Leendő vb-riválisaink: török és román égés

Egyszerűsítsük a képletet azzal, hogy leendő öt ellenfelünk közül kivesszük a két szélsőértéket, úgymint a kimagaslóan erős (Hollandia) és a hasonló mértékben harmatos (Andorra) vetélytársat. Koncentráljunk helyettük a másik három csapatra!

Két évvel ezelőtt ezen a napon, 2009. október 10-én került sor a vb-selejtezők utolsó előtti körére. Elöljáróban persze illik kitérni a mieinkre, akik a negyedik helyen álltak csoportjukban, de csak öt ponttal lemaradva az éllovas dánoktól, egyúttal szorosan a svédek és a portugálok nyomában.

Ennek ellenére mindenki sejtette, hogy a realitás szerint már nem fogunk visszakerülni a második helyre (ahol a könnyebb meccsek után tanyázott Erwin Koeman együttese), ezért is fordulhatott elő, hogy bár még volt esélyünk a továbbjutásra a lisszaboni találkozó előtt, a Nemzeti Sportban mindez már kissé háttérbe szorult az aktuális sikersztori, az egyiptomi U20-as vb mögött, ahol az olaszok kiejtése után épp az elődöntőt vártuk. A lap rangsorolása sajnos be is igazolódott, hiszen Portugáliában simán, 3–0-ra kikaptunk – s elszálltunk.

De nem csupán mi. A következőkben tehát a törökök, az észtek és a románok sorsára térünk ki, s mivel az előbbi kettőé összefüggött, délkeleti szomszédainkkal kezdjük a sort. Akik meglepő módon már reményvesztetten érkeztek Belgrádba. Victor Piturcával fogtak neki a küzdelmeknek, ám amikor öt forduló után már három vereséget számláltak úgy, hogy a litvánoktól és a szerbektől is házigazdaként kaptak ki, az újabb, ausztriai kudarc váltást eredményezett a kispadon.

Razvan Lucescuval – a Sahtar Donecket (tulajdonosi pénzből persze) az európai elitbe emelő Mircea Lucescu fiával – vágtak vissza odakint Litvániának és ikszeltek ismét a franciákkal, ám a halovány osztrákok elleni hazai döntetlen azért jelezte: sok jóra nem számíthatnak ezúttal sem.

A szerbek közben elképesztően komolyan vették a FIFA-fenyegetést, és minden fórumon jelezték a drukkereknek, hogy ha megint botrányt kavarnak, csapatuktól pontokat vonhat le a nemzetközi szövetség, ami nyilván Franciaország javára hajthatta volna a vizet, nem beszélve a várható pénzbüntetésről.

A félelmetes Marakanában aztán játékosaik azt bizonyították, hogy kiválóan futballoznak, az ultrák pedig a lelátón azt, hogy szurkolni is tudnak – petárdázás és verekedés nélkül. Persze ha van mire figyelni és van minek örülni, minek balhézni...

Radomir Antics tanítványai a csoport utolsó előtti(!) helyezettjét fogadták, és szenzációsan játszottak, mesteri gólokat szereztek. S ez még akkor is felemelő érzés lehetett a helyi fanatikusok számára, ha a továbbjutási álmaiktól már korábban megfosztott románok – ahogy a sajtó fogalmazott – a jövő csapatával érkeztek vendégségbe.

Ráadásul a 84. percben, 3–0-s állásnál kiállított kapitányuk, Cristian Chivu nélkül, vagyis emberhátrányban fejezték be a meccset. Igaz, Marko Pantelics sarkazását és a hajrában duplázó Milan Jovanovics biciklicselét az ötödik gól előtt valószínűleg az Inter hátvédje is csak közelről csodálta volna...

A lényeg, hogy különösebb izgalmak nélkül, Milos Kraszics vezetésével Szerbia bebiztosította az elsőségét, s automatikusan kijutott a 2010-es vb-re (a megelőzött franciák „érdekes" pótselejtező-visszavágójáról a minap emlékezett meg rovatunk).

Ami Romániát illeti, volt a zakónak utóélete is. Lucescu állítólag kijelentette, hogy soha többé nem hívja be Adrian Mutut a válogatottba, mert a támadó néhány nappal a 0–5 előtt bulizott. A Fiorentina légiósa ezt cáfolta, szerinte a szabályoknak megfelelően töltötte a szabadnapját. Néhány hónappal később viszont a kegyvesztett játékos már azt jelentette be, hogy szeretné újra magára ölteni a válogatott mezét:

„Hibáztam, amikor otthagytam a válogatottat. Próbáltam hívni a szövetségi kapitányt, de ő nem vette fel a telefont. Pedig higgyék el, harminchatszor hívtam, és ha tudnám az e-mail címét, még levelet is írtam volna neki" – nyilatkozta az ország első számú, már 2000-ben Eb-résztvevő labdarúgósztárja, aki úgy érezte, egy lehetőséget megérdemelne még.

