Majdnem másfél évtizeden keresztül minden ősszel és tavasszal többször is dupla meccset élvezhettek a szurkolók az akkori Népstadionban, az utolsó időszakot leszámítva rosszabb esetben ötven-, átlagosan hatvan-hetven-, de előfordult, hogy nyolcvanezer futballőrült társaságában.
Nyitány
|
Az ötvenes-hatvanas években még csak alkalomszerűen rendeztek kettős mérkőzéseket a hatalmas létesítményben, és rendszerint azok sem a későbbi állandó résztvevőkkel zajlottak, inkább az fordult elő, hogy az FTC ott fogadta egyes ellenfeleit – ez aztán állandósult is, amikor a hetvenes évek első esztendeiben a régi Üllői úti aréna helyett (1974-ig) éppen épült a jelenlegi utódja, így a csapat albérletbe kényszerült.
Azonban az új pálya kicsinek bizonyult a nagyobb rangadókra, így ezen alkalmakra a zöld-fehérek később is „visszakéredzkedtek" a már „belakott" nagyobbik helyszínre – sőt valójában már nem kellett ezért lobbizniuk, hiszen a többi fővárosi nagyágyú is ráérzett arra, hogy ha a sajátjukkal kapcsolódnak a Fradi meccséhez, a Népstadionban sokkal több néző tudja megtekinteni a fellépéseiket.
Az eseti jellegű találkozások után ekkor, 1973-tól alakult ki a dupla derbi jól ismert formája, amely sokáig életképes maradt, mert a legnagyobb szurkolótáború négy budapesti csapat, a Ferencváros, az Újpest, a Bp. Honvéd és a Vasas azokban az években többnyire hatalmas csatában állt a dobogós helyekért, vagyis nem csupán nevében vívtak rangadókat.
Az 1980-as évek második felére azonban egyre kevésbé volt vonzó mindez a klubok számára, hiszen a hazai pálya előnyét így kevésbé tudták érvényesíteni, de az érdeklődés is visszaesett – bár talán még akkor is többen mentek ki egy-egy kettős rangadóra, mint később egy-egy forduló összes mérkőzésére...
(Az utolsó nevezetes alkalomra 1987. május 2-án került sor, nem számítva azt a tavaly augusztusi kivételt, amikor a – korábban még – lebontásra ítélt Népstadiont Vasas–Ferencváros találkozóval kívánták elbúcsúztatni.)
Azóta eltelt két-három évtized, a világ megváltozott, az erőviszonyok is átrendeződtek – ezek a gárdák sokszor nagy távolságokra kerülnek egymástól a tabellán, hiszen ma már messze nem szinte kizárólag ők osztoznak az érmeken (sőt...), és ez bizony jelentős hatással lehet(ne) a nézettségre.
Újraélesztés esetén így a legtöbb talán a szurkolókon múlna. Mert kampányolhat bárki a kettős meccsek feltámasztása mellett, vagy írhat a sajtó nosztalgikus hangulatú visszaemlékezést mondjuk arról a napról, amikor az Újpesti Dózsa–Vasas és az FTC–Bp. Honvéd mérkőzésre igyekvő nézők már zsúfolásig megtöltötték a Népstadion lelátóit, ám még mindig ezrek jöttek a metróállomásról a bejutás reményében – de manapság a mai kor viszonyait kell szem előtt tartani.
Mindenesetre a felújítandó kettős rangadókra kiszemelt négy csapat képviselői három éve egyöntetűen lelkesek voltak az ötlet hallatán, és megvalósíthatónak is tartották, persze azért felhívták a figyelmet arra is, hogy a biztonsági intézkedéseknek „kicsit" hangsúlyosabb szerep jutna immár, mint mondjuk a hetvenes években...
A kezdeményezés végül nem valósult meg, legalábbis akkor, és a gyakran változó stadionhelyzet miatt nem is volna könnyű tervezni, ám a régi szép emlékekre tekintettel érdekes lehet, miként vélekedtek a kettős rangadók feltámasztásáról a korábbi (fő)szereplők. Az NS 2009. május 7-én készülő számában négy egykori remek labdarúgó idézte fel a nagy időket.
