Mesternégyes, hóvihar, eltűnt szereplők

Az FC Sopron–MTK Budapest találkozóval ért véget 2007. november 29-én, egy csütörtöki napon az NB I négy évvel ezelőtti kiírásának őszi idénye. Ebben a párosításban a csapatok már három nappal korábban, hétfőn is megmérkőztek egymással, de akkor a 38. percben, a favorit fővárosiak 1–0-s vezetésénél hóvihar miatt félbeszakadt az összecsapás.2007. november 29-én, egy csütörtöki napon az NB I négy évvel ezelőtti kiírásának őszi idénye. Ebben a párosításban a csapatok már három nappal korábban, hétfőn is megmérkőztek egymással, de akkor a 38. percben, a favorit fővárosiak 1–0-s vezetésénél hóvihar miatt félbeszakadt az összecsapás.

Nem ezzel volt baj a hazaiak szempontjából (sőt... hiszen még kaptak is egy újabb esélyt), hanem hogy a labdarúgók már hónapok óta nem jutottak hozzá jogos jussukhoz, és finanszírozási nehézségek, átláthatatlan viszonyok jellemezték a klubot. Hihetetlen, nevetséges, szánalmas. Meglehetősen egyértelmű jelzők ezek, mégsem írták le tökéletesen azt a helyzetet, amely az FC Sopronnál uralkodott.

„Az olasz edzők elköszöntek tőlünk, szerda délelőtt már Végh Tibor felügyelete mellett gyakoroltunk – informálta az NS-t a játékosok hangulatáról a gárda kapusa, Takács Tamás. – Nem túlzok, ha azt mondom, olyan helyzet alakult ki körülöttünk, amelyben szinte lehetetlen a futballra koncentrálni. Az MTK elleni meccsnek a vendégek az esélyesei, nincs rajtunk teher, azonban a fejek nem tiszták, és így nehéz eredményt elérni. Valamennyien vállaljuk a játékot csütörtökön, aztán meglátjuk, mire leszünk képesek."

A legfrissebb fejleményeken már csodálkozni sem volt érdemes. Tudniillik szerdán Vincenzo Cosco elköszönt a csapat tagjaitól, mondván, a fennálló körülmények miatt már nem tud segíteni nekik (azt csak mi jegyezzük meg: addig sem tudott...), ezért inkább visszatér Olaszországba. Nyilván arra célzott, hogy honfitársain kívül gyakorlatilag mindenki – elnézést a kifejezésért – utálta a városban.

Korai volt azonban a játékosok öröme, mert alig lélegeztek fel a bajnoki meccseken dohányzó, edzőtársaival kezet fogni képtelen, amúgy is licenc nélküli „szakember" távozását követően, ő csütörtök reggelre meggondolta magát, és Sopronban maradt. Különös szerencse, hogy az MTK elleni megismételt mérkőzésre már nem ő készítette fel az együttest: Végh Tibor pályaedző eligazítását az öltözőben ülve, csendben hallgatta végig, majd sok szerencsét kívánt az általa (is) lezüllesztett soproni alakulatnak.

Valaki állítólag megjegyezte, inkább tartott volna normális edzéseket, mert akkor talán nem állna kieső helyen a bajnokságban, és esetleg az MTK ellen sem játszott volna teljesen alárendelt szerepet a Sopron. Az első félidőben ugyanis a kék-fehérek minden tekintetben a hazaiak fölé nőttek. Futásban, összjátékban, védekezésben és támadásban, a párharcokban, a helyzetek kidolgozásában, illetve értékesítésében is jobbak voltak.

A második játékrészben a vendégcsapat szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy ezen a találkozón csakis övé lehet a három pont: gyors, rövid passzos játékkal, nagyszerű ritmusváltásokkal, helyzetek sokaságával zilálta szét ellenfelét. Ezt látva, tapasztalva talán nem is túlzott a helyi szurkolók reakciója, amikor a hajrá perceiben azt skandálták: „Sopronban meghalt a foci!"

A történtek utójátéka volt, hogy Cosco másnap már végérvényesen hátat fordított a klubnak, sőt a gárda két itáliai játékosa is elköszönt. Az olasz tulajdonosi kör Sopronban maradó két képviselője (nem Antonio Righi elnök, mert ő már eleve elérhetetlenné vált) – az NS információi szerint – azzal magyarázta a helyzetet, hogy a korábbi tulajdonos, Vízer László Máriusz adósságok garmadáját hagyta hátra, amiről nem tájékoztatta őket mint vevőket.

Ezt a nagyváradi vállalkozó-sportvezető cáfolta, pénz azonban így sem, úgy sem lett. Az MLSZ januárban megvonta az FC Sopron licencét, miután az nem rendezte a szövetséggel, az APEH-hal és a játékosokkal szembeni tartozásait. A kisebbségi tulajdonos Sopron városának végül nem sikerült megegyeznie az olaszokkal, nem tudták megmenteni a klubot, így aztán azt a téli szünetben kizárták: addigi 11 pontját levonták, a további meccseit pedig 3–0-val a soros ellenfelek javára igazolták.

Ami mármost a széteső riválisát 5–1-re kiütő éllovas MTK-t illeti, Urbán Gábor egymaga négy gólt lőtt – a 22 esztendős támadó élete addigi legjobb teljesítményét nyújtotta. Pedig alig egy nappal korábban még néhány Kalmopyrin, egy liter tea és némi Negro társaságában a takaró alatt próbálta kiizzadni a betegségét.

