Az Újpest gálával búcsúzott nagy játékosaitól

Két bajnoki cím, egy-egy kupa- és Szuperkupa-győzelem, egy második és egy harmadik hely az élvonalban. E sikereket élhette át együtt Újpesten Szlezák Zoltán és Véber György. Medgyesi László ugyan későbbi generáció tagja, de szintén fontos részese volt 2003. május 28-án a Megyeri úton az Újpest–All Star Team találkozónak.

Ő ezzel a mérkőzéssel fejezte be hivatalosan a játékos-pályafutását, miközben a két idősebb labdarúgó ekkor köszönt el a lila-fehérektől (noha, mint kiderült, egyikük sem szakadt el aztán a klubtól; Vébert például alig egy hónappal később visszahívták, hogy legyen tagja a Mezey György szakmai igazgató vezette edzői csapatnak – az ifi A-gárda mellett kezdett dolgozni, és azóta a Lombard kispadján már az NB I-ben is kipróbálhatta magát).

A Megyeri búcsút (fővédnöknek Derce Tamás IV. kerületi polgármestert kérték fel, a bevételt pedig arra szánták, hogy szétosszák a három ünnepelt között) mindhárom érintett nagy izgalommal várta, holott mindegyikük jó néhány rangos fellépésen edződött. Ebben a tekintetben Szlezák Zoltán járt az élen, hiszen 356 alkalommal lépett pályára bajnokin az Újpest tagjaként, s hosszú éveken át ő volt az együttes kapitánya is.

„Már csak azért is van bennem drukk, hogy jól sikerüljön ez az este – mondta a ballábas védő. – Bízom abban, hogy sok szurkoló lesz a stadionban, és remélem, jó érzésekkel fogadják majd a mérkőzést. A magyar labdarúgásban kevés efféle találkozóra volt eddig példa, és örülök, hogy a Megyeri út otthont adhat egy ilyen eseménynek.

Nekem az Újpest csak a futballt jelenti, ez az együttes a pályám csúcsa. Az egyik legkellemesebb emlék, amikor 1992-ben megnyertük a Szuperkupát. Akkor lehettem először csapatkapitány, az volt az első ilyen kiírás, és az sem mellékes, hogy a Ferencvárost győztük le három egyre. Ha nincs az Újpest, én nem lettem volna élvonalbeli játékos, és a válogatottba sem kerülök be.

Annak idején a megyei első osztályból jöttem a lilákhoz, mégpedig úgy, hogy katonának hívtak be. Nekem a tartalékban is óriási öröm volt futballozni, de fél évvel később már a nagyok között szerepelhettem. Ezzel a mérkőzéssel csak mint játékos búcsúzom el az Újpesttől, amelynél szeretnék majd edzőként dolgozni. Azt nem tudom, mit hoz még a jövő, ha nem sikerül a tervem, akkor lelkes Újpest-szurkoló leszek."

Szlezák Zoltán egyelőre aktívan futballozott az NB I B-s Fót színeiben (s ott, a IV. kerületiek fiókcsapatában lett belőle játékos-edző), vagyis ekkoriban riválisa volt többek közt a REAC-nak, amelyben Véber György számított az egyik vezéregyéniségnek. A technikás középpályás sokak szerint még ekkoriban is befért volna az Újpestbe, de 2000 tavaszán – két évvel a súlyos sérülését követően – kisebb vihart kavart a távozása a Megyeri útról.

„Nagy megtiszteltetés számunkra ez a mérkőzés, és Zolihoz hasonlóan én is izgulok egy kicsit – fogalmazott. – Álmomban sem jutott eszembe, hogy valaha nekünk egy ilyen estét szervez valaki. Már csak azért sem, mert amikor elmentem, egyáltalán nem volt felhőtlen a viszonyom a klub vezetőivel. Roppant fontos számomra, hogy szurkolói kezdeményezésre kezdték meg a meccs előkészítését, amelyhez aztán csatlakozott a kft. vezetősége is. Úgy látszik, mára megszépültek az emlékek.

Ez a találkozó azért kicsit el is gondolkodtat. Jómagam ugyan nem a labdarúgástól búcsúzom, de így is ráébredtem arra, hogy idővel azért új célokat is keresnem kell. Szeretnék én is majd vezetőedző lenni Újpesten, mivel a labdarúgópályám csúcsa is a lila-fehérekhez kötődik, és remélem, a szakvezetői karrierem is itt fog egyszer kiteljesedni.

