Trabant rohant Matolcsinak - állva kibírta

Kilenc éve ilyenkor, több mint két esztendő elteltével újra esély nyílt, hogy Európa-bajnoka legyen a magyar profiboksznak. 2000 júniusában Kovács István a Fradi-pályán ragyogó ökölvívással legyőzte a walesi Steve Robinsont, és megkaparintotta az EBU (Európai Bokszunió) pehelysúlyú koronáját. Kokó viszont röviddel később kénytelen volt megválni az övétől – persze csak azért, hogy harcba indulhasson a világbajnoki trófeáért.

Utána a hazai bunyó hivatásos kontinensbajnok nélkül maradt, ám 2002 nyarának végén e „hiányos állapot" megszüntetéséhez „csak" arra volt szükség, hogy a váltósúlyú Matolcsi József legyőzze Berlinben a kétszeresen is hazai pályán küzdő, fővárosi születésű Michel Trabantot.

Szó, mi szó, a szervezők, illetve az Universum Box-Promotion vezetői meglehetősen lassan, vagy ha úgy tetszik, sehogyan sem reagáltak a változásokra. A bokszgálát hirdető plakátokról három arc mosolygott vissza a bámészkodókra, noha közülük csak kettő lépett szorítóba az Estrel Convention Centerben. Ráadásul az a kettő, akit eredetileg második és harmadik számú attrakciónak szántak.

A húzónév, Thomas Ulrich nem bokszolhatott, mivel ellenfele, az olasz Yawe Davis sérülés miatt lemondta az Európa-bajnoki címmeccset, így a hierarchiában mögötte állók – a szintén német Michel Trabant és Regina Halmich – eggyel előrébb léptek. Ez pedig azt jelentette, hogy végre magyar bokszoló vívhatta a főmérkőzést egy németországi Universum-gálán!

Az Ulrich-féle találkozó kiesése miatt immár Trabant nevével próbálták meg eladni a rendezvényt, márpedig a nem egészen 17 évesen profinak álló, ekkor 24 esztendős, helyi illetőségű fiú éppen Matolcsi Józseffel mérte össze az erejét. Aggódtak is emiatt a szervezők: egy kicsit tartottak a 26 éves debreceni vendégtől, attól pedig még jobban, hogy nem lesz tele a nézőtér.

Hiába, a berliniek válogatósak – mondjuk egy előző évi Michalczewski-gála után lehettek is azok! –, ráadásul a Hertha futballcsapata szintén otthon játszott aznap (ugyancsak magyarokkal fontos szerepekben...), így nyilván jól meggondolták, hogy megvegyék-e a borsos áron, akár több száz euróért kínált jegyeket. (Maliciózusan megjegyezhetjük, hogy ekkoriban már jóval kevésbé mozgósította őket „egy" Trabant, mint bő tíz évvel korábban a város keleti részében...)

Pedig a német bunyós igyekezett mindent bevetni, és magabiztos nyilatkozattal próbált meg rávenni mindenkit a meccslátogatásra. „Két videót is láttam Matolcsiról, és ezek alapján úgy vélem, nincs okom aggodalomra – vélte a mérlegelésen 66.4. kilogrammal túljutó Európa-bajnok. – Én vagyok a címvédő, a favorit, szerintem kár félnem. Érdekes csata lesz, ami nem is megy majd végig. Kiütéssel védem meg az övemet."

Az NS munkatársának arra a felvetésére, amely szerint addig még a mérkőzései felét sem tudta idő előtt befejezni, Trabant mosolyogva annyit kérdezett: „Próbáltak már önök tizennyolc évesen kiütni egy életerős felnőttet?"

A kihívó Matolcsi felkészülése remekül sikerült – erről Somlai Miklós edző lilára vert alkarja tanúskodhatott –, és ami a legfontosabb: az izgalom legkisebb jele sem látszott rajta. „Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem, remélem, ennek a ringben is lesz foganatja. Életem nagy lehetősége előtt állok, igyekszem élni vele. Tudom, hogy Trabant különösen a balhorgomra készül, de bízom benne, hogy sikerül majd meglepnem valamivel" – nyilatkozta a magyar bajnok, aki 66.3-del szintén bőven a 66.678 kilogrammos súlyhatár alatt maradt.

Kísérőiről viszont nagyon nehéz, de inkább fogalmazzunk úgy, lehetetlen lett volna megmintázni a nyugalom szobrát. Szabó Sándor menedzser talán egy percig nem tudott nyugton maradni – „nem magam, hanem a fiú miatt izgulok, nekünk eddig is megvolt a kenyerünk, ezután is meglesz, de neki a jövője a tét!" –, és ami meglepő, Rácz Félix mérkőzésszervező sem igazán találta a helyét.

„Azt hiszem, ilyen ideges még egyetlen meccs előtt sem voltam. Ez az első olyan jelentős címmeccs, amelyen az egyik emberem nem esélytelenül lép ringbe. Sokan kérdezték már tőlem, nem féltem-e az istállóm egyik vezéralakjának szánt Matolcsit. De miért is félteném? Egy hadvezérnek a csatamezőn a helye, ha el kell esnie valahol, akkor ott essen el" – vélte a Felix-Promotion feje.

(Az első számú magyar profi bokszklub vezetője számára egyébként már délután bizonyos volt, hogy gyümölcsöző a berlini túra, méghozzá a szorítóban lezajlott eseményektől függetlenül: az Universum Box-Promotion vezetői ugyanis tárgyalásokat kezdtek vele egy esetleges együttműködési szerződésről.)

