Oh Ledley, Ledley … !!!! - Spurs-Villa 2-0

Az alábbiakban FCKATALAN helyszíni élménybeszámolóját olvashatjátok hétfői bajnoki győzelmünkről! Hajtás után képek, érzelmek, míves hasonlatok, szemszájnak ingere.FCKATALAN helyszíni élménybeszámolóját olvashatjátok hétfői bajnoki győzelmünkről! Hajtás után képek, érzelmek, míves hasonlatok, szemszájnak ingere.

Bár a Hajdú B. István szerint is élete legjobbjaként megélt atmoszféra (Spurs – Inter 3:1) közelében sem járt a White Hart Lane hétfőn este, az Aston Villa elleni meccs egyvalamiről tanúbizonyságot tett. Az akkori Bajnokok Ligája címvédője ellen mutatott forma, ebben a szezonban állandósulni látszik. Hogy ez mennyire nyugtatja meg a szurkolókat, vagy hat ki inkább ellenkezőleg a keringési rendszerükre, azt talán orvosilag jelenleg a tegnap visszatérő Harry-n lehetne lemérni. (Aki egyébként, ha így folytatja a csapat a menetelést, a szobra mellé, egy - már sajnos majdnem borítékolható - England Manager titulust is fog kapni.) Bár messze még a vége, tegnap azonban a stadion körül a meccs előtt és után is mindenki a bizakodásának adott hangot.

A kezdőrúgás előtt a feltűnően nyugodt hangulaton és azon kívül, hogy felszállt a köd, három következtetésre jutottam. (1.: Mégmindigkurvajó csajok látogatják,... ja ez nem az a blog...)

Először is sosem ültem a legfelső sorban. Ez tényleg a klasszikus kakasülő volt, az a szék amit akkor vizionálsz, amikor valami bunkón olcsó jegyet látsz meg egy elérhetetlen meccs kapcsán, és látod magad a nevetséges összegért cserébe arccal kifele nézni a stadionból, azzal a tekintettel, mint amit a szomszéd öreganyja ragasztott az arcára a kilencvenes évek elején, amikor Józsi vitte az Écsbíjó szűrő kábelt, meg a hírt a kódolatlan hétvégéről. A lényeg, hogy a hiedelemmel ellentétben, fentről is ocsmány módon jól látni mindent, és csak azért kap ez 10/9-et most tőlem, mert a kivetítő az egyetlen, ami kimarad a képből, így a gólok lassításáig is a szünetig kell várni, hacsak nem az okostelefonodon megy éppen a meccs realtime-ban, mert hogy ugye ilyet is lehet.

Ha már a szomszéd néni és retro, a másik dolog amire felkaptam az amúgy sem kis fejem, hogy Donna Summer – Assou-Ekotto mezében szaladgált a gyepen, aztán később konstatáltam, hogy csak kedvenc szélső védőm cserélte le a mostanában magát focirajongóvá avanzsáló Snoop Dogg rőzsét a retrofészekre.

A fentiek után gondoltam végignézek a csapaton is, (végül is a lelátó tetejéről is tökéletesen látni), és mire Friedeltől indulva Adebayorhoz értem, meg kellett állapítanom, hogy igen, Fuck Yeah! Ez az a csapat. Az, amelyik képes rá. Nem babonából nem mondom ki, amit Gareth Bale azóta megtett, miszerint, ha így folytatjuk az öreg Redknapp vezetésével egy-két éven belül azon fogjuk észrevenni magunkat, hogy bajnokságot nyertünk, de ami igaz az igaz; Bivalyerős volt ez a kezdő tizenegy. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy a sok szájaló bohócligaként emlegetett Premierje, a statisztikák ligája. Márpedig a Villa Alex McLeish Csank Janit is megszégyenítő bunkerfociját adaptálja mostanság, és nekem is volt egy döntetlenre hajazó Magnum belső hangját idéző sugallatom. Ezt persze Agbonlahornak az első perc után sikerült majdnem mélyen az agyamba ültetnie, mert nem volt ám az annyira kis helyzet, és az 1-1, abban a pillanatban, igencsak reális eredménynek tűnt. Aztán megettük őket. Nem akarok sokat írni a találkozóról, gondolom mindenki látta, aki meg nem az nézze meg, ha másért nem is, csak azért a cselért amivel Ledley King küldte ki az egyik Villa játékost a büfébe, két szendvicsért, meg egy zacskó mogyoróért. És bár a csapat szinte kifogástalanul játszott, hiányérzetem - a körülöttem ülőket hallgatva, amit velük a meccs után meg is vitattunk - a következők miatt akadt:

- Woland már többször kivesézte a második játékrészben borítékolható negyed órás leblokkolást. Még mindig nem értem miért van ez, de lassan én is úgy érzem bármennyire groteszk módon is hangzik, a Tottenham legnagyobb ellenfele jelenleg a félidei 2-0ás vezetés és az ebből fakadó pszichológiai problémák.

