Kis Mainz, nagy csúcs - helyett lelki segély

Történelmi tett végrehajtására készült tavaly ilyenkor a Mainz a német élvonalban. A nyolcból nyolcadik szezon eleji diadalára hajtó, a Bayern Münchennel (1995) és a Kaiserslauternnel (2001) közösen tartott „hetes" Bundesliga-rekordja átírását megcélzó listavezető (akkori) egyik legnépszerűbb futballistája, Szalai Ádám azonban visszafogottan ugyanarra készült, mint az addigi hét forduló előtt: higgadtan, fegyelmezetten és pontosan játszani a 7. helyezett Hamburgot fogadva is, mert ez a mentalitás vezethet eredményre.

„Tisztában vagyunk az előttünk álló találkozó jelentőségével, ettől függetlenül semmiben sem változik a hozzáállásunk, győzelemre játszunk, mint mindig – szögezte le a 22 esztendős csatár. – Csütörtökön tértem vissza a klubcsapatomhoz, nem is kellett teljes értékű edzésmunkát végeznem."

Noha saját bevallása szerint elviselte volna a terhelést, mert az erőnlétével nem volt probléma, a megelőző hetek fáradalmai miatt szellemi felfrissülésre vágyott. Érthető, hiszen három hét alatt négy fontos tétmérkőzésen lépett pályára, s mindannyiszor kezdőként: kétszer a kinti bajnokságban, kétszer pedig a magyar válogatottban húzott szerelést – ráadásul valamennyi meccsen (utoljára az emlékezetes finn-verés során...) győztes csapatban szerepelt, s mindegyiken szerzett gólt, San Marino ellen (8–0) például hármat is!

Aztán a történelemírás elmaradt, sőt az első helyét sem tudta visszavenni az előző este élre lépő Dortmundtól Thomas Tuchel alakulata: az ősszel még hibátlan gárda közvetlenül a csúcs előtt botlott meg. Két másodperc, két egymásba fonódó gondolat, két centi – mindegy, mi, de valami apróság mindig hiányzott az új Bundesliga-mérföldkőhöz. A vendég HSV elrontotta a Szalai Ádámot a várakozásokkal ellentétben nem a hajrára tartogató, hanem az első perctől bevető Mainz ünnepét.

„Nem rekordokra vadásztunk, a bentmaradás a célunk" – utalt a házi alaptétel állandóságára a Nemzeti Sport másnapi, 2010. október 17-i számában nyilatkozva Lőw Zsolt, az együttes régebbi magyar légiósa. A veterán balhátvéd a támadóval ellentétben nem jutott szóhoz a kikötővárosi együttes ellen, amely megítélése szerint nem érdemtelenül, ám szerencsés körülmények között szerezte meg a három pontot Paulo Guerrero 89. percben lőtt góljával.

„A lelátóról néztem végig az összecsapást, és Ruud van Nistelrooy hatvanadik percben fejelt góljánál egy vonalban ültem az esettel. Szerintem nem történt szabálytalanság az akció közben, a játékvezető azonban szerencsére másként ítélte meg" – elevenítette fel az ellenfél első, de érvénytelenített találatát Lőw.

„Nem hazabeszélés, a döntetlen igazságosabb lett volna. Ebben a szezonban még nem láttam ennyire harciasnak és egységesnek a Hamburgot, mint most, viszont mi is rengeteg energiát mozgósítottunk a győzelem érdekében. Az ő helyzeteik talán látványosabbak voltak, nálunk gyakran az utolsó passz nem stimmelt, egy-két centit tévedtünk."

A hazai öltözőt a vereség hallgataggá tette, a percekkel a többiek után érkező Lőw Zsolt egyfajta gyors lelkisegély-szolgálatot is ellátott a lógó orrú társak között. Egy kósza kudarc nem feltétlenül okoz törést egy gárda életében, a néhány hét alatt a fókuszba kerülő kiscsapat esetében azonban érdemes volt az átlagosnál több figyelmet szentelni az első őszi felsülésnek, pontosabban az azt átélő futballistáknak.

„Tele vagyunk sokra hivatott, de fiatal, rutintalan labdarúgókkal, Ádám is búslakodott. A Mainznál ez a legfőbb veszélyforrás: e srácok közül páran most kapták az első pofont. A tapasztaltabb játékosoknak ilyenkor kutya kötelessége lelket önteni a rutintalanabba, átadni neki valamit, amit ő már tud, mert átélt néhány hasonló helyzetet. Ádám is tisztában van vele, hogy nem rúghat gólt minden egyes mérkőzésen – törekedni kell rá, ez a legtöbb, amit megtehet. Ezt kell benne erősíteni. Egy-két napig rágódhatsz a történteken, de csak pozitívan: az a kérdés, hogyan lehetett volna többet kihozni egy-egy helyzetből."

Lőw után az emlegetett Szalai Ádám is értékelte a történteket az NS kérésére.

– Min múlott a döntetlen – vagy a győzelem?
– Talán a szerencsén. Kikaptunk, de nem kell kiakadni: tehetséges a csapatunk, és bőven van még tartalék benne. Nem sorozatként tekintettünk az eddig elért eredményekre, így nekem nem is ebből a szempontból kell megbirkóznom a vereség élményével, hogy valami véget ért. Kikaptunk. Senki sem szeret vesztes lenni.

– Mi lendíti ki a holtpontról?
– Amin az utóbbi néhány hétben és hónapban átmentem, a pozitív élmények. Lőw Zsolt is segít, a lefújás után rögtön volt néhány jó szava – mint mindig, ha nyertünk, ha nem.

– Az Ön legnagyobb helyzetéről mit mondott?
– Ami történt: Zé Roberto becsúszása után a labda centikkel a jobb alsó sarok mellé gurult.

– És a többiről?
– Két-három esetben az utolsó passz nem sikerült, közbelépett a védő vagy a játékostársam nem vett észre. Góljaimhoz a csapattársaim segítettek hozzá, most valami apróság hiányzott ahhoz, hogy a kapuba találjak. Ez van.

– Eszébe jutott, hogy kivel került szembe hamburgi oldalról?
– Pontosan tudtam, de nem tartottam a találkozástól. Az a hátvéd nem született meg, akitől félnék. Joris Mathijsen a holland válogatott egyik fix belső védője – testközelből tapasztalhattam, hogy ez mit jelent. Márciusban a válogatott meccseken is vélhetően okozunk majd egymásnak némi kellemetlenséget.

Ez a párharc sajnos nem jöhetett létre, Szalai Ádám ugyanis húsz lejátszott bajnoki után, a Kaiserslautern elleni januári mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett, így lemaradt az oranje elleni két tavaszi Eb-selejtezőnkről. Éppen mostanában készül azonban a visszatérésre – és ami késik, nem múlik: a vb-kvalifikációs csoportok sorsolása révén még arra is lesz lehetősége, hogy a hollandok ellen bizonyítson...