Fernando és Kimi - „Ismét van Forma–1!"

Francisco Godia, Alfonso de Portago, Antonio Creus, Alex Soler-Roig, Emilio de Villota, Adrián Campos, Luis Pérez Sala, Marc Gené és Pedro de la Rosa után Fernando Alonso volt a tizedik (minimum egy versenyen elstartoló) spanyol pilóta a Formula–1-ben, de 18 futammal a háta mögött máris végrehajtotta azt, ami addig egyetlen honfitársának sem sikerült: első lett egy GP időmérő edzésén.

De Portago 1956-ban a Brit Nagydíjon másodikként végzett egy Ferrarival (igaz, az utolsó harmincegy körre át kellett adnia a kocsiját a brit Peter Collinsnak, míg ő maga tíz fordulóval később az olasz Eugenio Castellotti négykerekűjét kapta meg kárpótlásul, de azzal nem szereztek pontot), ám Alonsóról már a kilenc évvel ezelőtti Malajziai Nagydíjon látszott, hogy előbb-utóbb ezt az eredményt is túlszárnyalja, főleg ha a sajátján kívül a Renault fejlődése sem törik meg.

A szombati kvalifikáción tizenegyedikként vett részt, így kilenc pilóta mért körét kellett még végigizgulnia, mire meggyőződött arról, hogy a mezőny az ő autója mögött sorakozik majd fel vasárnap a sepangi rajtnál. Nála fiatalabb edzéselsőt addig még sohasem látott a Formula–1, Rubens Barrichello ugyanis 1994 augusztusában 22 évesen és 3 hónaposan szerezte meg Jordanjével a belgiumi pole-t, ibériai versenytársa pedig hét hónappal kevesebb volt ekkor.

A vb-sorozathoz 2002 elején újra csatlakozó, és most, egy esztendővel később – Patrick Tambay 1984-es remeklése óta először – megint hivatalos tréninget nyerő Renault-istálló a szakemberek többsége szerint azzal tudta maga mögé utasítani a nagycsapatok pilótáit, hogy kevesebb üzemanyagot töltött az autóiba.

Ugyanakkor kulcsszerepet játszott az időjárás is: Alonso és Jarno Trulli köre alatt még hétágra sütött a nap, az utolsó öt –David Coulthard, Kimi Räikkönen, Juan Pablo Montoya, Barrichello és Michael Schumacher – meneténél azonban feltámadt a szél, és felhők gyülekeztek a ring fölött.

A mérnökök szerint az aszfalt hőmérsékletének néhány fokos eltérése már súlyos tizedeket érhet, pláne a nagy légmozgással kisegítve – ám kizárólag erre fogni badarság lett volna a francia team kiváló részsikerét. (A sárga-kékek mögött egyébként az idősebbik Schumié lett a harmadik legjobb idő: a Ferrari ötszörös, egyúttal címvédő világbajnoka nagy meglepetésre maradt le arról, hogy az ötödik Malajziai GP-t is az élről kezdje.)

„Reggel volt egy kis lázam, úgyhogy pokoli kemény verseny vár rám holnap. De ezekben a pillanatokban nem számít a betegség, fantasztikusan érzem magam! A köröm jó volt, nem hibáztam, de nem is nyújtottam kiemelkedőt. Azt hittem, ötödik vagy hatodik leszek, aztán pedig azt láttam, hogy az utolsó öt pilóta mindegyike gyengébb időt autózik az enyémnél, még Michael Schumacher is!" – örömködött Fernando Alonso, akinek addig a melbourne-i idénynyitón megszerzett tizedik hely volt a legjobbja az időmérőkön...

A spanyol versenyző még csupán a második idényét futotta, hiszen 2001-es debütálását követően – amikor egy Minardi volánjánál bérelt helye volt az alsóházban, noha a tehetsége már akkor is feltűnt a hozzáértők számára – egy idényt kihagyott.