Igen ám, de épp akkoriban, 2010 januárjában keveredett sokadszor is doppingügybe, aminek kilenc hónapos eltiltás lett a vége. Ősszel ugyan visszatérhetett, a szakvezető azonban továbbra sem kért belőle. Végül a szerény eredmények miatt (s történetünkben immár a jelenleg is zajló Eb-selejtezőknél tartunk), a közvélemény nyomására idén tavasszal újra meghívta Mutut.

Aki el is kezdte rugdosni a gólokat, és mára a csoport mesterlövészlistájának élén áll öt találattal. Sőt miután Chivu, a másik veterán csillag a közelmúltban lemondta a válogatottságot, immár ő a csapatkapitány – bár ezt azért elősegítette, hogy időközben a klubmunkát választó Lucescu távozott a posztjáról, és újra Piturca lett a kapitány.

Az edzőcsere idején nem álltak túl fényesen a románok, azonban a kiegyenlített mezőnyben még így is bőven maradt esélyük a továbbjutás kiharcolására. Olyan kirívó hibát, mint a legelején az albánok elleni otthoni pontvesztés, a továbbiakban nem követtek el, de a minapi bukaresti 2–2 a fehéroroszokkal már végzetesnek bizonyult – a franciákat és bosnyákokat többé nem foghatják be.

Áttérve a félholdas válogatottra, balszerencséjére olyan csoportba került a dél-afrikai vb előtt, amelyben a friss Európa-bajnok Spanyolország egyszerűen nem tudott hibázni (tízből tízszer nyert...), míg a történelmi siker – vagyis a továbbjutás – felé lépegető Bosznia szinte minden meccsen felülmúlta önmagát.

E két gárdával szemben még nem is volt igazán gond: a seleccióntól egy-egy góllal mindkét felállásban ki lehet kapni, a bosnyákok ellen pedig a lehetséges hat pontból négyet megszereztek a törökök. Azonban egy-egy remi a nem éppen világverő belgákkal Isztambulban, illetve a még kevésbé acélosnak tartott észtek vendégeként már nem fért bele. Altintopék úgy várták az október 10-i brüsszeli találkozót, hogy csak akkor marad esélyük a pótselejtezőt érő második hely megkaparintására, ha a nagy rivális leszerepel Észtországban...

„Nagyon rossz érzés volt úgy kimenni a pályára, hogy tudtuk, mindennek vége. Még a szállodában készülődtünk, amikor a bosnyákok megszerezték a vezetést Tallinnban, majd mire megérkeztünk a stadionba, már kettő nulla volt. Nem tudtam mit mondani a játékosaimnak" – emlékezett a fájó pillanatokra Fatih Terim szövetségi kapitány.

Edin Dzekóék a győzelmükkel – a másik meccs eredményétől függetlenül – megszerezték az értékes második pozíciót, míg a „kisemmizett" török futballisták harci kedvét az sem fokozta, hogy a Belgiumban és környékén vendégmunkásként élő szurkolóik nem kis számban tüntettek a csapat és kapitánya, az Imperatornak becézett, hazájában igen elismert tréner ellen.

Terimet egyébiránt a vasszigora és a tanítványait mindenhol látványos támadójátékra inspiráló edzői alapállása, megalkuvást nem tűrő küzdőszelleme miatt magasztalták, amerre csak megfordult. Ennek tulajdonították a Galatasarayjal 1997 és 2000 között sorozatban nyert négy bajnoki címét, s a 2000-ben elhódított UEFA-kupát.

De emiatt „szerettek bele" a Fiorentina és a Milan elöljárói is. Bár Olaszországban nem volt eredményes, Törökországba visszatérve a válogatott élén ismét nagyot alkotott (hiszen története során ő vezette ki először Eb-re az együttest – s még ha pontot nem is sikerült szerezniük az 1996-os viadalon, pusztán a részvétel mennybe emelte az egykor lesajnált gárdát és híveit). Második ciklusában pedig már érmet nyert az ország legjobbjai élén!

A 2008-as kontinenstorna végére (amely nem volt olyan rég...) a „visszatérés királyainak" nevezte el az alakulatot a nemzetközi sajtó. Simán kikaptak a nyitó meccsen a portugáloktól, majd hátrányból múlták felül 2–1-re a házigazda svájciakat – Arda Turan a 92. percben szerezte a győztes gólt. Ezután a csehek ellen a folytatás jogát eldöntő ki-ki meccsen 0–2-ről fordítottak 3–2-re, az utolsó negyedórában háromszor betalálva Petr Cech kapujába.

A negyeddöntőben a horvátok a hosszabbítás finisében, a 119. percben kerültek előnybe, ám Semih Sentürknek még maradt ideje egyenlíteni, s tizenegyesekkel a Terim-team lépett az elődöntőbe. Ott azonban a németek a saját fegyverüket fordították a törökök ellen: Philip Lahm a 90. percben rúgta a gólt, amelyre már nem érkezett válasz (2–3).

