A Győr elbánt Böhnnel az elődöntőben

Ám még mielőtt beleásnánk magunkat a részletekbe, csupán az érdekesség kedvéért fussunk át a véletlen egybeesések azon részein, melyek most nem szolgálnak témánkul. Először is, ugyanúgy nagyszombat volt, mint a minap, amikor a lehető legkülönbözőbb kézis diadalok örvendeztették meg az országot.

A Ferencváros szintúgy nemzetközi elődöntőt vívott egy keleti riválissal, és nyert is, mégpedig 24–23-ra a Motor Zaporizzsja ellen. Később Ukrajnában döntetlent harcolt ki, így bejutott az EHF-kupa fináléjába, pont mint most az orosz Dinamo Volgográd rovására. (Bár ezúttal dánok ellen kell majd folytatni, azért remélhetőleg tovább erőltetik majd a hasonlóságot a népligetiek 2006-tal, amikor a horvát Podravka Koprivnica felülmúlásával elhódították végül a trófeát!)

Férfi nemzeti együttesünk is pályán volt a megelőző napon, noha kétségtelen, hogy Ausztria elverése a Pannon-kupán jóval kevesebbet (konkrétan ezüstérmet Szerbia-Montenegró mögött) jelentett, mint hogy a mostani csapat Macedóniával bánt el hasonló különbséggel, hiszen ez utóbbi haditett – kiegészülve a brazilok másnapi térdre kényszerítésével – olimpiai repülőjegyet ért! (A második hely viszont stimmel, ezúttal, Göteborgban a svédek előztek meg.)

Rátérve a lényegre, hat évvel ezelőtt április elején az átszervezett, megfiatalított magyar női válogatott három ízben is összemérte itthon a tudását Norvégia legjobbjaival. Lányaink kétszer legyőzték az Európa-bajnokot, míg egyszer kikaptak. E biztató eredmények után néhány nappal klubszinten folytatódtak a két sportági nagyhatalom találkozói: a KEK-címvédő érkezett a Rába partjára.

Az európai szereplést mindkét csapat a BL-ben kezdte, és csoportjában hat-hat pontot gyűjtve a harmadik helyet szerezte meg, így a KEK-ben folytathatta, ahol a Larvik a spanyol Estella, míg Róth Kálmán alakulata a francia Besancon legyőzésével jutott az elődöntőbe.

Egyedül a távolabbi előzmények szóltak igazán a magyarok mellett, mivel az ezredfordulót követően addig háromszor botlottak norvégokba a győriek, s a Gjövik, a Baekkelagets Oslo, valamint a HK Vag egyaránt fejet hajtott, rendre az ETO jutott tovább.

– Milyen esélyekkel várják a találkozót?
– Erős ellenféllel kerültünk össze, de ha meg akarjuk nyerni a kupát, márpedig ez a célunk, akkor bárki is legyen a riválisunk, le kell győznünk – fogalmazott a válogatott Mörtel Renáta, a Graboplast egyik legjobbja, aki hetek óta remekül helyettesítette a sérült Simona Gogirlát.

– Mit tud az ellenfélről?
– Sok klasszissal jön a címvédő, de a továbbjutásra nekünk is jó esélyünk lehet. Elszántan készültünk, és tudjuk, hogy a beállósjáték az egyik nagy erősségük. Ugyanakkor a gyors lerohanásoknak is a mesterei, ezért sok függ attól, miként tudjuk megoldani védekezésünket, mennyire sikerül kikapcsolni a támadásból a belső játékosaikat.

– Milyen eredményt kellene produkálniuk, hogy nyugodtan utazhassanak a visszavágóra?
– Hat-hét gólos előnnyel kiegyeznék.

A világ egyik legjobb női csapata, az új norvég bajnok vendégeskedett 2006. április 15-én a magyar aranyérmesnél. Karl Erik Böhn mester együttese százszázalékos teljesítménnyel zárta hazája pontvadászatát, ami nem is csoda, hiszen ez a klub adta az Európa-bajnok válogatott gerincét. Az előrehozott döntőnek számító párharc első találkozójára a győriek majdnem a legjobb összeállításukban készülhettek, egyedül a vállműtéte után addigra újra edzésbe álló Gogirla hiányzott.

