C. Ronaldo beszólt Balotellinek

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 13:30
Aki szelet vet, vihart arat. Jól tudja ezt már Mario Balotelli is, aki nemcsak a meccseken támad, hanem az interjúkban is. Miután jó néhány emberről beszélt kevéssé hízelgő módon, C. Ronaldo is megszólalt a kérdésben. Két velős mondatban szájkarate helyett munkára serkentette az ifjú olaszt.

Balotelli kőkemény. Tudjuk jól, hiszen ritkán tesz lakatot a szájára. Nemrégiben egy interjúban kiosztotta Mourinhót, hogy emberileg szánalmas, Wayne Rooneyt, hogy jó, de nem elég jó, és persze az angol újságírók is megkapták tőle a magukét.
Balotelli kőkemény. Tudjuk jól, hiszen ritkán tesz lakatot a szájára. Nemrégiben egy interjúban kiosztotta Mourinhót, hogy emberileg szánalmas, Wayne Rooneyt, hogy jó, de nem elég jó, és persze az angol újságírók is megkapták tőle a magukét.

Cristiano Ronaldo  viszont röviden helyre tette a nagy reményekre jogosító olasz válogatottat.„Balotelli jó játékos, de jobb lenne, ha többet játszana és kevesebbet járna a szája. Sajnos túl sok minden vonja el a figyelmét a játékról, és ez nem tesz jót a pályafutásának.”

Világos beszéd. Ronaldo csak tudja...

És ha valakinek van joga beszólni Balotellinek, akkor az talán éppen Cé, aki idén a spanyol bajnoki gólcsúcsot, a 38 gólt akarja megdönteni.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
15 órája

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Messi–Ronaldo 11–10. Ja, nem! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.20. 23:25

Messinek, Cristiano Ronaldónak és Mbappénak is jóval több időre volt szüksége arra, amit Yamal már most elért

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 09:43

Vesztegzár – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.17. 23:05

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

„A valóságot a számok mutatják meg” – Di María szerint Messi, és nem Ronaldo minden idők legjobbja

Minden más foci
2025.02.14. 11:34

Szappanos: Ronaldónak olyan aurája van, hogy szinte leül az ember

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 10:05
Ezek is érdekelhetik