Leo csodagólja - isteni hasonmás született

Érdemes volt várni. Amióta minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgója, Diego Maradona befejezte a futballt, Argentínában mindenki az ő utódját kereste. És persze vélte megtalálni évről évre egy-egy fiatal talentumban. Ám hiába kiáltották ki Marcelo Gallardót, Javier Saviolát, Juan Román Riquelmét, vagy éppen Pablo Aimart új Maradonának, egyikük sem futotta be azt a karriert, amelyet jósoltak neki a szakemberek.

Ezzel szemben Lionel Messi még mindig nem volt húszéves, de máris egy lapon emlegették a Barcelona legnagyobb csillagával, Ronaldinhóval. Mármint ami az értékét illeti, mert a játéktudását az argentinok dehogy akarták egy braziléhoz hasonlítani...

A katalánok új csillaga immár az első számú „Maradona-hasonmássá″ lépett elő, s akinek addig kétségei lettek volna afelől, hogy legalább olyan kvalitásai vannak, mint az 1986-os világbajnokság hősének, az a 2007. április 18-i Spanyol Kupa-meccsen megbizonyosodhatott a zsenialitásáról: a tinédzser támadó majdnem ugyanolyan gólt szerzett a Getafe ellen 5–2-re megnyert találkozón, mint az isteni Diego az angolokkal vívott 1986-os vb-negyeddöntőben.

Néhány méter különbséggel ugyanott kapták meg a labdát a felezővonal közelében, majd a nagy előd 12, az ifjú titán pedig 11 másodperc alatt szlalomozott át az ellenfél térfelén, miközben négy-négy mezőnyjátékost vertek át és a kapust is elfektették.

„Ez a gól igazi mestermű, valóban nagyon hasonlított Maradona találatához. Messinek talán több helye volt felgyorsítani, de mindkét gól csodálatos″ – mondta Frank Rijkaard, a Barca szakvezetője, míg a csapat egyik ásza, a brazil születésű portugál Deco ekképp értékelt: „Láttam már néhány parádés gólt, így Ronaldóét a Compostela, Maradonáét meg az angolok ellen, ám Messié mindegyikét lepipálja!″

Maradona már azelőtt is többször hangoztatta, hogy Leo valóban az évtized legnagyobb argentin ígérete, s hogy reméli, legalább olyan eredményes pályafutás vár rá, mint amilyet ő futott be. Ám hiába követte figyelemmel kedvence teljesítményét, a Getafe elleni gólvarázslatot nem láthatta, mert továbbra is kórházban ápolták. Tudta ezt Messi is, aki bár elutasította, hogy összehasonlítsák a példaképével, más módon azért megemlékezett róla:

„Láttam, hogy az ellenfél sok területet hagy előttem. Megcsináltam néhány cselt, végigfutottam a Getafe térfelén, aztán passzolni akartam, de észleltem, hogy van esélyem kapura törni. Elhúztam a kapus mellett a labdát és a becsúszó védő fölött a hálóba emeltem. Lehet, hogy hasonlított a gólom Diegóéhoz, de ez nem fontos. Mindenesetre Maradonának ajánlom a találatot, gyógyuljon meg mihamarább!″

A legendás klasszis (alkohol- és drogproblémái, illetve májbetegsége utáni) rehabilitációja lassabb folyamat volt, előbb került sor a bajnoki hajrára, amely során legelőször is a Barca – amely már az előző körben is csak a vendég Mallorca utolsó percben rúgott öngólja révén tudta tartani az ötpontos előnyét az élen – 2–0-ra kikapott Villarrealban, hiába állt össze újra a mirigylázból felépülő (s állítólag négy kilót fogyó) Ronaldinho visszatérésével a gránátvörös-kékek Messivel, Eto'óval és Decóval kiegészülő „álomnégyese".

A döntő csapás azonban három héttel később következett be: a Leo mesés találatával kivívott 5–2 emléke addigra már elhomályosult, legalábbis a Getafe játékosait nem nyomasztotta, mert a főváros melletti második meccsen a Bernd Schuster edzette kiscsapat 4–0-ra visszavágott, így maga került a kupa fináléjába.

Három nappal később pedig a Barcelona a La Ligában döntetlenen ragadt a Betis ellen, és ezzel beérte őt pontszámban a Real Madrid, a maga kezébe véve a végső elsőség sorsát.

Azért alakulhatott így, mert a hátralévő négy körben a két nagy rivális pontosan azonos eredményeket ért el, így a legvégén ott leselkedtek az egymás elleni eredményeik döntnök gyanánt, és az a „királyi gárdának" kedvezett, amely a Rijkaard-féle katalán együttes kétévi uralkodása után ha csak hajszállal is, de megkezdte a sajátját.

Ezalatt a Barcelonánál kisebbfajta korszakváltás ment végbe, hiszen az épp a társa csodagólja idején a világ legjobban kereső futballistájaként megnevezett Ronaldinho, valamint a holland mester is múlt idővé változott a klubnál, hogy átadják helyüket a Josep Guardiola-féle még újabb aranycsapatnak, amely már egyértelműen Messi köré épül(t).

A történet úgy lenne teljesen kerek és hibátlan, ha Lionel és Diego párhuzama még inkább szárba szökken, ám hiába találkozott a két géniusz útja, a 2010-es világbajnokságon az időközben rendbe jövő és kapitánynak felkért Maradona, illetve a játéktéren az utódja is tehetetlennek bizonyult.

Ezért aztán még mindig az előbbihez fűződik Argentína eddigi utolsó vb-diadala – nem kétséges viszont, hogy Messinek már csak ez hiányzik, hiszen azóta is hétről hétre bizonyítja: tudását illetően nem lett elkiabálva az összehasonlítás a legendás előddel.