Például Nyíl. 1983 márciusában éppen 3–2 volt a Vasas javára a Ferencváros ellen, amikor Várady Béla, az angyalföldiek történetének egyik legjobb rúgótechnikájú játékosa büntetőt rontott. A zöld-fehérek pedig feléledtek...
„Amikor a Vasas vezetett, jöttek a zrikák: »Mit ugráltok, nézzetek a táblára« – nevetett Nyilasi Tibor. – Aztán egyenlítettünk, majd Szokolai László szöktetett, a Vasas kapusa kijött elém, én meg messziről átemeltem a feje felett. Nyertünk négy háromra... Én rohantam a Fradi-tábor felé, Szokolai Laci meg az angyalföldiekhez: »Na, most mi van a táblán?« Meg talán más is elhangzott...
Szeptemberben, jó időben, a beígért székek felszerelése után ötvenezren is kimennének a Vasas–Honvéd, Fradi–Újpestre. Remélem, a klubok partnerek lesznek, és kívánom, a játékosok éljék át azt a csodát, amelyet nekünk volt szerencsénk átélni."
Kakas László a Vasas játékosaként két évvel később, 1985. április 27-én is védett az Üllői útiak ellen, és Szabadi László góljával aznap megint az FTC nyert. Az egykori kapus jól emlékezett a mérkőzésre, hiszen különleges megbecsülésben volt része..
„Bizony, tízes osztályzatot kaptam az akkori Népsporttól – mondta a játékos, aki ezzel egy akkor még igen szűk, csak néhány tagot számláló társaságba került. – Nem játszottunk jól, végig a Fradi támadott, percenként kellett védenem. Elismerem, néha eldobtam magam egy-egy lövésre, amikor én sem bíztam abban, hogy hárítani tudok, mégis elakadt bennem a labda... Van ilyen nap.
A kettős rangadók hangulata örökre szóló emléket jelent. Micsoda élet volt a folyosón, amikor négy csapat találkozott. Az egész olyan emberi volt, szerethető, szóval az álláspontom egyértelmű, szuper ötlet lenne, ha újra életre keltenék!"
Kozma Istvánnak kétszer is megadatott, hogy az Újpest az ő góljával győzze le 1–0-ra az ősi rivális Ferencvárost. „Az egykori Népstadionban 1987 áprilisában az újpesti, hét évvel később az Üllői úton a ferencvárosi szurkolótábor előtti kapuba lőttem a gólt. Balról jött a beadás, kapásból elvállaltam, szegény Zsiborás Gábor nem tudott védeni. Fantasztikus érzés volt! Egy újpesti játékos számára győztes gólt rúgni a Fradinak nagy dolog volt, hát még kettős rangadón.
Nagyszerű miliőben zajlottak a mérkőzések. Akik a második találkozón játszottak, megnézték az első bajnoki elejét, akik az elsőn szerepeltek, gyorsan öltöztek, hogy lássák az utánuk jövőket. Magam nagyon vártam ezeket a meccseket, különleges hangulatú összecsapások voltak, és mindig parázs csata zajlott a sok néző miatt. Hogy ma milyen lenne? Egy próbát biztosan megér..."
A Bp. Honvéd legendás játékosa, Détári Lajos is több kettős rangadón lépett pályára. 1987 márciusában a Fradi 2–1-re vezetett a Honvéd ellen, amikor... „Kaptam egy labdát a tizenhatosnál, többen rám rontottak, csináltam egy lövőcselt, majd még egyet, még egyet – emlékezett a földön heverő zöld-fehér védőkre a szakember, aki azóta pont a FTC csapatát irányítja. – Aztán elpasszoltam a labdát Zsiborás Gábor mellett. Fitos József hajrában szerzett góljával végül nyertünk is.
Nagy élmény volt már melegíteni is a szoborparkban, a rengeteg néző előtt tizenkilenc évesen kifutni a Népstadion gyepére – elmondhatatlan érzés. Mégis, ez annyira retró, hogy szerintem visszahozhatatlan. A klubok nem lennének partnerek abban, hogy a jegybevétel nagy része a Ferencvárosé legyen. Akkor biztonságosan elválasztották a négy tábort, ma ez sem menne könnyen. Azt az érzést nem lehet visszahozni."