Miért bundáznak?

A kérdés elsőre nyilván álnaiv és egyben költői, de mégis érdemes feltenni: miért kockáztatják labdarúgók a jó hírüket, egzisztenciájukat, lelkiismeretüket és esetenként a családjukat is némi többletjövedelemért?

Természetesen nem véletlen, hogy a fogadási csalások letartóztatottjai között nem találunk igazán ismert labdarúgókat és játékvezetőket, sem idehaza, sem külföldön. A monogramok alapján néha még a legvérmesebb szurkolóknak is muszáj találgatniuk, játékoskereteket böngészgetniük ahhoz, hogy azonosítsák, kikről is van szó. Ez nem fog változni: Lionel M. és Wayne R. helyett továbbra is csak hasonló kaliberű játékosokról és volt játékosokról lehet szó Magyarországon, nem kerülnek nagy halak a hálóba.

Ilyesfajta ügyletekbe elsősorban még idehaza sem a topjátékosok (és topjátékvezetők) keveredhetnek, hanem olyanok, akiknek jóval kevesebb a kockáztatni valójuk: a futballközeg belterjes világán kívül nincs nevük, presztízsük, és a jövedelmük is jóval alacsonyabb a magyar élcsapatok meghatározó labdarúgóinál. A maffia éppen ezért eleve őket célozza be, a közismert játékosokat meg sem próbálják bevonni.

Ennek egyszerű pénzügyi oka van: egy-egy meccsen a várható bevétel nem az adott versenysorozat fontosságától vagy a futballisták kaliberétől függ, hanem csakis a fogadóirodák által kínált nyereményszorzótól és a megtett téttől. A nyereményszorzó pontosan ugyanakkora lehet egy fontos és egy kevésbé fontos meccsen, ha a két csapat egymáshoz viszonyított játékereje a két mérkőzésen megegyezik, a szervezők által használt tét összege meg nyilván azon múlik, hogy mennyire bíznak a beszervezett játékosokban, és így a kívánt eredmény kialakulásában.

A fogadás legfőbb költsége viszont már a meccs és a futballisták minőségétől függ: minél jelentősebb találkozóról és minél ismertebb, jobb anyagi körülmények között élő játékosokról van szó, annál többet kell fizetnie a maffiának.

A bűnözők tehát a várható nyereségüket maximalizálandó akkor járnak a legjobban, ha minél érdektelenebb meccsen minél kisebb csapatok minél rosszabbul fizetett játékosait szervezik be, hiszen így azonos bevétel mellett lényegesen kisebb költséggel kalkulálhatnak. (Sőt a bevétel is nőhet, hiszen egyrészt a játékosokon megspórolt összegeket is feltehetik a meccsre plusztétként, másrészt a rosszabb anyagi helyzetben lévő futballista megbízhatóbb, azaz tovább növelhető a tét és így a nyeremény.)

Ebből egyenesen következik, hogy például a magyar Ligakupa tökéletes terepe a maffiának: senkit sem érdekel az eredmény, viszont sok olyan játékos jut szóhoz, aki a bajnokságban csak peremember, vagyis nem a jobban keresők közé tartozik. (Csak közbevetésként: a nyolcvanas évek totóbotrányaiban is a hasonló módon kiírt nyári Totó-kupa volt a bűnbanda egyik slágersorozata.) Ha én ma fogadási csalással foglalkoznék, idehaza bizonyosan a Ligakupa lenne a fő vadászterületem. Talán az MLSZ-nek is célszerű lenne elgondolkodnia azon, hogy érdemes-e fenntartani egy olyan sorozatot, amelyért sem a csapatok, sem a szurkolók nem rajonganak, és emellett a bundának is melegágya…

(A fentiek miatt számomra gazdasági alapon az is elképzelhetetlen, hogy a maffia például világbajnoki mérkőzéseket is manipuláljon, ahogyan arra Declan Hill is utal ismert könyvében. Egyszerűen nem érné meg jóval nagyobb összegeket kifizetni a játékosoknak egy kirakatban lévő eseményen, ha ugyanazt a nyereményt kisebb költséggel is bezsebelhetik. Kivéve persze, ha a maffiózók kivagyiságból meg akarják mutatni, hogy egy vb-meccset is meg tudnak venni, vagy olyan érveik vannak a játékosokkal szemben, amelyek nyomósabbak a pénznél…)

Érdemes leszögezni, hogy a labdarúgókat nem feltétlenül rögtön bundázási kéréssel keresik meg, hanem gyakran először csak anyagi segítséget, kölcsönöket ajánlanak fel a nehéz anyagi helyzetbe kerülő játékosoknak a futballközegben ismert személyek, mondván, nem sürgős visszaadni. Aztán egyszer csak mégis sürgőssé válik, és ha az adós nem tud törleszteni, akkor választhat a kölcsönadó „kreatív pénzteremtési javaslata” vagy az általa küldött behajtók között.

Tehát minden a pénzen múlik? Törvényszerű, hogy aki rosszabbul keres társainál, az eladja a lelkét az ördögnek?

Ha így lenne, nagyon sok bűnöző lenne Magyarországon. De számszerűleg valóban nehéz megállapítani, hogy melyik közeg a korruptabb: a magyar labdarúgás, vagy úgy egészében a magyar közélet? Márpedig a kettő nem választható el egymástól, a futball sem szakítható ki a hazai mindennapokból. Bőven lehet példákat hozni a labdarúgásunkban felbukkanó egyéb simlikre, mint ahogy közéletünk sötét oldalára is.

Ettől még persze nem kell elfogadni a bunda létezését, de tudni kell társadalmi kontextusában kezelni. És csírájában kell elfojtani minden kis apró rezdülését, vélt vagy valós felbukkanását – a labdarúgásnak így kell példát mutatnia a magyar társadalomnak, hogy visszanyerje hitelét.