Margaret Thatcher az angol válogatott négy játékosával, Kevin Keegannel, Terry McDermott-tal, Phil Thompsonnal és Emlyn Hughes-zal pózol a Downing Street 10. előtt 1980. május 6-án (Forrás: anorak.co.uk) |
Április 8-án, hétfőn 87 éves korában elhunytMargaret Thatcher, a Vaslady, Nagy-Britannia korábbi miniszterelnöke. Kevés olyan politikus volt a brit történelemben, akinek munkássága annyira megosztotta volna a szakértőket és a honpolgárokat, mint a konzervatív politikusasszonyé. Lenyomta az inflációt, megnyerte a háborút egy tulajdonképpen jelentéktelen szigetcsoportért, csökkentette az adókat (elsősorban a jómódúakét), azonban keményen megvágta a szociális juttatások rendszerét, keményen korlátozta a szakszervezetek jogait, és 12 éves kormányfői tevékenysége alatt jelentősen megugrott a munkanélküliség.
Maggie azonban nemcsak a politika és a popzene, hanem a labdarúgás történetében is ott hagyta kézjegyét. A hétfői Manchester United–Manchester City bajnoki mérkőzésen nem volt egy perces megemlékezés, ami a Daily Mail publicistája szerint „szégyen”, azonban az Anorak című közéleti online lap kemény szavakkal vág vissza az ügyben, kiadós összeállítást közölve a Thatcher-éra sötét éveiből.
A cikk szerzője szerint nagyon helyes, hogy egyetlen percre sem emlékeztek meg Thatcherről, ezzel ugyanis az angol futball legsötétebb korszakára emlékeztek volna, amikor az identitásukat a huliganizmusban megtaláló deklasszált fiatalok szinte minden mérkőzés előtt összecsaptak vagy egymással vagy a rendőrökkel. Ekkor vezették be, hogy a szurkolók csak személyes azonosítás után léphetnek be a stadionba, ekkor kerültek fel a rácsok a stadionok lelátóira, és ekkor váltak a szurkolók a nemzet „belső ellenségei”-vé.
Thatcher asszony – aki egy időben a Blackburn Rovers tiszteletbeli alelnöke volt – nem igazán szívelte a futballt: „Prolik sportja, proliknak, proli stadionokban” – mondta egyszer. Ezek után nem csoda, hogy a szurkolók és a thatcheri poltika képviselői nem ettek egymás tenyeréből. A katasztrófák pedig egymást követték Angliában...
Tömegverekedés a Millwall–Luton Town mérkőzésen1985. május 11-én a Bradford City–Lincoln City bajnoki mérkőzésen (a szezon utolsó találkozója volt) az első félidő 40. percében lángra kapott a főlelátó, ami kilenc perc alatt porig égett. 56 szurkoló meghalt, és legalább 265-en szenvedtek könnyebb vagy súlyosabb sérülést.
Ugyanezen a napon a Birmingham City–Leeds United találkozón kitört tömegverekedésben 80 szurkoló és 96 rendőr sérült meg, egy 12 éves fiú (Ian Hambridge) pedig életét vesztette, amikor rádőlt az egyik lelátó fala.
Alig két héttel később a brüsszeli Heysel Stadionban történt tragédia: a BEK-döntő előtt a Liverpool szurkolói megrohamozták a Juventus szektorait, és a kétségbeesetten menekülő olaszok közül 39-en vesztették életüket. A mérkőzést ugyan lejátszották, de öt évig ez volt az utolsó európai kupatalálkozó, amin angol csapat pályára lépett – az UEFA ugyanis valamennyit eltiltotta.
A politika erővel válaszolt az erőszakra: az esetek kivizsgálásra felkért Oliver „Justice” Popplewell bíró kezdeményezésére megszületett a „Futball szurkolói törvény” (The Football Spectators Act), bevezették a név szerinti azonosítást, a stadionokba 4 méter magas kerítések kerültek (Ken Bates, a Chelsea elnöke 12 voltos áramot is vezetett volna bele...).
Persze mindezen túltett a Hillsborough-tragédia: a sheffieldi stadionban rendezett Liverpool–Nottingham Forest FA-kupa-elődöntőn 96 liverpooli szurkoló vesztette életét egészen megdöbbentő jelenetek után. A következő évben kiadott Taylor jelentés még a tragédiánál is nagyobb indulatokat kavart: nem elég, hogy annak idején a senki által komolyan nem vett The Sun a szurkolókat tette felelőssé a történtekért, a hivatalos vizsgálat is a drukkereket hibáztatta – egy szóval sem említve a rendezési hiányosságokat, a segítséget megtagadó rendőröket, illetve magát a tényt, hogy sokkal-sokkal több szurkolót engedtek be a vendégszektorba, mint amennyit szabad lett volna. A szurkolók csak tavaly, a tragédia után 23 évvel kaptak elégtételt, amikor a Taylor jelentést teljes egészében nyilvánossá tették, és kiderült, hogy kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy nem a szurkolók hibáztak. Így legalább a Liverpool-drukkerek egyik vágya teljesült.
Persze, a másik oldalnak is vannak érvei: a thatcheri szigornak köszönhetően sikerült lassan, de biztosan eltávolítani a huligánokat a stadionokból, ennek köszönhetően elbontani a pályát övező kerítéseket, jobb stadionokat építeni (ehhez az 1996-os Európa-bajnoki rendezés is kellett), végül pedig a sportvilág egyik vezető gazdasági tényezőjévé tenni a Premier League-et.
„Megadjuk Thatcher asszony emlékének az egy perces csendes tisztelgést – mondta Dave Whelan, a Wigan Athletic elnöke. – Ez ugyan nem az én döntésem, hanem a szövetség (FA) kérését teljesítjük, de akár azt is támogatnám, hogy egy karszalag viselésével emlékezzünk. Köszönetet kell mondanunk a korábbi miniszterelnök által tett intézkedésekért.”
„El kell fogadnunk a tényt, hogy Margaret Thatcher a világ egyik vezető politikusa volt, aki rengeteget tett ezért az országért – idézi a lap Sir John Madejskit, a Reading elnök-tulajdonosát. – Mindenképpen megérdemel egy perc csendet. A Szent Pál Székesegyházban lesz a temetése, ott lesz a királynő és a férje, úgyhogy nagyon is helytálló, hogy a világ labdarúgása ilyen módon emlékezzen meg Margaret Thatcherről, az egyik legnagyobb vezetőnkről.”