REAC-fiúk leckéje: éjjel, gyalog Pest felé

A játékosok 2005. április 4-én, hétfő hajnali egykor nekivágtak a Budapest felé vezető útnak Szegedtől mintegy 15 kilométerre, a Csengele nevű településről, hogy ha törik, ha szakad, de reggelre a fővárosba érjenek. Lehetne ez afféle tanulságos mese is, de sokkal több annál, maga az élet, ahogy a néhai Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója fogalmazott. 2005. április 4-én, hétfő hajnali egykor nekivágtak a Budapest felé vezető útnak Szegedtől mintegy 15 kilométerre, a Csengele nevű településről, hogy ha törik, ha szakad, de reggelre a fővárosba érjenek. Lehetne ez afféle tanulságos mese is, de sokkal több annál, maga az élet, ahogy a néhai Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója fogalmazott.

Mert mi is történt? A sztori valamikor csütörtök délután kezdődött, amikor is a rákospalotaiak gyakorlásán azt mondta Urbán Flórián vezetőedző a labdarúgóknak:

„Na szóval, állapodjunk meg abban, hogy ha győztesen jövünk haza Szegedről, jómagam Kutasi Róbert társaságában gyalog, lóháton, stoppal vagy helikopterrel érkezünk vissza Budapestre, de a buszról leszállunk, azt megígérhetem. Ha viszont nem lesz meg a három pont, akkor ugyanez érvényes a csapatra is. Tessék ezt komolyan venni!"

És a fiúk komolyan vették, bár a szünet után, továbbra is 0–0-s állásnál meglepte őket a Szeged lendülete: kapusuknak, Farkas Balázsnak két alkalommal is minden tudására szükség volt, hogy ne kapjon gólt. A vendégek szakvezetője érezte a veszélyt, három cserével frissített az együttesén, és közülük Havrán József kevés híján nyerő embernek bizonyult, mivel a 89. percben szemfüles találattal vezetést szerzett.

Igen ám, de a nagy szívvel küzdő szegediek az utolsó percben egyenlítettek. Már nem volt idő újabb gólra, támadásra, maradt a döntetlen. Miközben Urbán Flórián az NS-nek épp azt nyilatkozta, hogy „ez a teljesítményünk pontosan annyit ér, amennyi pénzt kapnak érte a játékosok: egy forintot sem", az öltözőben csendben ültek az érintettek.

Kissé aztán felvidult mindenki, amikor a klubigazgató bejelentette, hogy baráti meghívásnak kell eleget tenniük: a REAC-ot Csengelén várják finom vacsorára. A település 15 kilométerre van Szegedtől, odabuszoztak, annak rendje és módja szerint megették ez eléjük tett ételeket, majd szedelőzködni kezdtek.

A vacsora végén Kutasi Róbert apró köhintéssel szót kért, és bejelentette: „Akinek táskája, bármije a buszon van, az szépen hozza le onnan, a jármű természetesen a megbeszéltek szerint a csapat nélkül megy vissza a fővárosba. Sok sikert kívánok mindenkinek ahhoz, hogy innen, Csengeléről visszataláljon Budapestre, nem lesz könnyű az éjszakában. Reggel kilenckor edzés van, senki sem késhet a foglalkozásról..."

Néztek nagyokat a REAC futballistái, azt gondolták, hogy valóban vicc az egész, hogy a fogadást nem kell komolyan venni, hogy a vezetők szíve úgyis megesik rajtuk. Tévedtek... A busz a vezérkarral már messze járt.

Nem maradt más megoldás, mint lázas telefonálásba kezdeni, hogy ugyan küldjenek értük egy rozzant teherautót, mert Pest mégis csak 130 kilométerre van, nekik meg reggel kilenckor edzésre kell jelentkezniük. Egy ősrégi Robur ment értük. Akkor már több mint egy órája cammogtak az út mentén...

Reggel kilenckor azonban valamennyien edzésre jelentkeztek – kissé fáradtnak tűntek ugyan, de szó nélkül dolgoztak. Annál beszédesebbek lettek a tréning után, amikor is a pálya közepén ülve, Urbán Flórián és Kutasi Róbert jelenlétében kibeszélték magukból a gondokat, bajokat, sőt még ez sem volt elég, ezen a hétfőn csaknem öt órán át mondta mindenki a magáét a REAC-stadionban.

„Nehezen fogtam fel, hogy mindez tényleg megtörtént. Tegnap reggel az öltözőben aztán kitárgyaltuk az egész ügyet. Egységesebbek vagyunk, mint korábban, és ez az eredményeinken is meglátszik majd a jövőben!" – fogalmazott például másnap Kapcsos Vince középpályás a gyalogtúráról.

„Tudomásul kell venniük a játékosoknak, hogy az életben is csak magukra számíthatnak, nem élhetnek úgy, hogy mindig, mindent megoldanak helyettük – mondta Kutasi Róbert. – Ez a pályára is igaz. Akadnak olyan labdarúgók, akik úgy vannak vele, majd a másik tíz megoldja. Hát nem. Nyámnyilákra nincs szükség. Állítom, ilyen közel még sohasem került egymáshoz futballista és vezető Rákospalotán, ennek majd a következő ellenfél, a Szombathely issza meg a levét. Ha mi teljesítjük azt, amit ígértünk, vagyis fizetésnapokon pénztárhoz mehetnek a játékosaink, ami ma Magyarországon nem kis dolog, cserébe elvárjuk, hogy ők is kövessenek el mindent a csapatért és egymásért. Jó lecke volt, azt hiszem, tanultak belőle..."