Hozzá képest tehát fórba került az ugyancsak ifjú titánként, de az övénél nagyobb médiaérdeklődés mellett F1-be igazoló Räikkönen, akivel teljesen egyszerre mutatkozott be, ám a rögtön a legelső alkalommal pontot szerző sauberes északi reménység vele szemben 2002-ben szintén a mezőny tagja maradt, méghozzá már egy McLarennel, és négyszer a dobogóra is felállhatott.

Ez a kezdeti előny történetünk idején is létezett, hiszen Alonso nagyszerű pole pozíciót ünnepelhetett, de szőke riválisa 2003. március 23-án ezt is tudta überelni... Mika Häkkinennek, a wokingi alakulat előző finn frontemberének 96 futamra volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze az első győzelmét, utódjának 36 is elég volt az első diadalhoz.

Még az „alapjáraton" mogorva Ron Dennis is sírt Sepangban, amikor 23 éves és 157 napos pilótája elsőként hajtott el a kockás zászló alatt – nem csoda, hiszen Kimi rövid pályafutása során már kétszer is karnyújtásnyira került a győzelemtől. Két héttel azelőtt gyorshajtás miatt megbüntették Melbourne-ben, ezért úszott el a lehetőség, még 2002-ben pedig Franciaországban öt körrel a vége előtt megcsúszott, és elengedte maga mellett Schumachert.

Most, a maláj forróságban viszont minden összejött, hiába indult csupán a 7. helyről. A rajt után Schumi (3. rajtkocka) nekiment Trullinak (2.) – a németet, akinek az első légterelőjét ki kellett cserélni, boxutca-áthajtásra büntették utóbb, és el is ismerte, hogy ő volt a hibás –, de a baleset következtében Barrichello (Ferrari, 5.) is hátrébb csúszott a sorrendben.

A helyszínre „túl korán" érkező Montoyának (Williams-BMW, 8.) a hátsó légterelő leszakadása miatt a boxba kellett hajtania hosszú reparálás végett, az ausztráliai sikerével akkor még vb-éllovas Coulthard (McLaren, 4.) motorja pedig a harmadik körben felmondta a szolgálatot. Az élről elrugaszkodó Alonso a váltója miatt majdnem feladta a versenyt, csupán nagy nehézségek árán jutott el a célig.

Räikkönennek így nem akadt ellenfele. A start után ugye többen kiestek előle, Nick Heidfeldet (Sauber, 6.) maga előzte meg a harmadik körben, és miután a spanyol pole-os kiment előle a boxba, csak annyi ideig engedte át a vezetést Barrichellónak, amennyivel a brazil később szervizelt nála. A 14. körtől három körön át, a brazilnak a 22. fordulóban történt boxlátogatását követően pedig a leintésig tartotta magát az élen.

Nála fiatalabban csak az 1952-es Indy 500-at megnyerő Troy Ruttman és Bruce McLaren – a nevét viselő istálló alapítója – szerezte meg élete első GP-győzelmét, Michael Schumacher például 23 éves és 240 napos volt, amikor 1992-ben Spában első lett (azóta Alonso, Lewis Hamilton, valamint az edzések mellett e vonatkozásban ugyancsak aktuális rekorder Sebastian Vettel is Kimi elé ugrott). Az F1-es pilóták számára lélektani szempontból legfontosabb gátat tehát elég hamar átugrotta a finn, és ezután már tényleg okkal tarthattak tőle az ellenfelei.

A váltójával küszködő Alonso egyébként az előző napi történelmi tettét követően remekül bírta a nyomást, és nehézségei ellenére is a dobogón végzett. „Ez életem legszebb napja!" – értékelt az interjúszobában. A Formula–1-ben rajta kívül addig csak a tragikus sorsú, az 1957-es Mille Miglián elhunyt De Portago állhatott fel a dobogóra Spanyolország képviseletében, ahogy az elején említettük.

A néhai milliomos márki „közrendű utódjának" teljesítményét János Károly király is méltatta, amikor a verseny után felhívta telefonon a Renault-istálló fiatal zsenijét! (A második helyen Barrichello, a negyediken a williamses Ralf Schumi, a hatodikon a bátyja, közöttük pedig Trulli zárt.)