A félholdas válogatott 490 percet töltött a pályán a három évvel ezelőtti Eb-n, s mindössze 13 percen át vezetett, így jutott a legjobb négy közé. A fanatikus rajongók nem meglepő módon a vb-selejtezőkön is a csoda továbbélését várták – ez azonban elmaradt.

„Tudom, sokan gondolják úgy, köztük hazám szövetségének vezetői is, hogy maradnom kellene, ám a csapatom elbukott, s ez az én felelősségem. A szerdai meccset követően nem folytatom tovább" – közölte a brüsszeli 0–2 után Fatih Terim.

Egy átmeneti időre megbízott kapitány közbeiktatásával így múlt nyáron került leendő riválisaink élére egy elődjénél is nagyobb edzőmágus – Guus Hiddink (aki pont egy románok elleni felkészülési 2–0-vel nyitott Isztambulban). Látványos feltámadást ő se produkált, de az tény, hogy még minden jóra fordulhat, hiszen továbbra is van esélyük az újabb Eb-szereplésre.

Ugyanúgy, mint az észteknek, akik hol vannak már a bosnyákok elleni vereségtől... Pontosabban nem is a fentebb említett 0–2-től, hanem annak odavágójától, a zenicai 0–7-től. Pedig már az előző kvalifikációs szériában is Tarmo Rüütli irányította az együttest, és az egykori győri légiós, a Middlesbrough-ban profiskodó Tarmo Kink sem azóta épült be (javára szól, hogy a totális idegenbeli kiüttetésben nem volt része, azt még a kispadról szenvedte végig).

Nézzük konkrétan, mi a helyzet a baltiakkal jelenleg. A C-csoportban Szerbia a minap otthon nem tudta legyőzni a már csoportelsőként hozzá érkező olaszokat, az észtek viszont – feledtetve a nyár eleji feröeri fiaskójukat – zsinórban három sikeren vannak túl. A szlovénok és az északírek felülmúlása után ezúttal 2–1-re nyertek Belfastban, amivel felléptek a második helyre, igaz, több meccset már nem játszanak.

Holnap így nem tehetnek mást, mint hogy leülnek szurkolni a szlovénoknak, akik Szerbiát fogadják. Az egymás elleni mérlegüket tekintve az észtek jobbak a náluk egy ponttal kevesebbel álló szerbeknél, így utóbbiak csak akkor szerezhetik meg a második helyet, ha megverik egykori honfitársaikat, a régi Jugoszlávia alpesi tagköztársaságának mai, tavaly a vb-t is megjáró legjobbjait.

Közben az A-csoportban pénteken minden a belgák szája íze szerint alakult – simán elintézték Azerbajdzsánt, míg a törökök Isztambulban kikaptak a már „Eb-kvótás" németektől –, így felléptek a második helyre. Sorsuk így a saját kezükben van, ám a helyzetük egyáltalán nem kedvező.

Az utolsó fordulóban ugyanis Ardáék az azerieket fogadják, és vélhetően jobbnak is bizonyulnak náluk. Ez esetben a belgáknak nyerniük kellene Németországban, amire alapesetben nem sok esély mutatkozik, hiszen a Nationalelf eddig még nem vesztett pontot a sorozatban. A törököknek a döntetlen is elég Azerbajdzsán ellen, ha a belgák kikapnak a németektől.

Összefoglalva: a románok ezúttal is tét nélkül futhatnak neki az utolsó napnak, de ha egyetlen pontot is szereznek Albániában, a negyedik helyről feljebb ugranak egyet – ami a 2009-es ötödik pozícióhoz képest vitathatatlanul előrelépés. Másik két majdani vetélytársunk viszont még a playoffban is reménykedhet, mi több, egészen reálisan! Ha számukra minden jól alakul, egyaránt másodikak lesznek, míg Piturcáék harmadikak.

Románia tehát messze nincs topon, nem annyira erős, ahogy a legtöbb magyar futballbarát emlékszik rá, de a mélyponton valószínűleg túl van. A másik két csapat közül pedig az egyik óriásit fejlődött a számadatok szerint (s valószínűleg a valóságban is izmosodott) – mondjuk volt is honnan... –, a másik meg sztáredzőt vonultat fel, és ha (még) nincs is a 2008-as Eb-varázslat szintjén, a hullámvölgyből már kifelé jön. Akár eléri e két társaság a pótselejtezőt, akár nem.

De a legfontosabb: Egervári Sándor alakulatának mai állás szerint 18 pontja van, és a várt záró napi gyarapodás nélkül is tény, hogy egyetlen másik csoportharmadiknak sincs ennyi (vagy az öttagú csoportokban – az ott egyenértékű pontmennyiségre átszámítva – 14 egységük).

Azaz a fent tárgyalt három ellenféllel, melyeknél százalékosan egytől egyig jobban állunk (és a világranglistán sem rosszabbul, sőt...), igenis felvehetjük a versenyt, kisebbrendűségi érzésre semmi okunk – még ha 2009 októberének felidézett gyászos napjához képest mind előrébb léptek is. Hiszen ez ránk ugyanúgy bőven igaz...