A fiatal magyarok lesznek kelendőek az Eb-n

Természetesen most is bízhatunk abban, hogy egy sikeres részvétel megnöveli a futballistáink értékét, és nőhet a topligákban szereplő – európai összehasonlításban jelenleg igen alacsony – kontingensük, de tisztában kell lenni e remény korlátaival.

2016-ban azt láttuk, hogy csak a fiatal magyar játékosok iránt generált érdemleges keresletet az Eb, 22-23 éves kornál húzva meg azt a határt, ameddig még komoly szakmai előrelépést jelentő átigazolást tudott valaki nyélbe ütni. Ők azok, akik még alakíthatóak, van bennük kifutási lehetőség, és ezáltal üzleti potenciál.

Volt köztük olyan, aki az Eb-n meghatározó tagja volt a válogatottnak (mint Nagy Ádám, Lang Ádám vagy a már a norvégok elleni pótselejtező hatására a Bundesligába igazoló Kleinheisler László), volt, aki kiegészítő játékos volt (mint Bese Barnabás), és voltak olyanok is, akik nemcsak az Eb-keretnek nem voltak tagjai, de válogatott meccs nélkül kerültek külföldre ebben az időszakban (mint Balogh Norbert, Sallai Roland és Nagy Dominik), bizonyítva, hogy az Eb-kvalifikáció és a franciaországi szereplés a teljes magyar futball ázsióját növeli, amiből minden magyar játékos profitálhat.

Most nagyjából ugyanerre kell számítanunk, ismét a fiatalok kerülhetnek előtérbe az Eb-szereplés kapcsán.

Ezt már csak azért is fontos hangsúlyozni, mert a jelenlegi keretünk átlagéletkora is magas (28.1 év, amellyel anegyedik legidősebbek vagyunkaz Eb válogatottjai között), azaz nem lehet arra számítani, hogy „szétkapkodják” a válogatottat a torna után. Ez a 28.1 év konkrétan még magasabb is, mint a 2016-os csapaté (ott 28.0 év volt az átlag), hiába van az érzésünk, hogy ahhoz képest ez most egy fiatalabb gárda. Nyilván kerültek be fiatalok, és visszavonultak vagy kikerültek „nagy öregek”, mint Király, Juhász, Gera és Dzsudzsák, de akik maradtak, azok is idősebbek lettek öt évvel, és az újak között is vannak idősebbek is. (Szoboszlai és Kalmár persze vélhetően lefelé húzná az átlagot, ha itt lehetnének.)

Az átlagérték mellett a koreloszlás fontos, és ebben is más volt a 2016-os csapat: ott az átlagot két kifejezetten idős futballista is húzta felfelé (a 40-es Király és a 37 éves Gera), de a négy legfiatalabb játékosból három már alapembere volt a csapatnak (Nagy Á., Lang, Kleinheisler), a negyedik volt csak peremember (Bese) – ők voltak a 23 éves határon vagy alatta. Most viszont nem csak egy-két kiugró rutinróka húzza fel az átlagot (a 33 éves Bogdán a legidősebb), és bár nagyobb a keret, újra négyen vannak csak a 23 éves határon vagy alatta, és közülük csak egy alapember van (Szalai Attila), egy talán éppenmost válik azzá(Schäfer), a másik kettőnek valószínűleg csak kiegészítő szerep jut (Bolla és Schön).

Ez utóbbi négy játékos esetében mondható csak igazán valószínűnek, hogy az Eb után akár topligába vagy annak környékére is válthatnak a keretből: ahogy fentebb láttuk, ehhez nem kell feltétlenül alapembernek lenniük az Eb-n. A korban utána jövők közül azok reménykedhetnek még, akik életkorban nem távolodtak még el a 23-tól és/vagy (de inkább és) van már légiós tapasztalatuk. Ilyen a már a Bundesligában játszó Sallai vagy a Törökországban futballozó Varga Kevin, de ide vehetjük még Nagy Ádámot is, akinek ez lehet a nagy esélye, hogy az angol másodosztályból visszakerüljön egy topligába. Az NB I-ből viszont 25-26 évesen (mint Gazdag vagy Hahn) sokkal nehezebb lesz ilyen nagyot lépni.

Nem felejthetjük el a koronavírus-járvány gazdasági hatásait sem, hiszen ez eddig is erősen visszafogta a klubok költekezését, és ezen a nyáron is meghiúsíthat rengeteg olyan ügyletet, amelyet normál körülmények között megvalósítanának. A magyar futballistákat ez talán az alacsonyabb értékük miatt kevésbé érinti majd, de nyilván nem lehet őket függetleníteni tőle.

És a fentiek persze mind összefüggenek a válogatott Eb-n nyújtott teljesítményével is. „Könnyű” viszont a helyzetünk, mert a jó szereplést most nem feltétlenül eredményességben mérik: ebben a csoportban minden megszerzett pont (sőt, minden megszerzett gól) már a bravúr kategóriájába tartozik, gyakorlatilag már az is jó szereplésnek nevezhető, ha emelt fővel, tisztes helytállást követően jövünk le a pályáról három vereség után. Ezt a minimumot a válogatott az eddig látottak alapján bizonyosan teljesíti, a futball alapvetése pedig az, hogy nincsen lehetetlen, bármilyen valószínűtlennek is látszik valami az esélyek alapján.

A játékosok jövője szempontjából a három topválogatottal nehezített csoport még előny is lehet, hiszen nagyobb figyelem irányul a mieink meccseire, könnyebb kitűnni. Ezt ráadásul csak erősíti, hogy ennek az Európa-bajnokságnak, de legalábbis a csoportkörnek egyértelműen a magyar válogatott lesz a „hazai” csapata: amíg máshol legfeljebb félházzal, de jellemzően inkább 20-30%-os kihasználtsággal mennek majd a mérkőzések, addig nálunk telt ház előtt játszanak a csapatok. Ez nemcsak a válogatott eredményességét segítheti, hanem a játékosok is könnyebben el tudják adni magukat a jobb hangulatnak és az erősebb fókusznak köszönhetően.

Vannak tehát korlátozó és támogató tényezők is, de a lényeg úgyis az, hogy mit „tesznek le” a játékosok a pályára. Minden más csak utána jön.

Ria, ria, Hungária!