Rudolf Gergely öröme: ő nem kallódott el

A Saint-Symphorien Stadion gyepének eljegesedése miatt, mint 2006. február 3-án kiderült, elmaradt másnap a francia első osztályú bajnokság 25. fordulójából a Metz–Nancy összecsapás, a lotaringiai tartományi derbi, egyúttal a két magyar légiós, Huszti Szabolcs és Rudolf Gergely találkozója.

Ami az utóbbit illeti, ha az édesapja nem olyan szigorú, és 14 éves kisfiát Nyíregyházáról elengedi az alig ötven kilométerre lévő Debrecenbe a városban működő Olasz Focisuli hívására, akkor... Nos, akkor a játékos aligha mondhatta volna el magáról nem egészen 21 esztendősen, hogy a francia élvonalban profi labdarúgó.

Ám a papa nemet mondott a hajdúsági szakemberek hívására, hogy aztán egy héttel később Bölöni László másfél ezer kilométerrel arrébb szereplő, akkor még másodosztályú klubjához igazoljon a reményteljes fiatal.

„A szüleim nagyon aggódtak értem, ezért apu az első egy hetet velem töltötte Franciaországban, hogy személyesen győződjön meg arról, milyen helyre kerülök – emlékezett vissza hat esztendeje február 3-án a még hat évvel korábbi kezdetre Rudolf Gergely.

Amikor látta, hogy itt semmi bajom sem lehet a honvágyon kívül, nyugodtabban ment haza, ennek ellenére nem volt könnyű az első időszak. Amint megtanultam a nyelvet, az életem is egyre jobban kezdett alakulni, és az akkor még a klubnál dolgozó Bölöni László segítségével a beilleszkedés is sikerült."

Talán kevesen tudják, hogy honfitársunk nem egyedüli magyarként ment az 1967-ben alapított klubhoz. Vele tartott a szintén 1985. tavaszi születésű, és ugyancsak nagy talentumként számon tartott szombathelyi Dancs Roland, aki az NS-interjú idején már a Budapest Honvéd futballistája volt, később pedig Sopronban és a REAC-ban rúgta a labdát, majd tavaly nyáron az NB II-ből igazolt az osztrák sokadosztályú Zwentendorfhoz.

„Rolanddal manapság már ritkán beszélünk – mondta 2006 elején Rudolf Gergely. – Néhány évvel ezelőtt egy menedzser mindkettőnket a svájci Grasshoppershez invitált. Ő elfogadta az ajánlatot, én viszont maradtam. A Nancynál emiatt nekem is volt kellemetlenségem. Néhány hónapra lemondtak rólam, de aztán visszahívtak, és fél szezon alatt több gólt rúgtam a korosztályos bajnokságban, mint a csapattársaim együttvéve, mire meghosszabbították a szerződésemet."

A Nancy csatárának kitartását igazolta, hogy 2005 júniusában az első csapat uruguayi vezetőedzője, Pablo Correa jelezte: szüksége van a magyar légiósra. Aki aztán a beszélgetésig négy élvonalbeli találkozón léphetett pályára, amelyek közül az utóbbi kettő sikerült a legjobban. A Rennes (Bölöni László akkori együttese) ellen 2–0-ra megnyert meccsen gólpasszt adott, az Ajaccio ellen pedig először jutott kezdőként szóhoz a Ligue 1-ben.

Ez a bajnoki 0–0-ra végződött, nem utolsósorban azért, mert Rudolf Gergely kihagyott egy nagy lehetőséget, igaz, a mérkőzés legszebb támadómozdulata is az övé volt: finoman elemelte labdát a két rárontó védő mellett-fölött, majd mielőtt a labda földet ért volna, lőtt – a kapus azonban nagy bravúrral védett.

„A helyzetkihasználásban javulnom kell, legközelebb már nem hibázhatok a kapu előtt – mondta erre Rudolf. – Fejlődni egyébként mindig lehet, sőt kell is, ha az embernek céljai vannak. Idővel ugyanis szeretnék erősebb bajnokságban, mondjuk Olaszországban vagy Spanyolországban bizonyítani.

Tudom, ha annak idején Magyarországon maradok, most valamelyik főiskolán vagy egyetemen tanulnék. Úgy érzem, odahaza nem tudnám komolyan venni a futballt, az ottani körülmények miatt ugyanis nem lehet olyan a labdarúgó élete, mint például Franciaországban."

