8–1-es Vandersexxx után – külföldi kapitány kell!

Na mi is úgy jártunk tegnap Amszterdamban, ahogya filmben: csodáról álmodoztunk, de helyette jól meg lettünk b... borítva.a filmben: csodáról álmodoztunk, de helyette jól meg lettünk b... borítva.

Lehet azon morfondírozni, hogy megint mennyi értelme volt a „látjuk a hollandok gyenge pontjait" típusú nyilatkozatokkal hergelni magunkat és a szurkolókat, miközben ilyen szintű, azaz a világ legszűkebb élvonalába tartozó csapatot a magyar válogatott tétmérkőzésen gyakorlatilag az 1966-os világbajnokság óta nem vert meg (merthogy a sokszor emlegetett 1984-es rotterdami győzelem idején a fiatal Van Bastennel, Gullittal, Rijkaarddal felálló holland csapat még nem volt topválogatott, csak évekkel később vált azzá); és lehet azon is keseregni – mint a bukaresti szégyen után –, hogy „ki lehet kapni, de nem így"; sőt még mindig reménykedhetünk a még nagyobb csodában, Románia észtek elleni vereségében, de inkább reálisan kell néznünk az aktuális céljainkat: a csoport negyedik helyére csúsztunk vissza, és még ahhoz is kell egy kis mázli, hogy a harmadikra valahogy visszakapaszkodjunk.

Ami nem mindegy, tudniillik ez is befolyásolhatja a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőinek kiemelését, márpedig ha ott újra a harmadik kalapba kerülnénk, akkor az Eb 24 csapatosra bővítése miatt jó eséllyel pályáznánk a továbbjutásra. Csakhogy most ez is veszélybe kerülhet... Amikor a vb-selejtezők előttarról írtam, hogy a mostani csoportban is a harmadik helyre kell a legjobban figyelnünk, akkor sokan kishitűséggel vádoltak, pedig most de jó lenne az a harmadik hely! Mert a mostani állás visszalépés a korábbiakhoz képest.

Egymásik írásombanazt fejtegettem, hogy Egervári Sándornak minden esetben vállalnia kellene a felelősséget a csapata teljesítményéért, ebben változnia kell – nos, a lemondásával most ezt megtette, így ebben a kérdésben valóban nem kérdőjelezhető meg az előrelépés.

Ki jöjjön helyette?

Ha engem kérdeznek (nem fognak), akkor azt mondom: külföldi kapitány kell.

Tudom, jön majd erre a reakció, hogy vannak idehaza is kiváló edzőink, és a külföldiek sem értek még el idehaza semmit.

Biztosan kiválóak a magyar edzők, de amíg magyar játékosok, játékvezetők, sportvezetők (!) is rendszeresen kapnak külföldön munkát-megbízást, addig az edzőinket nem hívják soha sehova...

És bár a válogatottnál eddig dolgozó külföldi szövetségi kapitányok valóban nem értek el többet, mint magyar elődeik – de kevesebbet sem... Merthogy vb-re vagy Eb-re senkivel sem jutottunk ki 1986 óta.

Viszont ha a klubedzőket nézzük, akkor a sikeresség egyetlen valódi mércéje a nemzetközi kupaszereplés lehet (a „mennyei" magyar bajnokságot úgyis mindig megnyeri valaki), márpedig amióta a jelenlegi rendszer él, vagyis a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában/UEFA-kupában is csoportrendszer van, azóta összesen három edző tudott a főtáblára vezetni magyar klubot: László Csaba, Herczeg András és Paulo Sousa. Hoppá, a háromból kettő is külföldi... (Elnézést László Csabától: magánemberként természetesen színmagyar, de futballedzőként külföldi, hiszen nem a magyarországi közegben nevelődött.)

De nem is elsősorban az eredmények miatt szeretnék külföldi kapitányt – bár tudjuk, a sportban az eredmény a legfontosabb.

Hanem azért, mert egy nemzetközileg is ismert kapitánynak az elfogadottsága mind idehaza, mind külföldön összehasonlíthatatlanul nagyobb, vagyis sokkal jobban maga mögé tudja állítani a közvéleményt, a szurkolókat, a sajtót, a szponzorokat és mindenkit, akit szükséges. (Kivéve talán a magyar edzőszakmát – de ezt akkor az MLSZ-nek kell lerendeznie.)

Lothar Matthäus kapitánysága idején ez a támogatás tökéletesen látszódott, de Erwin Koeman alatt is előfordult, hogy egy Málta (!) elleni meccsre csordultig megtelt a Puskás Ferenc-stadion...

A mostani helyzetben pontosan arra van szüksége a nemzeti csapatnak, hogy újra összefogás legyen körülötte – gyakorlatilag a márciusi magyar–román 90. perce óta lejtmenetben van a válogatott, ezt kellene most megállítani. Egy külföldi kapitány tudja ezt a legjobban, leggyorsabban elérni. Ő hitelesebb, csak azért, mert külföldi: az ő szájából azt is elhiszik, amit Egerváriéból vagy máséból nem, benne egy-két vereség után is bíznának a szurkolók, és talán még Huszti Szabolccsal is dűlőre juthatna a csapat...

A kapitányválasztás mindig nagy döntés, de az első 24 csapatos Eb selejtezői előtt különösen az – mindent meg kell tenni, hogy a magyar válogatott élhessen ezzel az eséllyel.