Ez már sok(k): Trinidad 53 hellyel előrébb

Még húsz éve sincs, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség először kiadta a matematikai alapokon nyugvó világranglistáját, amely több különböző szempont alapján értékeli az egyes válogatottak nemzetek közti mérkőzéseinek kimenetelét. A rendszer figyelembe veszi a számszerű eredményen kívül a találkozó tétjét, az ellenfél erejét, valamint a résztvevők régiójának erőbesorolását is.

Mivel a korábbi verzió a rengeteg bírálat miatt tarthatatlanná vált, 2006 nyara óta egy modernizált változat van érvényben, amely már csak a megelőző négy esztendő teljesítményét számítja bele a pontszámba, természetesen a frissebb „fejlemények" javára súlyozva. Hogy mégis mindig értetlenkednek és a lajstrom realitását vitatják a szurkolók – mint a minap, amikor több hellyel megelőzött bennünket Burkina Faso és Jamaica is –, annak két fő oka lehet (mármint a hazánkban sajnos oly jellemző, egyben visszahúzó hatású „mindenben csak a hibát, a rosszat keressük és látjuk meg" mentalitás elterjedtségén túl).

Az egyik, hogy a felkészülési erőpróbák nem mindig adnak hű képet a valós tudásról – pláne, ha különböző országok eltérő erősségű vetélytársakat részesítenek előnyben, ellentétben a tétmeccsekkel, amelyeken nagyjából mindenkinek hasonló megoszlásban jutnak riválisok (a leggyengébbektől a topgárdákig). Még problémásabb, hogy kellő számú kontinensközti válogatott összecsapás híján kevés adat alapján kell „belőni", mennyi is legyen a szorzója az egyes földrészeknek, azaz hogy miként is állnak egymáshoz képest. Ettől függetlenül ne higgyük, hogy Burkina Faso (amely ritkán kerül a szemünk elé) annyira könnyű falat lenne...

Trinidad és Tobago ugyanilyen „elvarázsolt helynek" tűnt a magyar fül számára, amikor másfél évtizeddel ezelőtt megjelent az aktuális lista. A kis karibi csapat egyúttal apropó volt ahhoz, hogy a sajtó pellengérre állítsa a saját együttesünket. Mert nézzük csak meg, hogy mivel tudtunk annyival „alácsúszni" az ismeretlen szigetországnak.

A megelőző 13 hónapban kilenc mérkőzést vívott a magyar válogatott, és 1995-ben még Mészöly Kálmán, utána pedig Csank János irányításával (fele-fele megoszlásban) összesen nyolc vereséget halmozott fel ezalatt. Egészen biztos, hogy kirívóan rossz hatásfokú időszak volt ez futballunk történetében, még úgy is, hogy nem a leggyengébbekkel kerültünk szembe.

Csak az érdekesség kedvéért az eredmények: Izlandon 1–2 (Eb-selejtező), Izraelt fogadva 0–2, Törökországban is 0–2 (Eb-s.), Svájcban 0–3 (Eb-s.), Izland ellen a „becsületgól" (1–0, Eb-s.), majd a kapitányváltást követően az új évben Horvátországban 1–4, Ausztriát vendégül látva 0–2, Angliában 0–3, s végül Olaszországot fogadva 0–2.

Ezután adták ki azt a FIFA-sorrendet, amelyen – a megelőzőhöz képest újabb öt helyet visszaesve – csupán a 87. pozíciót foglaltuk el (ennél hátrébb azóta sem voltunk, csak megismételni „sikerült": bő tíz évvel később, 2006 őszén). A Nemzeti Sport munkatársa, T. Szabó Gábor alaposabban is megnézte a felsorolt országokat, és döbbenetében (valamint internetes utánanézési lehetőség híján) az alábbi jegyzetet pötyögte be számítógépébe 1996. július 5-én.

„Trinidad és Tobago. Alig tudunk valamit erről a több szigetből álló országról. Szinte csak annyit, hogy a Dél-Amerika északi partjainál fekszik; 5128 négyzetkilométernyi területe nálunk mindössze megyényinek számít; fővárosa nevének – Port of Spain – jelentése és nyelve is jelzi, hogy valamikor spanyol, majd angol gyarmat volt; csapadékos trópusi éghajlata van; egyetlen olimpiai aranyérmét Hasely Crawford nyerte Montrealban a férfi 100 métere síkfutásban, és... Kapaszkodjanak meg – a labdarúgáshoz is konyítanak valamennyit arrafelé.

Olyannyira, hogy nemzeti tizenegyük a legújabb FIFA-ranglistán a 34. helyével megelőzi Görögországot, Írországot, Belgiumot, vagy éppen a kétszeres világbajnok Uruguayt. Ez még nem is lenne számunkra szomorú, de az már inkább, hogy több mint ötven (!) hellyel áll jobban a magyar válogatottnál.

