Menotti erre nem tudott nemet mondani

Az egyik legrégibb argentin klubnál, az 1889-ben alapított Rosario Centralnál tíz esztendővel ezelőtt állt a bál. A négyszeres bajnok és egyszeres Conmebol-kupa-győztes sárga-kékek történetük egyik legrosszabb idénykezdését produkálták a Clausurában: az első két meccsen szerzett négy pont után sorozatban négy bajnokit veszítettek el. Fennállt a veszély, hogy a patinás vidéki csapat 1985 után ismét kiesik a másodosztályba.

A gyengélkedés megtette a hatását: a fanatikus szurkolótábor többször is megfenyegette a vezetőket, és kikényszerített néhány módosítást. Előbb kierőszakolták Daniel Teglia edző eltávolítását, majd elérték, hogy ne Miguel Ángel Russo legyen az új szakvezető. (Egyszerűen azt mondták neki, hogy megölik, ha az együtteshez szerződik...).

Az Arroyito Stadionban tehát nagyon feszült volt a hangulat, ám március 16-án sokat enyhült a légkör, ismét „felütötte a fejét" a bizakodás. Délután egy órakor ugyanis aláírt a klubhoz az egyik legnagyobb argentin tréner, az immár 63 éves César Luis Menotti, aki 24 esztendővel korábban világbajnoki diadalig vezette hazája válogatottját. Őt ráadásul nemcsak a neve miatt fogadta el mindenki, hanem mert ősrosariósnak számított.

Rajta kívül is akadtak persze az országban szép eredményeket elérő szakemberek, El Flacót (a „Vékonyt") azonban másképp kezelték (s kezelik) arrafelé, főleg természetesen azért, mert vele nyertek először vb-t, ami a már korábban is futballhatalomnak számító – például rögön a legelső Mundialon döntőt játszó – nemzet számára a régóta várt nagy áttörést jelentette.

Menotti mítoszának érzékeltetésére álljon itt egy idézet az El Gráfico sportmagazin egy régi számából: „Olyan ő az argentin labdarúgásnak, mint Platón a filozófiának. Platón megalapozta a filozófia hagyományait, míg Menotti hazánk futballjával tette ugyanezt."

Ez főképp annak tudatában hatalmas elismerés, hogy a '78-as aranyérem előtt az albiceleste a Copa Américákon évtizedeken át sikert sikerre halmozott (egészen tavalyig a legtöbb dobogós helyezést érte el, és több ezüstje révén vezette az éremtáblát is Uruguay előtt), míg a klubok a Libertadores-kupában parádéztak sokszor.

A hosszú haját megőrző mester nimbusza tehát tartósan megmaradt, annak ellenére, hogy a következő világbajnokságon már a középdöntőben kiestek (igaz, a brazilokkal és olaszokkal kiegészülő „halálcsoportot" jól kifogták), majd 1983 óta egyetlen trófeát sem tudott nyerni! (Huszonkilenc éve beugróként érkezett a többek között Diego Maradonával felálló Barcelonához, amellyel a spanyol Király-, a Liga-, illetve a Szuperkupát is elhódította.)

Pedig az említett siker után olyan neves kluboknál próbálkozott, mint a Penarol, a Boca Juniors, az Atlético Madrid, a River Plate, az Independiente vagy a Sampdoria – de az újabb nagy győzelmek elkerülték.

Az állandóan cigarettázó Menotti aztán 1999-ben másodszor is otthagyta az Independientét, és a következőt nyilatkozta: „Csak két ok miatt térnék vissza argentin alakulathoz. Az egyik, ha bajnokesélyes csapat hívna, a másik pedig, ha egy klub valamilyen különleges feladattal bízna meg."

Az ezredfordulón televíziós szakkommentátorként dolgozó (korábban, fénykorában egyébként a futballfilozófiájáról szakkönyvet is író) edzőt a Rosario Central tíz éve végül is különleges feladattal bízta meg, hiszen meg kellett mentenie a gárdát a kieséstől.

„Hatalmas örömmel fogadtam el a felkérést, hiszen ez a legkedvesebb egylet számomra. Ebben a városban születtem, s ebben a csapatban mutatkoztam be az első osztályban, majd innen kerültem be az argentin válogatottba is. A Rosario Centralban tehát az összes álmom teljesült, így most rajtam a sor, hogy megvalósítsam a klub álmait" – indokolta döntését az egykori csatár, aki amúgy annak idején a Racing Club, a Boca (amellyel élvonalbeli aranyérmes lett) és a New York Generals színeiben is szerepelt, sőt 1968-ban a Pelé-féle Santosszal paulista állami bajnoki címet nyert Brazíliában!

Mint említettük, a „hazatérése" egyből javított a hangulaton, és a Rosario – mint az NS 2002. március 19-i számából értesülhettünk róla – már másnap ismét győzni tudott, noha az Estudiantes elleni 2–0 még nem az új „dirigens" érdeme volt, ő csak azután ült le a kispadra. És vele is folytatódott a felkapaszkodás: egy héttel később 1–0-s győzelmet arattak a San Lorenzónál.

Ezzel azonban véget is értek a csodák, következett zsinórban három vereség. A legfontosabb persze a bennmaradás volt, és ezt Menotti teljesítette is, mert az általa elért 3–4–5-ös mérleg nem csupán a Clausura 16. helyéhez bizonyult elegendőnek a húszas mezőnyben, hanem ahhoz is, hogy a rendkívül komplikált helyi rendszerben (három egymás utáni teljes évad eredményei alapján átlagolták el a pontszámokat, s ez alapján dőlt el a kiesés) bent maradjon a társaság.

A veterán tréner tehát továbbvihette a társaságot, és az immár az ő elképzelései szerint elvégzett alapozás meg is hozta a gyümölcsét: az őszi Aperturát a Central három sikerrel kezdte, míg az első hat körben ötször nyert, s ezek között olyan diadalok is voltak, mint egy 6–1, egy 5–2, meg egy 4–0. Ráadásul a 6. fordulóban a városi rivális Newell's Old Boyst is sikerült megverni, méghozzá idegenben!

Ezzel azonban véget is ért a varázslat. A következő játéknapokon a csapat felváltva döntetlenezett és veszített, és amikor négy-négy iksz meg kudarc után megtört a sor, azaz a várt remi helyett megint egy fiaskót kellett lenyelni, menesztették Menottit.

A továbbiakban még rövidebb periódusok erejéig dolgozott az Independienténél, illetve két mexikói klubnál (az ottani kapcsolatai onnan eredtek, hogy a kilencvenes évek elején két évig ő irányította a helyi nemzeti csapatot) – de mint már azelőtt is jó ideje, igazi sikerek nélkül.

Egy azonban biztos: bár a világot az 1986-os Argentína kápráztatta el inkább, az akkor a kispadon ülő Carlos Bilardónál máig (el)ismertebb edzőnek számít közvetlen elődje, aki egyébként még a hetvenes években beépítette a válogatottba a leendő legendát, Maradonát.

Arról már nem is beszélve, hogy a kis zsenivel ő is nyert világbajnokságot: az U20-as vb-k második kiírásán, 1979-ben vele kápráztatta el a futballközvéleményt a „junior" albiceleste – soraiban a torna aranylabdáját kiérdemlő Diegóval, illetve a 8 találattal gólkirály Ramón Díazzal. Azaz César Luis Menotti annál is többet adott hazájának és a labdarúgásnak, mint amennyit elsőre gondolnánk...