Bundabotrány: eldőlnek az első dominók

Korábban mindig azt gondoltam, hogy sportfogadási csalók felkutatását és elfogását Charlie és Johnny Firpónak, alias Bud Spencernek és Terence Hillnek kellene végeznie, olyan hatékonysággal, ahogyan azt az …és megint dühbe jövünk című filmklasszikusban tették. De ahogy elnéztem a felvételeket K. Zoltán és társai elfogásáról, lehet, hogy a legendás testvérpár sem tudta volna tekintélyesebb erődemonstrációval végrehajtani a feladatot…felvételeket K. Zoltán és társai elfogásáról, lehet, hogy a legendás testvérpár sem tudta volna tekintélyesebb erődemonstrációval végrehajtani a feladatot…

Komolyra fordítva: nehéz annál rombolóbb, a magyar futballt jobban károsító tevékenységet elképzelni, mint amit a letartóztatottak (és esetlegesen még szabadlábon lévő társaik, illetve más bandákhoz tartozó hasonszőrű bűnözők) elkövettek. Mégis pozitívumként kell tekintenünk az elmúlt napok eseményeire, mert végre elindult valami: voltak letartóztatások, nyilvánosságra kerültek mérkőzések és nevek (még ha találgatnunk is kellett a monogramokat, de nyilván nem volt nehéz dekódolni őket). Őszintén bízom benne, hogy ez még csak az első kavics volt a vízben, és a hullámok messzire jutnak el, így minél több név, meccs, összeg derül ki a bandák működési köréből, és minél hamarabb kiderül az igazság, jogerős ítéletek formájában.

Mert a legnagyobb kár, amelyet okoztak, talán éppen az volt, hogy minden és mindenki besározódott: a szurkolók már ott is bundát, tippmixelést látnak, ahol nincs is. Ez persze nem most kezdődött, megalapoztak ennek a hatvanas, hetvenes évek immár legendássá nemesedett megegyezéses meccsei, és persze a nyolcvanas évek totóbotrányai. Csak hogy amíg akkor csak olyan mérkőzésnél lehetett bundát kiáltani a lelátón, amelyen nem a várt végeredmény született, addig most már szinte bármilyen, a mérkőzés kimenetelét szinte nem is feltétlenül befolyásoló hibára rásüthetik – és rá is sütik – ezt a bélyeget.

Ne legyünk naivak: egészen bizonyos, hogy Magyarországon nem csak a Központi Nyomozó Főügyészség által a magyarországi futballmaffia Voldemortjának tartott K. Zoltán és társai foglalkoztak ezzel a jól fizető tevékenységgel, és arra sem vennék mérget, hogy valóban a nevezett ex-futballista lenne maga a Sötét Nagyúr. (Hacsak nem Johnny Firpo szállóigévé vált mondására gondolunk: „Ha kicsi a tét, a kedvem sötét…”)

A sportág hitele csak akkor állítható vissza, ha – túl azon, hogy a nyomozók kiváló munkát végeznek – a futballtársadalom is mindent megtesz a megtisztulásért, és (többek közt) minden információt a hatóságok rendelkezésére bocsát ezekben az ügyekben. Maximálisan elismerem például, hogy Mészáros Norbert eltiltása és meghurcolása megfelelő bizonyítékok híján igazságtalan volt, ezért örülök a felmentésének, de ne feledjük: csak akkor téphető ki a bűnszövetkezet minden gyökere, ha alaposan megforgatjuk a földet. A sportjog sok helyen különbözik a normál büntetőjogtól, elég csak arra gondolni, hogy amíg utóbbit az ártatlanság vélelme jellemzi, addig előbbiben általában (mind a dopping, mind az eredménymanipuláció esetében) a zéró tolerancia érvényesül. Nagyon helyesen.

A magyar labdarúgásnak azonban más módon is ki kell vívnia saját maga megtisztulását. Le kell számolni minden kiskapuval, ügyeskedéssel, törvénykerüléssel: a színlelt arculatátviteli szerződésekkel, a pro-licences strómanokkal, és minden olyan elemmel, amely a hazai futball normakövetését, erkölcsi tartását ássa alá. A vezetőknek is olyan példát kell mutatniuk játékosnak, játékvezetőnek, szurkolónak és egyáltalán mindenkinek, amely egyértelművé teszi, hogy a magyar labdarúgás nem tűri a korrupciót, átlátható viszonyokat akar és meg is teremti őket.

Ugyanez igaz persze a teljes magyar társadalomra, hiszen a futball nem tud kiszakadni abból a morális közegből, amely körülveszi – márpedig ha egy társadalom hétköznapjaiban jelen van a korrupció (vesztegetésként, hálapénzként, áfacsalásként, bárhogy), akkor nem olyan nagy meglepetés, ha az adott országok közállapotait mindig jól tükröző labdarúgásban is felüti a fejét. Csak éppen erre hiába is hivatkoznának a magyar futball vezetői – a megtisztulást belülről kell elkezdeniük.

Rendkívül lassú folyamat, amíg sikerülhet megváltoztatni a közvélemény hozzáállását, de e nélkül az alap nélkül hiába tartóztatják le a meccseket manipuláló bűnösöket, a szurkolók a jövőben is ugyanúgy megvádolják majd a hibázó futballistákat és játékvezetőket.

Mindenkinek megvan a maga feladata abban, hogy rend legyen a pályákon és a pályák környékén is.