Miért Manchester?

Miért?

Ha a vállalatok legfőbb pénzügyi mérőszámát, a profitot nézzük, akkor a Unitednek nincs párja: messze a Manchester a legnyereségesebb klub. Sőt: (és most tessék megkapaszkodni) nincs még egy olyan klub az MU-n kívül az egész világon, amely hosszú távon, folyamatosan jelentős mennyiségű nyereséget termelne!

Ehelyütt oszlatnám el azt a tévhitet, hogy Magyarországgal ellentétben Nyugat-Európában (vagy bárhol) óriási profitot hoznak a futballklubok. Hát nem. Néha valóban van a sikeresebbeknek nagy nyereségük, de rosszabb években ők is veszteséget könyvelnek el; esetleg szolid, a nullszaldót (a bevételükhöz képest) csak kis arányban meghaladó nyereséget tudnak évről évre regisztrálni, de olyat senki nem tud, mint a Manchester: minden évben folyamatosan irdatlan mennyiségű profitot csinálni. (Mit nevezek „irdatlannak"? A Forbes-listán például az MU nyeresége – a hitelkiadások, illetve az adók előtt – meghaladja a teljes bevétel 30%-át, ami igen jó arány. Az idei listán ezt csak két másik klub mondhatja el magáról, de a Manchester ezt minden évben tartja.)

Felmerül akkor két kérdés: 1. Miért csak a Manchester? 2. Miért jó akkor a többi klubnak?

A második is nagyon izgalmas, de arról majd egy következő bejegyzésben írok. Most adjuk meg, ami a királynak jár, azaz lássuk, miért a Manchester az egyetlen „megaprofitklub".

A válasz megrázóan egyszerű: így alakult. Szinte véletlen, de legalábbis kellett hozzá a véletlenek összjátéka is.

A bevezető írásban (és annak hozzászólásaiban) már felmerült, hogy a futballbizniszhez miért Anglia (illetve Nagy-Britannia) nyújtja a legjobb terepet: a sportág őshazája és Európa egyik legerősebb gazdasága kiváló elegyet képez, a labdarúgóipar itt találja meg a legnagyobb fizetőképes keresletét a fanatikus és jól szituált szurkolótáborok képében. Ehhez jönnek még olyan egyedi vonások, mint például a nyolcvanas évek stadionkatasztrófáit követő szurkolóbarát szabályozások és létesítményfejlesztések, erőteljes állami támogatással. De ha végső bizonyítékot akarunk erre a futballgazdasági fölényre, akkor elég a fenti Forbes-listára pillantanunk: a kimutatás szerint a legértékesebb 25 klub csaknem fele, pontosan 11 brit (ideszámolva a 9 angol mellé a két skót élcsapatot is).

Anglia (Nagy-Britannia) legnépszerűbb csapata pedig a Manchester United, ez akár már önmagában is magyarázná a dolgot, de azért van itt még valami. A kilencvenes évek elején kezdődött a labdarúgás gazdasági forradalma, amikor hirtelen fellendült az iparág, minden csatornán (szurkolók, televíziók, szponzorok) drasztikusan megnőtt a futballba áramló pénz mennyisége. Történelmi időszak volt ez: aki ekkor uralni tudta a gazdaságilag legjelentősebb piacot, az angolt, az az egész világ feletti uralmat megszerezhette hosszú időre.

Márpedig éppen ekkor érett be az akkor még Sir-telen Alex Ferguson munkája: 1993-tól „számolatlanul" nyerték a bajnokságokat, az első csapatba fokozatosan beépülő saját nevelésű fiatalok (Giggs, Beckham, Scholes, a Neville testvérek stb.) pedig biztosították a sikerszéria folyamatosságát. Úgyis mondhatjuk, az MU jókor volt jó helyen: akkor értek a sportszakmai csúcsra (25 éves szünet után), amikor kellett. A legerősebb piac legnépszerűbb csapata akkor halmozta a trófeákat, amikor ezzel „örökre" meg lehetett alapozni a gazdasági erőfölényt. Sikerült. Olyan előnyt jelent ez, amelyet nem lehet lemásolni vagy behozni, egy egyedi szituáció egyedi történései okozták ezt. Innentől már „csak" annyi kellett, hogy a bevételeket okosan felhasználva globális márkát építsenek, s az egész világra kiterjesszék a klub angliai népszerűségét.

A Liverpool hívei meg sajnálkozhatnak, hogy ez a gazdasági forradalom nem a nyolcvanas években volt, amikor a Mersey-partiak nyerték sorozatban a bajnoki címeket...

SZABADOS GÁBOR