Abramovics és olajpénz: duplán a BL-ben

Nem egészen két héttel a Bajnokok Ligája hét évvel ezelőtti kiírásának rajtja előtt végre eldőlt, hogy az a 32 csapat kezdheti meg a csatározásait a főtáblán, amelyik kiharcolta az indulási jogot.

A galibát a Chelsea és a CSZKA Moszkva okozta, az Európai Labdarúgó-szövetség ugyanis azt vizsgálta, mennyire befolyásolhatja a tisztességes versenyt, hogy a Paris Saint-Germain és az FC Porto társaságában egyformán a H-csoportba sorolt két gárdához nagyon sok köze volt Roman Abramovicsnak. Az UEFA szabályzata ugyanis tiltja, hogy egyazon tulajdonosi körbe tartozó két vagy több együttes ugyanabban a nemzetközi kupában induljon.

William Gaillard, a kontinentális futballszervezet kommunikációs igazgatója azonban 2004. szeptember 2-án bejelentette, munkatársaik már az idény kezdete előtt áttekintették a klubok hátterét, és megállapították: a CSZKA és a Chelsea esetében nem áll fenn az összeférhetetlenség veszélye.

Hogy miért? Mert amíg az orosz olajmágnás a londoni egyesületbe személyesen fektette bele a pénzét, addig a másik helyen csak főszponzor volt a vizsgált cég. A CSZKA-nak nem Abramovics adta a milliókat, hanem a Szibnyeft (bár az üzletember korábban a tulajdonosa volt, és továbbra is övé maradt a részvények többsége) – az az olajkonszern fél évvel azelőtt 50 millió eurós támogatói szerződést kötött a moszkvaiakkal.

Abramovics elsőként a Chelsea-n keresztül lépett be a futballbizniszbe, amikor 2003 júliusában megvásárolta az angol csapatot, és gyakorlatilag azonnal több mint 200 millió eurót költött erősítésekre. Az alakulat az „orosz éra" első idényében bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, a Premier League-ben pedig a második helyen végzett.

A milliárdos főnök az új évadra további 156 milliót adott ki igazolásokra, és amolyan bónuszként „megvette" a kispadra José Mourinhót, a friss BL-nyertes Porto edzőjét. Jól tudjuk, hogy mindez tartós felemelkedést eredményezett a máig jelentős tényezőnek számító „Cselszkinél", bár a BL-t sem a nehéz természetű portugál zsenivel, sem a távozása óta nem sikerült elhódítani.

A CSZKA-val csak 2004-ben kezdődött a kaland, s a (2006-ig maradó) Szibnyeft azt kívánta elérni, hogy az egykori katonacsapat három éven belül a szűkebb európai elithez tartozzon. A felvirágoztatás azonnal megkezdődött: a javuló anyagi háttérnek hála elsőre sikerült megdönteni az orosz átigazolási rekordot a brazil Palmeirasnak Vágner Love-ért kifizetett 6.5 millió euróval. Azonban hiába a hatalmas hirtelen növekedés, hiába bukkant fel rendszerint mindkét együttessel kapcsolatban Roman Abramovics neve, az UEFA szemet hunyt az eset felett.

Persze a szövetség nem volt mindig ilyen engedékeny: 1998-ban az ENIC nevű céghez tartozó AEK Athén, Slavia Praha kettőst a tulajdonos ugyan még „keresztülverte" a bürokrácián, ám attól fogva tilossá vált egyszerre több vasat is a tűzben tartani.

Ennek egyik kárvallottja a Canal Plus (na és a később csődbe menő svájci egyesület) lett, amely 2001-ben kénytelen volt megválni a genfi Servette-nél meglévő többségi tulajdonrészétől, csak azért, hogy zászlóshajóját, a Paris Saint-Germaint ne kelljen visszaléptetnie (ugyancsak az UEFA-kupától). Hét évvel ezelőtt tehát nagyon úgy tűnt, hogy Abramovics újabb területen igazolta: első az egyenlők között...

De ne is menjünk ebbe bele, hiszen nem tudhatjuk pontosan, mi minden játszott közre az elnéző döntésben, inkább adózzunk elismeréssel a tény előtt, hogy a moszkvaiak mennyire hatékonyan tudtak élni a nagy nehezen megőrzött lehetőséggel. Persze megvolt ennek az ára: csoportjukban mindkétszer kikaptak(...) a „nagytestvér" Chelsea-től, és a kékek, valamint a címvédő Porto mögött (igaz, egyetlen ponttal lemaradva) csak harmadikak lettek. Kiestek – de mehettek az UEFA-kupába.

Ott pedig a Benfica (2–0, 1–1), a Partizan Beograd (1–1, 2–0), az Auxerre (4–0, 0–2) és a Parma (0–0, 3–0) testén át elverekedték magukat a lisszaboni döntőbe, amelyben a házigazda Sporting CP ellen a második félidőben hátrányból fordítva 3–1-re diadalmaskodtak!

Soha korábban szovjet vagy utódállambeli együttes nem végzett élen a – sokak szerint 1999 előtt is, utána pedig értelemszerűen – második legerősebb európai kupában (sőt, az első számúban sem), a CSZKA azonban méltó örökösévé lépett elő az egykor KEK-et nyerő közös országbeli elődöknek, az ukrán Dinamo Kijevnek (1975, 1986) és a grúz Dinamo Tbiliszinek (1981).

A moszkvaiak az előbbi gárdáknál hosszabb úton, acélosabb mezőnyben verekedték magukat az élre, hazai válogatott futballistákon kívül (arrafelé valaha elképzelhetetlen módon) légiósokkal is „felszerelkezve" – amivel nem csupán Oroszországot helyezték fel a kontinentális kupagyőzelemmel büszkélkedő nemzetek listájára, de az egész térségüknek (értsd: volt Szovjetunió) utat törtek az UEFA-kupában (azóta Európa-liga), hiszen azóta a Zenit (2008) és az ukrán Sahtar Doneck (2009) ugyancsak révbe ért ott.

Ennyit számított, hogy Abramovics (akinek tehát csak „kicsiben" és csak otthon valósult meg az álma), illetve más, többnyire szintén olajban utazó pénzemberek keleten is megnyitották a csapokat...