Bőrbe bújva II. – avagy Ledley Király ismét vezér

Szevasztok srácok!

Véget ért a mai edzés és én nem sérültem meg! Már az ötödik meccsemre készülök zsinórban, el se hiszem! Ez valami születésnapi ajándék lehet a Jóistentől… Bírom én az orvosainkat, csupa jó arc, de inkább a védelmünket dirigálom, minthogy műtsék a térdemet. A masszőrlányok is csinosak, de őket meg Stephanie nézi rossz szemmel. Jobb nekem a pályán.

Most éppen gyurmázok a gyerekkel a nappaliban, abba nem sérülök bele. Egy labdán álló büszke kakast próbálunk megformázni, de egyelőre elég szar…kafélének néz ki. Nem baj, azért megsarkantyúzzuk azt is! Ügyes vagy, Coby, ezért jár a három pont! Apuék is így csinálják majd vasárnap a St. James’ Parkban, jó, kisfiam? Na, nyomás a konyhába, anya elkészült a vacsival, utána kapsz egy szelet tortát is! Igen fiam, ma én altatlak! Jó, a Spurs Historic News Book-ból olvasom az esti mesét! Ugye, milyen idilli a hangulat?

Nem liliomfehér a bőröm, de tengerészkék a vérem. Hogy 31 éves koromra egyike lettem a Tottenham Hotspur legendáinak, az hihetetlen. 18 éves koromban leigazolt A KLUB. ’99-ben, az Anfield-en mutatkoztam be csereként. Ma is belebizsergek. Alig 20 évesen a Bradford ellen a 10. másodpercben szereztem gólt. Nem nagy ügy, mondjuk azóta is PL rekord… Amikor Júdás eligazolt az Ars… ki se mondom, szóval Oda, én akkor kerültem vissza a középpályáról a védelembe. 2005-től 4 évig én voltam a csapatkapitány, de 2006-ban jött a lábtörés. Felépültem, és 2008-ban már én vezettem a csapatot a Wembley-ben és én emelhettem magasba a kupát, de megint megsérültem. Jöttek sorban a térdműtétek és az izomsérülések. Lemaradtam már EB-ről, VB-ről, több tucatnyi PL meccsről, szerencsére a KLUB történelmének első BL találkozójáról nem. Ma vagyok 31 éves, 2010. óta ismét cséká, de már így is kihagytam egy fél pályafutásnyi időt, pedig Thierry Henry megmondta: én vagyok a PL egyetlen védője, aki képes őt szabályosan szerelni. Egészen Barcelonáig menekült előlem az Ars… szóval Onnan.

Idén nyögvenyelősen indult a szezon. Csak úgy nyögtünk, ahogy nyeltük a manchesteri gólokat a jenki burzsujoktól meg az arab újgazdagoktól, de utána megszoktam, hogy nem vagyok sérült és élére álltam a csapatnak! Azóta jól toljuk, hozzuk a rangadókat az élcsapatok, meg a kötelezőket a középcsapatok ellen. Hehe. Vajon az Ars… szóval Őket most hova soroljam? Mindegy, a lényeg, hogy nyertünk és meg se sérültem!

Azt látjátok, hogy a Kaboul gyerek (már megint egy fél-francia) is magabiztosabb mellettem? Még nem egy modern fal, de tanítgatom, hadd örüljön az Öreg, hogy hátul minden rendben, úgyis sokat emészti magát, hogy mi legyen elöl! Amíg nem tér vissza mellém a Megvilágosodott Bűnbánó, vagy Daws, addig olyan középhátvédet faragok Younés-ből, hogy Blanc nem győz majd hálálkodni – ha már a galloknál tartunk.

Hopp, csörög a telefon. Éppen fürdetnék, gyerekek! Szia Manolito, Te vagy az? Dehogy zavarsz, mondjad csak! Nagyon kedves Tőled! Nem, köszi, most nem, tudod, itthon ünnepelünk, de a piával amúgy is csak módjával! Engem is bevarrtak 2009-ben, aztán magyarázkodhattam és Harry is kiosztott, pedig alig rúgtam be és éppen csak egy kicsit vertem meg azt a kidobóembert a Sohoban a nightclub előtt! Vágod? OK, rendben, csá!

Ez eszméletlen! Ettől a togói sráctól azért tartottam egy kicsit, mert nem könnyű eset. Hamar elborul az agya és öntörvényű, mint a kicsi Gio, de itt eddig tök normális! Most pl. felköszöntött és sörözni hívott! Az eszem megáll! Mondjuk 2009-ben, meg a mostani derby-n eléggé megutálhatta az Ars… vagyis Őket ahhoz, hogy itt igazi otthonra találjon! Majd rajta tartom a szemem, mert észnél kell lennie!

Esküszöm, marha jók leszünk az idén! Csak meg ne sérüljek!