A Renault ezzel magasabbra jutott, mint ahogy azt Franciaországban előzőleg remélték. A gyári alakulat az első rajtsor elfoglalásán túl megszerezte a visszatérése utáni első „pezsgőzős" helyezését is. „Csodálatos hétvégénk volt! Kiváló taktikát alkalmaztunk, és ha Schumacher nem löki ki Jarnót, mindkét pilótánk dobogóra állhatott volna. Fontos pontokat szereztünk, Fernando csodálatosan vezetett, büszkék vagyunk az eredményünkre" – nyilatkozta Flavio Briatore csapatfőnök.

Két futam után megállapítható volt, hogy a McLaren-Mercedesek téli teszteredményei a valóságot tükrözték, és a Michelinnek sikerült olyan jó gumiabroncsokat kifejlesztenie, amelyekkel az ezüst nyilak felvehették a versenyt az előző szezonban az egész mezőnyt totálisan agyonverő Ferrarikkal.

„Nagyon jó érzés volt a finn himnuszt hallgatni, de még a dobogón sem fogtam fel, hogy milyen jó eredményt értem el. Talán ha alszom rá egyet, már rendezni tudom magamban az érzéseimet. Köszönöm a csapatnak és partnereinknek az odaadásukat, a Michelinnek meg gratulálok, mert óriásit javult a téli szünet során. A világbajnokságról még ne beszéljünk, egyelőre ezt a sikert élvezem; persze bulizni nincs időm, mert repülök vissza Svájcba. A malajziai meleg sokat kivett belőlem, már alig várom, hogy hűvösebb vidékre érjek" – mondta szokatlanul közlékenyen, ám hőmérsékleti szempontból a becenevéhez méltóan a Jégembernek titulált Kimi Räikkönen, aki amúgy a vb-pontversenyben is átvette a vezetést.

„Ez a nagydíj bebizonyította, hogy a Formula–1 világa nem olyan fagyos, mint azt sokan hiszik. Mindenki láthatta Ron Dennis csapatfőnök könnyeit" – fókuszált az érzelmi szálakra a Helsingin Sanomat című finn lap, míg az Ilta-Sanomat inkább a saját fiukra összpontosított: „Räikkönen »világbajnoki anyagból« van összegyúrva". Az Iltalehti is őrá koncentrált: „Kiminek a mostani siker erőt adhat, van esélye a világbajnoki címre is."

Nos, az idény során később Alonsóval kölcsönösen kipróbálták egymás „első elsőségeit": a mclarenes maga is összehozott majd edzésgyőzelmeket (a Nürburgringen és Indianapolisban), míg a spanyolnak a futamdiadal hiányzott – és Mogyoródon, ismét a pole-ból indulva, azt is begyűjtötte. Év végén ezzel együtt is még csupán hatodik lett, finn riválisa viszont hajszál híján rá tudott ülni Schumacher trónjára!

A Liberta című olasz újságnak Sepang másnapján erről még nem lehetett fogalma, azt viszont határozottan leírta: „Malajziában elkezdődött a Formula–1 jövője". Pontosan tudjuk, hogy mennyire igaza lett: az addigi legfőbb kihívók (Barrichello, Coulthard, Montoya, Ralf) később sem voltak képesek átvenni a német világbajnok helyét, a két fiatal azonban előbb-utóbb igen.

Most, 2012-ben pedig kivételezett helyzetben vagyunk, mert itt vannak velünk mindketten (úgymint a jelen, illetve mostanra egyidejűleg a múlt is), és bőszen csatázhatnak legjobb kortársaikkal, a náluk ifjabb menőkkel, valamint vélhetően a jövővel. Sőt egykori nagy ferraris ellenfelük személyében még a régmúlttal is – aki ráadásul, bár apja lehetne a jelenleg regnáló címvédőnek, maga sem csupán élő díszlet gyanánt tagja a mezőnynek...