében, novemberben Rooneyék kocsijának gumijait vágták szét. A 17 éves válogatott játékos hetente 14 ezer fontot keresett ekkoriban, de még mindig a szüleivel és öccseivel együtt lakott. Az atrocitások befejezése végett azt tervezték, hogy a közeljövőben mindenestül egy luxusvillába költöznek.

Amikor aztán a legkeresettebb angol labdarúgóvá váló támadó még egy szezont követően úgy határozott, hogy bérmennyire is kötődik az Evertonhoz, nagyobb sikerekre vágyik (amilyeneket a liverpooli gárdával nem remélhetett), és ezért 2004 nyarán 25.6 millió fontért az MU-hoz szerződött, Manchester környékén már nyilván biztonsági szempontokat is mérlegelve vásárolt magának házat.

Ami nem is árt, ha azt vesszük, hogy azóta három bajnoki címet, két-két angol Ligakupát és Szuperkupát, valamint BL-t és klubvilágbajnokságot is nyert a „vörös ördögökkel" (hogy a szigetországban különböző választásokon és szavazásokon kiérdemelt egyéni díjairól most ne is beszéljünk) – azaz irigyei bizonyára ma is jócskán vannak. Legfeljebb immár nem tekintik Rooney otthonát paintball-céltáblának...