Apácák csapata jutott a szűk röplabdaelitbe

A Barbara Ruzic (eredetileg Jelic) mellett akkoriban a legjobb horvát röplabdázónőnek tartott Natasa Leto 2001 novemberében az olasz élvonal újoncához, az Asystel Novarához szerződött. Nagy meglepetést keltett az idő tájt a hír, hogy a korábban már három kontinens négy országának hat klubjában (többek között Japánban és Brazíliában) megforduló 25 esztendős játékos egy olaszországi zárdában tartózkodik!

Merthogy a zágrábi születésű Leto – aki hazája kilencvenes évek második felében csúcson lévő válogatottjával két Eb-n is ezüstérmes volt (a csapat előzőleg, még nélküle egy harmadikat is szerzett ebből a medáliából) – új klubjának elnöknőjével, Giovanna Saporiti nővérrel és még sok apácával egy fedél alatt élt, miközben, saját bevallása szerint, nem hisz Istenben...

„Sohasem gondoltam volna, hogy zárdában kötök ki, mivel ateista vagyok. Ezt nem kell feltétlenül tudatni az elnöknővel, de úgy vélem, ha tudná, akkor sem haragudna rám. Olyan jó ember, hogy ez szinte lehetetlen. Két kínai és egy jugoszláv légiós is játszik a csapatunkban, és mindannyian nagyon kedveljük az apáca elnöknőt" – mondta Leto az NS 2002. január 2-i száma szerint, s hozzátette: ha kolostori kötelezettségei engedik, Giovanna nővér ott van minden edzésen és mérkőzésen.

Letóból nem lett apáca – olyannyira nem, hogy a sikerekben gazdag következő szezont szülési szabadság miatt hagyta ki, és azóta már Natasa Osmokrovic néven ismeri a világ –, de amíg nem találtak neki megfelelő lakást, addig a többi nővérrel együtt lakott. „Semmi sem hiányzott, de bevallom, furcsa volt a környezet, hiszen nem készültem fel a kolostori életre. Igaz, az sem zavart volna, ha maradok, mert ott tényleg jól éreztem magam."

De vajon hogyan lett egy élvonalbeli röplabdaklub elnöke Giovanna Saporiti nővér?

„Véletlenszerűen kezdődött. Zárdánkat 1883-ban alapították, és már régóta, 1984-től röplabdáznak a nővérek. Sportolásuknak jelentősége van a fiatalok nevelésében, oktatásában, mások tiszteletében és a motiváltság kialakulásában. A nővérek hobbijából lassan sikerek is születtek, és egyre nagyobb célokat tűztünk ki magunk elé. Sok gonddal küszködtünk, mert senki sem vett komolyan bennünket. Még a nevelési módszereinkben is kételkedtek. A kollégák, akik más klubok élén álltak, lenéztek minket, s nem hitték, hogy apácák vezetésével egy röplabdacsapat nagyobb eredményeket is elérhet" – mondta az Istent szolgáló főnökasszony.

Az AGIL Trecate néven alapított együttes – a betűszó (Amicizia, Gioia, Impegno, Lealta) jelentése: barátság, öröm, odaadás, lojalitás – élvonalba jutásához természetesen sok alsóbb osztályú évad után egy tőkeerős szponzorra is szükség volt, ami néhány évvel korábban megvalósult, és az Asystel támogatásával az alakulat 2001-ben kiharcolta az A1-es tagságot (miközben megnyerték az A2-es klubok számára kiírt hivatalos, országos kupát is).

Az utolsó „NB II-es" évadban már a Trecate kisvároshoz közel fekvő Novara nagyobb csarnokában szerepeltek (mindkét település Milánó közelében, de Piemont tartományban található), majd azt elitmezőnyben a nevüket is megújítva, Asystel Novaraként.

„Mára minden megváltozott, de ennek így kellett történnie. Sohasem gondoltuk, hogy egyszer majd ilyen magasra tesszük a mércét, s továbbra is elsődleges célunk a sport- és csapatszellem megvalósítása. Ez egyre nehezebb feladat, hiszen ezen a szinten már profikkal vagyunk körülvéve, és ugye mindenkit csak a haszon érdekel. De ez sem fog megakadályozni bennünket abban, hogy az embertársaink legyenek a klub legnagyobb értékei, és úgy érzem, a barátságot, valamint egymás tiszteletét is megőriztük. Remélem, az életben és a sportban egyaránt győztesek leszünk."

Ami a röplabdázást illeti, újonc létére máris dobogóesélyes volt a Novara, amely – négy ponttal lemaradva – a második helyen állt ekkoriban a Bergamo mögött. A dolgát nem könnyítette meg, hogy karácsony előtt két vendégjátékosa (egy amerikai és egy brazil) is otthagyta az együttest. A szezon végén aztán be kellett érniük a harmadik hellyel – nem mintha ez annyira el kellett volna szomorítson egy nemrég feljutott csapatot.

A következő kiírásban pedig, miközben ismét bronzérmesek lettek, megnyerték az Olasz Szuperkupát, valamint a nemzetközi porondon a CEV-kupát! Ez persze már teljesen más dimenzió volt, mint egykor a nővérek szabadidős tevékenysége, így az újabb, 2003–2004-es idény előtt új alapokra helyezték a helyi női röplabdát.

Az AGIL Trecate visszatért a gyökereihez, és ismét az utánpótlás-nevelésre koncentrál(t), a regionális bajnokságokban szerepelve, míg a belőle kinőtt Asystel Novara azóta is élcsapatnak számít – egyszer még az alapszakaszt is az élen zárta, de végül a rájátszásban lemaradt az aranyról, viszont az évek folyamán különböző hazai és európai trófeákkal (pl. Élcsapatok kupája, újabb CEV-kupa) vigasztalódott.

Méghozzá részben Natasa Osmokrovic segítségével, aki az anyai teendők és némi kerülő után újból a novaraiaknál kötött ki, ahol több évig szerepelt, mielőtt keletre tette volna át a székhelyét: előbb a Fenerbahce húzóembere lett, tavaly pedig az (összevásárolt) azeri sztárgyülekezet, a Rabita Baki színeiben villogott.

Érett korára olyannyira kinőtte magát, hogy az isztambuliakkal BL-bronzérmet és klubvilágbajnoki aranyat nyert, s ez utóbbit a kaukázusontúliakkal is megismételte – miközben a kontinensközi tornán négy(!) egyéni kategóriában a legjobbnak, s értelemszerűen MVP-nek is megválasztották.

Azaz tulajdonképpen köszöni szépen, mindenki jól megvan. A horvát klasszis és az Asystel (immár külön utakon járva) világszinten aratják a sikereket – miként a trecatei apácák is, de a maguk módján: hivatásuknak megfelelő értékes nevelőtevékenységet folytatnak. Például a sportpályákon, röplabdamezben.