- Itt van még a helyzetkihasználás. Oké, hogy edzőmeccsbe fordítjuk a végét, de akkor lőjjük már szét magunkat egy kicsit könyörgöm. Az egyik, hogy a „Top Flight” egyik csapata ellen sem lesz ennyi helyzetünk – Istenem, bárcsak ne lenne igazam –, de ha akadna is sem ártana őket belőni. Kettő: csipkebokor vessző, mondta Derrick és letartóztatta a gyanúsítottat. Három: A fantasztikus angolszász ligák sajnos a végelszámolásnál a kettő egyenlő közül nem a jobbat preferálják, hanem azt, akinek az ellenfél gólvonala mögé les nélkül elhelyezett labdáik összege magasabb változót mutat, miután ezek reciprokát kivonjuk belőlük. (Ez alól természetesen kivétel a Man Utd. mert ha mi lövünk nekik egyet félpályáról az nem gól, de ha az övék a lécről az ötös vonalán csattanó, amúgy is lesről leadott lövés eredménye, az már gól. Elnézést, ha elkalandoztam, de azt a Carroll mentést – bocs SZEDDKIBOHÓCOT - nem tudom megemészteni a mai napig sem. Ha jól tudom azzal a meg nem adott góllal buktuk akkor a 4. helyet, és ezzel együtt a BL indulás lehetőségét, bár Woland kijavít majd, ha nincs igazam.) [Többek között azzal buktuk, plusz a szezonvégi hasmenés... -Woland] Lényeg, hogy nem ártana a gólkülönbségünkön javítani, főleg ha meg is van rá a lehetőség.

Az akarással nincs baj, bár Lennont és Walkert együtt látni a sarokban passzolgatva ácsorogni nem túl nagy élmény, főleg hogy a másik oldalon Bale sikít a labdáért egy buszmegállónyi üres területtel maga körül. Ez, ha jól számoltam 5x történt meg a második félidőben, és a walesi Usain Bolt nem véletlenül ki is volt akadva emiatt. Ugyanakkor valahol jó ezt látni egyébként, mert akar a csapat. Tényleg minden rendben volt, csak a gólok hiányoztak. Még így is, hogy a második félidő nyugdíjasra sikeredett, az élmény ismét felejthetetlen.

Azonban ne feledkezzünk meg a védelemről sem. Mert az igazi bohócot - ÉS TÉNYLEG NEM BÁNTÁSKÉNT MONDOM, mert mi is jártunk hasonló cipőben - ők csinálták az Aston Villából. Kaboul levette Agbonlahort, Hutton szegény úgy játszott, mint egy idióta, Bentnek meg nem elég, hogy White Hart Lane fóbiája van, Ledley fél lábbal is elfeledtette velünk, hogy egyáltalán még a ligában játszik az egykori Spurs sztrájker. Hát ilyen ez. Apropó LEDLEY!!!

Az köztudott, hogy szinte minden csapat, minden játékosának van egy saját dala, ami róla szól. Az, hogy ez a csapathimnusznál (ami az esetünkben már inkább a ’Oh, When The Spurs Go Marchin in’, mint sem a ’Glory Glory’) többször szólaljon meg egy meccs alatt, az már kevésbé. A mi Kingünknek tegnap ebből is kijutott. Teltház üvöltötte, az „Oh Ledley Ledley, he’s only got one knee, but he’s better than John Terry, oh Ledley, Ledley” opuszt. [Egy másik halhatatlan Ledley-nóta: "Cheryl is a slapper/She doesn't know how to sing/When she's shagging Cashley/She thinks of Ledley King - Ledley Kiiing, Ledley King, Ledley Kiiing :) -Woland]

Harry is visszatért, valamint a félidőben bejelentették, hogy a Poppy Appeal-es mezárverésen (lásd Woland korábbi írását) a csapat 40000 fontot gyűjtött össze, ami minden eddigi brit egyesület ilyen jellegű akciójának eredményét megdöntötte. Hát itt tartunk ma. Kiegyenesedve, mosolyogva, boldogan. Imádom ezt a csapatot, és jó nézni őket. London ma papíron legerősebb csapatát.

Ui.:

A mai lapokban a statisztika persze nevetséges volt. Gondoltam, hogy bescannelem az egyiket, de az egész nem ér annyit, valamint gondolom online forrásokból is simán hozzá lehet jutni. Egyedül Bale kapott egy 8-ast. Modric 6, Kaboul 7, Parker 6, Adebayor 7, mindenki más pedig 5-6 körül mozog. Tényleg nem tudom, hogy nem a salakmotor Vb-t nézték-e véletlenül a Cseh Kettőn, akik ezt összehozták, de egy mészölykálmános „gyereideaakurvaanyád” azért mindenképpen kijárna nekik, mert ezek ráadásul fizetést is kapnak érte, nem is keveset.

By the way, meccs alatt nem lehet állva nézni a találkozót, mert ez egy ülő stadion. Ha felállsz jön a szekuriti és jól megmondja. Aztán, ha megint, kivezet. Megtörtént ez is. Mondjuk azért megkérdeztem a helyi Vágási Ferit, hogy ha esetleg gólt lőnénk azért felállhatunk-e, vagy nyomassuk a mexikói hullámot ülve, de ezt egy mosollyal és egy hátba veregetéssel reagálta le (mégiscsak a dolgát végzi na, nem bántani akarom, csak furcsa), így Adebayor másodikjánál majdnem sikerült lenéznem az also szintre is. Remélem megérem, hogy az új stadionban is megélhetem majd ezt, mert az a hír járja, hogy előbb meglesz, mint hinnénk.

Ha valakinek pedig karácsonyi ajándékra fáj a foga, a képek között talál megfelelő alternatívát.

Csókolom!

Köszönjük szépen FCKATALAN-nak a nagyszerű beszámolót és a képeket!