A második perc végén már a második büntetőjét lőhette a Győr, vagyis nem kisasszonyos védekezéssel kezdett a Larvík, amely gyakran befűzte a hazaiak védőfalát. Csak Herr Orsolya egy-egy bravúros védésének köszönhette a helyzetbe sem kerülő ETO, hogy vetélytársa nem húzott el négy-öt góllal.

A győriek csak birkóztak a magas, gyors és erőszakos északiakkal, akik főleg a belső pozíciókból voltak eredményesek. Görbicz Anita remek labdáiból aztán végre betalált Ana Djokics és Kovacsicz Mónika, ám a hazai átlövők nehezen vették fel a csata ritmusát, Róth Kálmán edző pedig sokat cserélve kereste a legjobb összeállítást.

Olykor persze a norvégok is hibáztak, de nem annyit, mint a csak fokozatosan belelendülő Graboplast, amelyben Görbicz irányítót és balátlövőt is játszott, ám ezekkel a váltásokkal sem tudta zavarba hozni a csapat a Larvik védelmét. Sorra maradtak ki a hazai hetesek, és közben mintha a skandinávok is visszavettek volna valamennyit a maguk diktálta iramból. Igaz, rendre kettős emberhátrányban küzdöttek a vendégek, ám előfordult, hogy még így is betaláltak.

Akkor kezdett csökkenni az ETO hátránya, amikor a saját stílusát játszotta, belőtte a büntetőket, és kihasználta az előnyöket. A fergeteges kezdéstől elfáradni látszó norvégokban a dán válogatott Lene Rantala védései tartották a lelket: 9–11 után 9–15 lett az állás. Hiába perlekedett tanítványaival Róth edző, a szünetig csak fellángolásaik akadtak a mélyen tudásuk alatt, sokat fegyelmezetlenkedve játszó győrieknek.

A két beállóssal (de nem a poszt kiválóságával, az épp Dániában légióskodó Heidi Lökével) rohamozó Larvik átlövői kilenc-tíz méterről is eredményesek voltak, ezért a fáradó Herr Orsolyának némi pihenőt adott trénere. A helyére Petróczi Viktóriát küldte, aki szintén igyekezett összefogni társai védekezését.

Támadásban a bevált figuráit alkalmazva újra felzárkózott a Győr. Sikeresek voltak a lerohanásai, amelyeket főleg Vérten Orsolya, a mezőny legjobbja fejezett be hatékonyan. A balszélső kirobbanó formában játszott, méltán kapott sok tapsot a szurkolóktól.

A nyugodtabban és türelmesebben kézilabdázó Graboplast immár egyenrangú ellenfele tudott lenni a világhírű Larviknak, amelynek ereje feltűnően gyorsan fogyott. Vérten és társai 22–22-nél érték utol a riválist, majd néhány perc alatt nem csupán fordítottak, hanem növelték is az előnyüket.

Újra Herr állt a gólvonal elé, és szinte megbabonázta a norvég klasszisokat, akik gyakran lőttek mellé és fölé, illetve ha mégis eltalálták a kaput, akkor ott volt a válogatott hálóőr. A Győr a második félidő közepén egy tízperces szakaszt 13–5-re nyert meg, és felvetődött az emberben, hogy mi lett volna, ha így megy az első félidőben is...

Immár a régi, szenzációsan játszó ETO-t láttuk, amely bátran és szellemesen támadott, pontosak voltak a lerohanásai s a lövései, erőszakosan és hatékonyan védekezett, illetve kapusa is halmozta a bravúrokat.

A végjátékban sokkal többet hibáztak a norvégok, és a hazai együttes jobb erőnlétének, harcosabb felfogásának, valamint taktikai fegyelmének köszönhetően öt gólra hizlalta a különbséget (33–28). Két ellentétes félidő után tehát a közönség mégis fergetegesen ünnepelhette a kedvenceit, akik óriási lépést tettek a fináléba kerülés felé.

A fordulatos, vérbeli kupacsatában kivívott sikert persze nem adták ingyen: Bódi Bernadettnek kiverték a fogát, Görbicz Anitát ütötték, cibálták, ezen kívül néhányszor felpofozták a második félidőben remeklő Kovacsicz Mónikát és Temes Bernadettet.