Rudolf Gergely Nancyban, a klub magángimnáziumában tette le az érettségi vizsgát (Nyíregyházán majd a nyáron kellett ugyanerre sort kerítenie), emellett 2006-ban a francia edzőképző harmadik évfolyamos hallgatója volt.

„A vizsgáim után olyan képesítés lesz a kezemben, amellyel adott esetben edzői állást vállalhatok felnőtt amatőrcsapatnál – fogalmazta meg tanulmányai célját az ifjú játékos. – Célom, hogy a legmagasabb fokozatú licencet is megszerezzem, elvégre sohasem lehet tudni, mit hoz a jövő. Ha netalán sérülés miatt félbeszakadna a pályafutásom, még hasznos is lehet az iskolapadban most eltöltött idő."

Azóta Rudolf Gergely 27 éves lett – illetve lesz bő egy hónap múlva –, de szerencsére nem kellett idő előtt felhagynia a játékkal, noha a sportolók életére leselkedő veszélyekkel kapcsolatban kétségtelenül jól gondolkodott, hiszen a jelenlegi szezonban is hosszabb időre kidőlt a sorból.

Ezért nem játszhatott a tavalyi utolsó három válogatott erőpróbánkon (jelenleg így 23/9 a vonatkozó mutatója), s részben ezért tart még mindig csak öt bajnokinál a Panathinaikosz színeiben a görög pontvadászatban (ugyanannyinál, mint amennyivel egykor Nancyban befejezte). Viszont mivel az athéniak vezetik a tabellát, nagyon könnyen meglehet neki a második külföldi trófeája is...

Az első azon a tavaszon született meg, amellyel cikkünket kezdtük. A fagyos talaj miatt elmaradt mérkőzés után négy nappal ugyanis nyolc perc erejéig ő is részese volt együttese sikerének, amikor a piros-fehérek simán elverték a Ligakupa elődöntőjében a Le Mans-t.

Ezután következett majd a Nice elleni finálé (immár Rudolf nélkül), amelyet a Nancy 2–1-re megnyert a Stade de France-ban, többek között Michel Platini jelenlétében – akinek a góljával amúgy a klub 1978-ban megszerezte az addigi utolsó értékes címét, méghozzá akkor is pont a nizzaiak felülmúlásával a kupadöntőben...

A Nancy tehát a következő idényben kijutott a nemzetközi porondra – kár, hogy megsérülő magyar légiósa a felépülését követően nem tudott visszakerülni a gárdába, így abban az évadban nem csupán az európai színtéren maradt tétmeccs nélkül. Ezért 2007 nyarán hazajött a DVSC-hez, vagyis ami késett, nem múlott: mégiscsak Debrecenben kötött ki.

A Lokiban aztán három idény alatt kétszer arany-, egyszer ezüstérmes lett az NB I-ben, míg MK-t kettő, Ligakupát és hazai Szuperkupát egy-egy ízben ünnepelhetett. A legjobb szezonjában (2008–2009) 26 élvonalbeli fellépésén 16-szor volt eredményes – nem véletlen, hogy a HLSZ a legjobb itthon játszó magyar futballistának választotta. Egy kiírással később pedig alakulatával feljutott a BL főtáblájára, ahol a Fiorentinának mindkétszer betalált.

Ezután tavalyelőtt a Genoához igazolt, azaz teljesült a még 2006-ban megfogalmazott vágya, hogy Olaszországban játszhasson. Itáliában maradt akkor is, amikor fél év múlva ideiglenesen a Barihoz került – rögtön az első meccsén a Juventusnak gólt lőtt, és később a Milan otthonában, a legendás San Siróban is ugyanígy tett. A nyár végén pedig ismét kölcsönadták Genovából, ezúttal a Panának.

Felépülése és újbóli rendszeres játéklehetősége nem annyira a görögök szempontjából lenne fontos, hanem nekünk, a magyar válogatott érdekében: mielőtt az ősszel megsérült, a megelőző három találkozó mindegyikén betalált – sőt a saját személyes sorozata a márciusi amszterdami 3–5 révén már az utolsó négy meccsére terjed ki! –, és például a svédek elleni Eb-selejtező hajrábeli győztes gólja is az ő nevéhez fűződött. Ha ezt a szintet tartani tudná...