Film készülhet a tiniként még hajléktalan NBA-sztár életéből

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 10:16
null
A forgatókönyv lassan kész, jöhet a film (Fotó: Reuters)
Derek Anderson, az NBA-ben 1997 és 2008 között játszó amerikai kosaras a visszavonulása óta dolgozott az életét bemutató film forgatókönyvén, és most, hat év után úgy látja, elkészült a nagy mű. Már csak meg kell filmesíteni.

El kell ismerni, Anderson sztorija nem mindennapi, nem véletlenül akadt meg a kosaras vázlatán a szemük a hollywoodi producereknek, akik a tmz.com szerint egyelőre még vívódnak, hogy megvegyék-e a játékostól az irományt.

Ha film végül mégsem lesz a sztoriból, egy könyvet biztosan megér Derek élete. Az NBA-ben 1997-ben, az első kör 13. helyén draftolt bedobó nagyon fiatalon elveszítette szüleit, így tizenévesen már egyedül kellett fenntartania magát, és mivel az adósságait nem tudta kifizetni, az utcára került.

Jöttek a kétes ügyletek, majd egy barátnő, aki apává tette a még mindig csak 15(!) esztendős fiút.

Dereknek azonban volt egy álma. A fiatal srác dolgozott, késő éjszaka pedig edzett, majd elképesztő munkával be is jutott előbb az Ohio State-re, majd a Kentucky egyetemre, ahonnan egy bajnoki címmel(ebben az évfolyamban öt, későbbi NBA-játékos is játszott)és egy gyógyszerészdiplomával távozott.

A forgatókönyv lassan kész, jöhet a film (Fotó: Reuters)
A forgatókönyv lassan kész, jöhet a film (Fotó: Reuters)

A sérülésekkel sokat bajlódó kosarasra 1997-ben a drafton hamar lecsaptak, a Cleveland Cavaliershez került, majd miután ott két szezont eltöltött, játszott a Clippersben, a Spursben, a Trail Blazersben, a Rocketsben, a Heatben – amellyel 2006-ban bajnok lett –, végül a Charlotte Bobcats együttesében.

A júliusban negyvenedik születésnapját ünneplő Anderson az utolsó simításokat végzi az életét bemutató forgatókönyvön, és már a szereplőválogatón jár az agya. A tervek szerint a fiatal Dereket Jaden Smith, Will Smith fia játssza, a 2015-ben megjelenő filmet pedig Mark Wahlberg rendezi.

Erről az érintettek még nem tudnak, de ahogy mindig, Derek most is eltervezett minden apró részletet. Eddig bevált.

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Magyar kosaras vezette győzelemre csapatát az Egyesült Államokban – videó

Kosárlabda
2025.02.21. 10:04

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

Kós Hubert remekelt az első idei egyetemi versenyén

Úszás
2025.01.26. 13:51

Tévéfilmsorozat készül Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.01.25. 17:12

NCAA: az Ohio State nyerte meg az első 12 csapatos rájátszást

Amerikai sportok
2025.01.21. 08:20

Nyolc csapat maradt – négy pikáns Super Bowl-párosítás

Amerikai sportok
2025.01.14. 16:08
Ezek is érdekelhetik