Ha eggyel lennének előttünk, az is baj lenne. Ám hogy ötvennel... Ez már skandalum. Természetesem ez nem a közép-amerikaiak hibája. Nem akarom megbántani az Antillák e kicsiny szegletének derék lakóit, de hát nem ott van a futball őshazája, és ember legyen a talpán, aki kapásból sorolná a nemzetközileg jegyzett trinidadi klubcsapatokat vagy a válogatott játékosokat. És mégis, az ország nevét több mint félszáz hellyel olvashatjuk feljebb a rangsorban, mint a miénket.

S hogy miért? Nos, ők talán jól választanak ellenfelet, s ha ritkán játszanak is meccset, azt mind megnyerik. Vagy... Rossz eredményeket diktáltak be a FIFA-nak, netán egyszerűen elírták a listát...

Addig is, amíg nem derül fény erre, elgondolkodhatnának a sportág hazai vezetői, mit lehetne tenniük azért, hogy nálunk is legalább »trinidadi magasságokba« emelkedjen a futball. Talán tobagói szakembereket kellene szerződtetni.... Hisz' ők tud(hat)ják a csoda titkát..."

Azért azt tegyük hozzá, hogy nem valamilyen pöttöm banánköztársaságról beszélünk, hanem egy egy- és negyed milliós „komoly" államról, amely a sportéletben is egyre inkább kezdett kitörni az ismeretlenség homályából. Például pont a fenti cikk évében robbant be a nemzetközi atlétavilág krémjébe Ato Boldon, a világ egyik leggyorsabb embere, aki az atlantai olimpiától számított fél évtizedben a sprinterek legszorosabb élmezőnyéhez tartozott, és összesen nyolc ötkarikás, illetve vb-érmet szerzett (köztük egy aranyat).

Vagy hogy visszatérjünk a futballhoz: 1996-ban már menő Premier League-játékosnak számított az Aston Villában szereplő Dwight Yorke, aki két évvel később, a Manchester Unitedhoz igazolását követően az MU sikerei révén a legismertebb sztárok közé emelkedett. A válogatott pedig az 1998-as vb előtt egyetlen meccsre volt a kijutástól – azonban egyetlen találattal kikapott a nála majdnem 250-szer népesebb Egyesült Államok legjobbjaitól.

Két ciklussal később viszont már az összes akadályt vette a Soca Warriors becenevű együttes, amely hihetetlen izgalmak után ott lehetett a 2006-os világbajnokságon. Ezzel mindmáig ők a rekorderek: területét és lakosságának nagyságát illetően is Trinidad a legkisebb állam, amely valaha részt vett a labdarúgás csúcseseményén!

Közben a mieink is közel voltak a franciaországi tornához, habár nem egyetlen, hanem két találkozóra tőle. Itt most megint kihegyezhetnénk a történetet arra, hogy hiába emelkedtünk fel időközben jóval magasabbra a világranglista 87. helyéről, annál keservesebb volt a Jugoszlávia elleni pótselejtező dupla pofonja.

Örüljünk inkább, hogy néhány hónappal ezelőtt a 36. pozícióban is megfordultunk kis időre, amivel beállítottuk az eddigi legjobbunkat (az 1992-es induláskor is ennyire jól álltunk, ám akkor még valamivel kisebb konkurencia mellett), illetve annak, hogy ügyes időzítéssel, két könnyű találkozó minapi megnyerésével a 45. helyre léptünk előre – mintegy „revánsot véve" a mostanra jócskán visszacsúszó Trinidadon (90.) –, amivel pont befértünk az európai harmadik kalapba.

Ez persze semmivel sem növeli az esélyeinket a legjobbak ellen, viszont valószínűbbé teszi a sokéves átlagnál kicsivel kedvezőbb csoportbeosztást a következő vb-selejtezőkre (itt állunk ugyanis a hó végi sorsolás küszöbén).

Hátha szerencsénk lesz, és akkor megcélozhatnánk a továbbjutást – az ugyanis nonszensz, hogy egy tízmilliós, a sportágban nagy hagyományú ország negyedszázadon keresztül egyszer sem tudja kvalifikálni magát sehová, miközben ez még „Európa Trinidadjának", azaz a kétmilliós Szlovéniának is sikerült – ráadásul több tornára, nagy időkülönbséggel, különböző generációkkal. Rájuk azt sem lehet mondani, amit a velünk ellentétben ezalatt legalább egyszer szintén Mundial-résztvevő karibiakra, hogy az öreg kontinensnél könnyebb zónában tudtak érvényesülni!

Ha pedig újra ott lehetnénk mondjuk egy vb-n (azért ott, mert be kell látni, hogy a jelenlegi Eb-kvalifikációs sorozatban még a svédek legyőzése esetén is ki lennénk szolgáltatva az ő további eredményeiknek, továbbá mi hagyományosan a világbajnoki szerepléshez szoktunk közelebb kerülni), félretehetnénk a ranglista alapú találgatást, és ha úgy állnak össze a csoportok, akár élesben is megnézhetnénk végre, ki a jobb a valóságban: Burkina Faso (Szenegál, Togo, Angola, stb., aki közülük kijut), vagy mi...