Aztán ahogy a tényleges program elkezdődött, a számunkra szintúgy fontos, még csak nem egészen két éve hivatásos Erdei Zsolt a tizenkettedik fellépésén is megőrizte a hibátlan mérlegét. Az amatőrként világ- és Európa-bajnoki címet szerző népszerű Madár egyhangú pontozással verte meg félnehézsúlyban a volt világbajnok brazil Roberto Coelhót.

Ami az est másik magyar szereplőjét illeti, vele kapcsolatban kiderült, ami addig sem volt titok, hogy a televízió hatalmas úr. A gálát közvetítő ZDF kérésére az est főmérkőzése végül egy órával az eredetileg meghirdetett 23 órás időpont után, azaz éjfél elmúltával, valójában már 2002. augusztus 18-án kezdődött. (A tévétársaság mentségére szóljon, hogy rendkívüli adása, a németországi árvízhelyzetet bemutató műsora miatt tolta későbbre a startot.)

A csúszás, a többszöri bemelegítés a profiként rutinosabb németet viselte meg kevésbé, a címvédő mindjárt a találkozó elején kezdeményezőleg lépett fel, többször is tisztán talált, ám váratlanul elkezdett vérezni a bal szemöldöke. Ennek oka, hogy Matolcsi egyik, az ellenfél stábja által rettegett balhorga célba ért, ami lélektanilag is roppant fontos volt számára.

A szorítósegédek a szünetben valamelyest rendbe hozták a berlini fiú szemét, aki ezt azzal hálálta meg, hogy a második felvonást is begyűjtötte. Mindketten sokat találtak, talán annyi volt akkor a különbség köztük, hogy Trabant sokkal jobban variálta az ütéseit: amíg ő többféle összetételt is eleresztett, addig riválisa az előzetesen megbeszélt taktika ellenére meglehetősen ritkán használta a jobbját.

A harmadik menetben tovább javultak Matolcsi győzelmi esélyei. No nem azért, mert hirtelen minden ütése célba talált, hanem mert a bajnok jobb szemöldöke is felrepedt: a testrész egy fejelést követően „adta meg" magát (az igazsághoz tartozik, hogy láttunk már ilyenért leléptetést). A taktika tehát adva volt: ott a két sérült szemöldök, azokat kell bombázni, és előbb-utóbb a bíró majd beszünteti a találkozót a vérző seb miatt.

Éppen ilyen jól tudta ezt Trabant is, aki hirtelen sokkal elővigyázatosabb lett, beugrásból az addigi kombinációi helyett már csak egyeket ütött, a védekezésére szintén sokkal jobban ügyelt, ráadásul az addig is majdnem tökéletes összpontosítása ugyancsak javult. A negyedik felvonást ügyesen ikszre hozta, az ötödikben pedig döntésre vitte a dolgot.

Matolcsi ugyan két életerős balossal nyitott, ám a német remekül kontrázott, majd májra mért balhoroggal megrendítette vetélytársát. A magyar megállt, alig kapott levegőt, de érthetetlen okból nem ment le a padlóra. Időt akart kérni, pedig erre nem volt lehetősége, mélyütésről szó sem lehetett – szerencséje, hogy a brit bíró megkönyörült rajta, és nem léptette le azonnal. Igaz, erre sem kellett sokáig várni...

Röviddel később Trabant szinte ugyanott újra eltalálta, s a koreográfia megismétlődött, egy különbséggel: látva, hogy a bíró teljes joggal nem lép közbe – lévén az EBU-nál nem lehet álló bunyósra rászámolni –, még egy jobbegyenessel is megfogta a talpon maradó, de bokszról akkor már nem is álmodó Matolcsit. A mérkőzésvezető ekkor szüntette be a találkozót, és kihirdette a hazai kedvenc technikai K. O.-sikerét.

Néhány magyar értetlenkedve fogadta az ítéletet, pedig itt pusztán egy egyszerű előírás betartásáról volt szó. A hivatalos szabályismertetőn elhangzott, hogy álló bokszolóra – az EBU-szabályoknak megfelelően – nem számolnak rá, azaz ha a „Hajdúsági Zúzógép" az első ütésnél lemegy, akkor időt és talán életet nyerhetett volna. Így viszont csak tapasztalatokkal lett gazdagabb...

És azzal sem kellett volna senkinek senkit áltatnia, írta az NS tudósítója, hogy a félbeszakítás pillanatában Matolcsi állt volna jobban. Egyrészt nem állt jobban – a pontozóknál és a független szakértőknél is legalább egy pont volt a címvédő előnye –, másrészt pedig tudomásul kell venni, hogy az ökölvívásnak éppen az ilyen nagy pofonok az alapelemei.

Rácz Félix menedzser azon kevesek közé tartozott, akik nem vitatták az ítéletet: „Matolcsit megfogták, sohasem volt ilyen helyzetben, nem tudta, mit csináljon. A bíró helyesen döntött, mi pedig szegényebbek lettünk egy álommal. Sokan kifejezték a sajnálkozásukat, pedig én a magam részéről mindent megtettem. Eljuttattam őt egy címmérkőzésig, ám a szorítóban én már tehetetlen vagyok. Nem adom fel, legközelebb újra megpróbálom!"

„Sajnálom, nem tudtam erről a szabályról – ismerte el Matolcsi. – Úgy érzem, az első nagy ütésig partiban voltam Trabanttal, de ilyen az ökölvívás. Most már csak abban bízom, hogy kapok még egy lehetőséget, visszajöhetek, és megmutathatom, hogy én vagyok a jobb."