Szóval a világhírű Larvik nem volt simulékony vendég a győri csarnokban, KEK-címvédőhöz méltóan harcolt – de így is vereséggel távozott. A skandinávok közül a tíz gólig jutó Európa-bajnok jobbátlövő, Kristin Riegelhuth volt a legjobb, míg a Győrből Vérten Orsolya emelkedett ki.

– Miért volt hullámzó az ETO teljesítménye?
– Az erős ellenféllel szemben nem volt könnyű érvényesíteni a magunk akaratát – válaszolta a válogatott villámszélsője. – A legfontosabb pillanatokban mégis mi hibáztunk kevesebbet.

– Mi volt a győri taktika lényege?
– Szerettük volna jobbra kiszorítani a támadásaikat, hogy középről ne tudjanak lőni.

– Ez eleinte csak ritkán sikerült.
– Emiatt álltunk vesztésre a második félidő közepéig.

– Nagy fejmosást kaptak a szünetben?
– Nem lehetett dicsérni bennünket, hiszen csak futottunk az eredmény után. Róth Kálmán edző azt kérte, hogy a második félidőben változtassunk a védekezési taktikánkon, ugyanakkor játsszunk sokkal erőszakosabban.

– A norvégok előnye mégis nőtt, már hat góllal elhúztak a második felvonás elején.
– Az úgynevezett négy–kettes védekezésünkre azonban nem találtak ellenlépést. Tizenöt perc alatt hatgólos hátrányból háromgólos előnyt szereztünk.

Róth Kálmán ekképp látta: „Sehogyan sem sikerült lendületbe jönnünk, a védelmünk egyszerűen tragikus volt, a norvégok könnyűszerrel kerültek lövőhelyzetbe. Védekező játékosaink nem ütköztek, a lányokból hiányzott a tűz. Húsvéti nyusziknak mutatkoztak. Ehhez járult egy jó adag fegyelmezetlenség, technikai hiba is, a Larvik pedig van annyira jó csapat, hogy élni tudjon a tálcán kínált lehetőségekkel.

Próbálkoztunk több cserével, de valahogy semmi sem jött össze. Szünet után aztán áttértünk a kétzavarós játékra, amire norvég kollégám két beállós bevetésével válaszolt. Ez a váltás nekünk kedvezett, bekövetkezett a fordulat. A védekezésünk feljavult, agresszívabbá vált, ekkor már alkalmazni tudtuk a megszokott, gyors lerohanásokat, különösen a szélsőink vitték a prímet. A visszavágóra szerzett ötgólos előny pedig határeset."

A Larvikot a kétezres évek második felére Norvégiában egyeduralkodóvá tévő, a bajnoki és kupaelsőségeket sorozatban begyűjtő Böhn mester – akiből a nyomda ördöge az odavágón Böhmöt, a második felvonásnál Bohnt csinált... – teljesen hasonlóan értékelt: „Az első félidőben a beállósunk kitűnően játszott, ez meghatározta a küzdelem képét. A másodikban szétesett a védekezésünk. Ötven százalék esélyt látok a továbbjutásra."

Miközben a másik ágon a Buducsnoszt már első nekifutásra megalapozta a döntőbeli részvételét (a montenegróiak szintén norvég ellenlábason kerekedtek aznap felül, a Gjerpen Skient múlták felül idegenben 28–24-re), a Győrnek jobban meg kellett szenvednie ugyanezért: egy héttel később a messzi északon fordított volt a koreográfia, hiszen a szünetben még vezetett, a végén viszont veszített – de nem annyira, hogy kiessen (22–23).

Ezek után következhetett a finálé, ahol a Podgorica összesítésben három találattal jobbnak bizonyult. Az ETO-nak ez volt sorozatban a harmadik nemzetközi szezonja, amikor döntőt játszhatott, de ahogy kétszer az EHF-kupában, úgy most a KEK-ben is kikapott. Mivel azóta már van egy elbukott BL-döntője is (2009, Viborg), az a helyzet, hogy összesen hatszor jutott el a kontinentális porondon a legutolsó akadályig, ám sosem sikerült azt is átvinnie.

Talán majd idén, a kispadot ebben a szezonban elfoglaló Karl Erik Böhnnel. Az ellenfél mindenesetre megint a Buducsnoszt lesz – miután kiejtette a szakember előző együttesét, a címvédő Larvikot...