Ez persze még igen messze van, mert ha jól alakulnak a dolgok, akkor hamarosan újra az élvonalban futballozhatok: ehhez annyi kell, hogy a REAC-cal elérjük a feljutást jelentő második helyet. Ma viszont csak az Újpest fontos, hiszen szeretnék méltóképpen búcsúzni attól az egyesülettől, amelynek sokat köszönhetek. Bízom benne, hogy gólgazdag mérkőzésen köszönünk el, és bizonyítjuk, hogy méltók voltunk az Újpest szerelésére."

Szlezák Zoltán és Véber György már hosszú évek óta rótta a pályákat, sejthető volt, hogy hamarosan eljön a búcsú pillanata. Medgyesi László viszont még évekig szerepelhetett volna az élvonalban – ha nem lép pályára 2002. április 20-án a debreceni összecsapáson...

„Végül is jó társaságba kerültem, nem? – vetette fel nevetve a védő. – Eszembe sem jutott korábban, hogy lesz majd egyszer olyan találkozó a Megyeri úton, amelyen rám figyel mindenki. Komolyan mondom, hogy hihetetlen, és annak idején, amikor először hallottam az ötletről, azt gondoltam, nem lesz belőle semmi...

Úgy véltem, hogy miután visszavonulok, senki nem ismer majd fel az utcán, szép csöndben eltűnök mindenki szeme elől. Ehhez képest a stadionba most azért jönnek ki a szurkolók, hogy minket búcsúztassanak. Jobb lett volna, mondjuk, hogy ha erre a mérkőzésre hat-hét év múlva kerül sor, de, sajnos, így alakult...

Azt hiszem, még fiatal vagyok a visszavonuláshoz, azonban a lábam nem bírja a terhelést, így nincs más választásom. Annak idején komoly lehetőséget kaptam az Újpesttől azzal, hogy élvonalbeli labdarúgó lehettem. Kupagyőztesként és bronzérmesként zárom le a pályafutásom, csak azt sajnálom, hogy a tavalyi kupadöntőn már nem léphettem pályára a sérülésem miatt."

Nem csupán a főszereplők és az All Star Team tagjai készültek komolyan a találkozóra, hanem az Újpest aktív tagjai is. Néhányan közülük mindhárom búcsúzóval játszottak együtt a Megyeri úton.

„Pont két olyan labdarúgót ünneplünk, akiknek én a legtöbbet köszönhetem – mondta Kovács Zoltán, az akkori csapatkapitány. – Véber György és Szlezák Zoltán tanította meg nekem annak idején, hogy mit jelent az Újpestben szerepelni, ők tudatosították bennem, hogy mit is kell tenni a pályán a lila-fehér mezben.

Örülök, hogy ilyen mérkőzést szerveztek számukra. Medgyesi Lászlóval elbánt a sors és Bajzát Péter, így nagyon fiatalon csatlakozott a rutinosabb duóhoz. Azt gondolom, hogy Bajzátnak okkal lehet lelkiismeret-furdalása az esettel kapcsolatban."

Az illendőség kedvéért szóljunk a többi fellépőről is: a 2003-as Újpest ellenfele az úgynevezett All Star Team volt, amelybe meghívót kapott Bíró Szabolcs, Horváth Dezső (kapusok), Jenei Sándor, Szanyó Károly, Kozma István, Urbán Flórián, Aczél Zoltán, Tomka János, Törőcsik András, Molnár Zoltán, Eszenyi Dénes, Wukovics László, Herédi Attila, Détári Lajos, Dubecz János, Borgulya István, Bácsi Sándor, Babati Ferenc és Erős Károly, edzőként pedig Nagy László.

A „nosztalgiaesten" az alkalmi sztárcsapatban lépett pályára a három ünnepelt, összeállt tehát egy különleges együttes: Bíró Szabolcs – Medgyesi László, Herédi Attila, Aczél Zoltán – Jenei Sándor, Urbán Flórián, Véber György, Kozma István, Szlezák Zoltán – Eszenyi Dénes, Bácsi Sándor.

Az első momentum drámaian hatott: Medgyesi László a futballpályán ugyanis már csak arra volt képes, hogy elvégezzen egy kezdőrúgást. Véber György viszont pazar gólt lőtt – az Újpest kapujába... –, és a négyezer néző újra biztathatta a meccsen szintén betaláló Szlezák Zoltánt is. A mérkőzést 4–3-ra az All Star Team nyerte meg – egy szép estén elbúcsúztatva a három fiút a Megyeri úti csapattól.