A mi fiunk (is) – a németek „ellopnák” Wawrinkát

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 11:36
null
A németek el akarják lopni Wawrinkát Svájctól? (Fotó: Reuters)
Stanislas Wawrinka vasárnap az Australian Open döntőjében legyőzte Rafael Nadalt, így begyűjtötte élete első Grand Slam-trófeáját. A svájci sikerének természetesen azonnal híre ment a hazájában. Mindegyikben.

A lausanne-i születésű, cseh és állítólag német felmenőkkel is rendelkező teniszező győzelme ugyanis Németországban is megmozgatta a média munkatársait, és miután Wawrinka felülmúlta Nadalt, már ezzel a címlappal vonzotta az olvasókat a Bild: „A német teniszszenzáció!"

A svájciak ezt látva természetesen azonnal begurultak, és rögtön meg is vádolták a cikk íróit azzal, hogy el akarják lopni nemzeti kincsüket.

Persze nem minden német lap akart lecsapni Stanislasra, a Blick például azonnal oknyomozó riportot indított, és a világ elé tárta, hogy bár a teniszező dédapja – miután elhagyta Csehszlovákiát – valóban élt Németországban, de csak rövid ideig, ráadásul még a nyelvet sem beszélte, így nehéz lenne ez alapján „németesíteni" Stanislast.

Egy cikk ide kevés lesz, Wawrinka svájci marad (Fotó: Reuters)
Egy cikk ide kevés lesz, Wawrinka svájci marad (Fotó: Reuters)

Elismerjük, szép próbálkozás volt a Bildtől, de úgy tűnik, Wawrinka ettől még nem fog Berlinbe rohanni a német zászlót lengetve.

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
1 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
Tegnap, 8:44

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik