Mindenki nyugodjon meg! Hamilton és Nicole hivatalosan is együtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.11. 18:31
null
Lewis Hamilton és Nicole Scherzinger végre hivatalosan is együtt (Fotó: Daily Mail)
Végre, megnyugodhatunk: Lewis Hamilton és Nicole Scherzinger hivatalosan is egy pár! Bár azért sejteni lehetett, hogy hamarosan kimondják…


Nemrégiben ugyanis már arról pletykáltak, hogy a felek nemhogy újra együtt vannak, de a Mercedes pilótája állítólag már meg is kérte (olyan 3-4. alkalommal szintén állítólag) a gyönyörű énekesnő/televíziós személyiség/színésznő/etc., Nicole kezét. Hamilton ezt szinte azonnal cáfolta, és egyikük sem erősítette meg a liezon újjáéledésének tényét. Az eddig nagyjából ismert Lewis-Nicole kapcsolatrendszerről bővebben ide kattintva olvashat!

Eddig, Bahreinben ugyanis ezt már megtették, így immár hivatalosan is egy pár alkotnak. Hamilton számára pedig pazarul indult az idény, hiszen az idei első három futamból kétszer is ő állhatott a dobogó legfelső fokára, csak az első nagydíjon nem, ahol pole pozícióból indulva kiesett végül.

Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)
Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)

Első helyet ért Nicole Scherzinger szurkolása (Fotó: Daily Mail)
Első helyet ért Nicole Scherzinger szurkolása (Fotó: Daily Mail)

Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)
Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)
Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)
Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)
Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)
Nicole Scherzinger (Fotó: Daily Mail)

Ennyi! (Fotó: Daily Mail)
Ennyi! (Fotó: Daily Mail)

Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Hazatérés Bahreinből (Fotó: Daily Mail)
Legfrissebb hírek

Videó: Hamilton pályára vitte Senna autóját a brazíliai verseny előtt

F1
2024.11.03. 15:54

„Tanulnunk kell a történtekből” – a Mercedesnél elfogadják Russell kizárását

F1
2024.07.28. 20:02

Így izgulta végig Lewis Hamilton és George Russell az angolok tizenegyespárbaját

Foci Eb 2024
2024.07.08. 20:11

A Norris és Verstappen közötti első ütközet után Hamilton segíthet honfitársának

F1
2024.07.01. 18:33

Ha anyámnak golyói lennének, ő lenne az apám – Verstappen

F1
2024.05.06. 14:05

„Bárki is szerződteti Adriant, előre fog lépni” – a pilóták Neweyról

F1
2024.05.03. 13:59

Norris sajnálja a rajongókat; Hamilton nem hitte, hogy lehet még rosszabb

F1
2024.04.20. 14:49

Sainz hősies diadala Melbourne-ben vakbél nélkül, egyelőre munkanélküliként

F1
2024.03.25. 09:57
Ezek is érdekelhetik