A lázzal járó megfázásos tünetek miatt a csatár nem is edzett azon a héten, ezért igencsak kérdéses volt, egyáltalán tagja lehet-e az utazó keretnek. Ehhez képest csütörtök délután a kezdő tizenegyben találta magát. A mérkőzést végigjátszotta, sőt ő lett a meccs hőse!

„Nagyon rosszul éreztem magam az elmúlt napokban, ezért még én sem hittem abban, hogy a többiekkel tarthatok a megismételt találkozóra – így Urbán Gábor, aki a lefújás után köhögve, fáradtan, egy pohár forró teát kortyolgatva nyilatkozott a rá kíváncsi újságíróknak. – Csütörtök reggel azonban szerencsére láztalanul ébredtem, ezért gyorsan szóltam Garami Józsefnek, nehogy itthon hagyjanak... Még csak az kellett volna, hogy jobban vagyok, de a csapat nélkülem kel útra. Miből maradtam volna ki...!"

No igen. A 12. (visszahúzós csel után talált be), a 19. (kapásgóllal), a 65. (tizenegyesből) és a 90. percben (kiugrásból) őt ünnepelték a társak. Nem volt ugyan klasszikus a mesternégyes (Jimmy Jones Tchana szépítő villanása, majd Predrag Pocuca öngólja rontott az összképen), de a produkció így is fölöttébb figyelemre méltó.

„Négy gól... Igazából még fel sem fogtam, mi történt velem ezen az összecsapáson. Fantasztikus érzés volt, az biztos. Éreztem, hogy jól megy a futball, megvolt az önbizalmam a kapu előtti szituációkban, tehát benne volt a meccsben, hogy eredményes leszek. Na de hogy négyszer, én sem hittem volna. Életem eddigi legjobb mérkőzését játszottam, de még most sem lehetek elégedett. Maximalista vagyok magammal szemben – a gólokon kívül kihagytam egy-két helyzetet."

Bocsánatos bűn, merthogy az MTK így is parádézott Sopronban! Olyan magas szintű futballt nyújtottak a kék-fehérek, amilyet ritkán látni magyar pályán. Természetesen ne feledjük, hogy a házigazda igen kellemes ellenfél volt, ám a látottak ettől még lelkesítően, üdítőleg hatottak az itthoni gárdák (azelőtt jellemző) lassú, ötlettelen és pontatlan játékához szokott szemeknek...

„Remélem, nem szerénytelenség, belülről is jó volt nézni a csapatot – idézte fel a látványos, minőségi szereplést Urbán Gábor. – Az egész együttes nagyon jól mozgott, gyorsak voltunk, pontosan járattuk a labdát. Ezt a fajta rövid passzos futballt itthon csakis az MTK játssza – a magyar átlaghoz képest – magas szinten. Az pedig természetes, hogyha nincsenek ilyen tehetséges társaim, nem szereztem volna négy gólt ma, illetve tizenegyet az ősszel.″

Urbán Gábor ekkor már vezette a Soproni Liga góllövőlistáját. A megelőző szezonban Hrepka Ádám és Németh Krisztián mellett csak kevés lehetőséget kapott, ezúttal azonban egyértelműen rá épült a listavezető támadójátéka. A korábban a Ferencvárosban és Bodajkon is futballozó csatár azon az őszön robbant be az élvonalba, s láthatóan felszabadultabb lett, amióta korábbi két nagy, házon belüli riválisa már nem tartozott az MTK kötelékébe (Hrepka a hollandiai Nijmegenbe, Németh Liverpoolba szerződött).

Azt Urbán Gábor sem tagadta, hogy hosszú távú célja csakis a külföldi szerződés lehet, de azzal is tisztában volt: még nem mutatott annyit az NB I-ben, hogy a terve elérhető közelségbe kerülhessen. „Még fejlődnöm kell, szinte mindenben. Ha előrelépek, előbb-utóbb teljesül az álmom″ – vélekedett akkor.

Egyelőre nem teljesült. A berobbanását hozó csodálatos 2007-es őszt követően mérséklődött a termelékenysége, így ha csak hajszállal is, de végül egyetlen találattal lemaradt a honi gólkirályi címről, amelyet Waltner Róbert (18) hódított el. Vigasztalhatta azonban, hogy senki nem volt nála eredményesebb a klubjában, amellyel bajnok lett a tavasz végén.

Csakhogy a 25/17-es idényt 18/7-es követte, majd a paksi kölcsönadás a 14 bajnokin elkönyvelt abszolút góltalansággal. Aztán visszakerült az MTK-hoz, ahol sérülések, betegségek is hátráltatták, így a 2010–2011-es mutató egészen szerény lett: 4/1. Idén nyáron három évre aláírt a Kecskeméthez, ahol az első csapatban alig játszik, és bár még majdnem a fele hátra van a komplett idényből, azért az 1/0-s adat nem túl szívderítő, egyben illeszkedik az egyre romló tendenciába.

Az egy hónap múlva a 27. születésnapját ünneplő Urbán Gábor azonban hivatalosan legalább NB I-esnek mondhatja magát – ellentétben az idén augusztusban otthagyott kék-fehérekkel, akik a tavasszal (mindössze három évvel a Debrecen ötös aranyszériáját megtörő bajnoki címük után) eltűntek a frontvonalból, kiestek az NB II-be...

Onnan azonban jó eséllyel visszajuthatnak az élvonalba, miközben az FC Sopron már régóta csak emlék, hiszen megszűnt. Hogy a nyugat-magyarországi városba rövid szavatosságú átszállójegyet váltó olasz kompánia, s benne az ötöd-; hatodosztályú edzői múlttal idehozott Cosco „mester" mit csinál éppen, arról ennyit sem tudunk elmondani – de valószínűleg nincs is ember, aki ezt hiányolná...