Pénz + politika + FIFA = kétévenkénti vb

Ez lesz az utolsó 32 csapatos világbajnokság, és elképzelhető akár még az is, hogy az utolsó olyan, amelyik után négy évet kell várni a következőre.

Elsősorban a színfalak mögötti lobbik harca zajlik most Gianni Infantino FIFA-elnök nagy tervéről, a kétévenkénti vb-rendezésről. Infantino december 20-ára hívott össze egy FIFA-ülést a vélemények ütköztetésére – Európa és Dél-Amerika eddig egységesen elutasítja, de a többi földrész jellemzően támogatjaaz ötletet, Infantino és Arsene Wenger, a FIFA fejlesztési igazgatója néhány nappal ezelőtt is tovább lebegtette ezt az afrikai kontinentális szövetségkairói közgyűlésén.

A fenti minimalista helyzetelemzés egyben meg is magyarázza, hogy miért fontos annyira Infantinónak ez a projekt: ez biztosítja a hatalmon maradását, hiszen a kisebb országok, a vb-ken kevesebb szerephez jutó földrészek szavazatait tudja megszerezni ezzel a következő elnökválasztásra, és persze a támogatásukat minden olyan egyéb projekthez, amelyet véghez akarna vinni. Hajlandó vagyok elhinni, hogy emellett ő őszintén hiszi, hogy a globális futballnak is javára válna a kétévenkénti vb, mert jobban ösztönzi ezeknek a kontinenseknek a fejlődését, de a fő motivációja a történéseknek mégiscsak sportpolitikai jellegű.

Plusz persze pusztán pénzügyi: a FIFA gazdálkodásának alfája és ómegája még mindig a világbajnokság, ez termeli messze a legtöbb bevételt, ez köti a nemzetközi szövetséghez a szponzorokat és üzleti partnereket. Ők viszont jelenleg csak négyévenként kapnak valódi értéket a pénzükért, és nyilván szívesen fizetnének többet, ha ez kétévente történne meg. A FIFA próbálkozott már sok mindennel, hogy diverzifikálja a termékkínálatát, azaz bevezessen olyan új rendezvényeket, amelyek szintén hozhatnak pénzt és kiszolgálhatják a főszponzorokat: ilyenek a korosztályos és női világbajnokságok, futsal- és strandfoci-vb-k vagy éppen a klubvilágbajnokság. Ezek azonban együttesen sem tudják még csak megközelíteni sem a főterméket, a futball-vb-t.

A bevételek növelésének egyetlen módja tehát az, ha a vb-ből sajtol ki több pénzt a FIFA, ezt pedig nagyobb vb-vel és több vb-vel lehet elérni – a nagyobbat már kipipáltuk a 48 csapatos bővítéssel, most jöhetne a kétévenkénti sűrítés, hogy több vb legyen.

(A két projekt kapcsolatát mutatja, hogy a fő érdekek és szempontok teljesen egybevágnak a bővítés és a sűrítés esetében, ugyanazok a mozgatórugói mindkét tervnek.)

Triviális ellenérv a kétévenkénti rendezéssel szemben, hogy ezzel csökkenne a világbajnokság értéke, vagyis hol akkor a haszon? Nos, a vb marketingértéke értelemszerűen csökkenne, de nem a felére. Ha mondjuk 75 százalékra esik vissza az egy vb-ből kitermelhető bevétel (ennél nagyobb csökkenés az új piacok bevonása mellett nem reális), akkor négy év alatt a két vb-ből az eddigi egy vb bevételeinek 150 százalékát kapjuk, tehát pusztán pénzügyi szempontból valóban van racionalitása a tervnek. Hosszabb távon ez persze ennél jobban is erodálhatja a vb értékét, de hosszú távon mindannyian halottak vagyunk, gondolhatja Infantino.

Az erős európai és dél-amerikai ellenkezés viszont komoly fejtörést okozhat az elnöknek, hiszen beláthatatlan következményei lennének, ha az UEFA és a CONMEBOL – illetve azok tagországainak – akarata ellenében, erőből átvinné a javaslatot a FIFA közgyűlésén. A többi földrész szavazataival ezt minden bizonnyal meg tudná tenni, de azzal valódi háborús helyzetet teremtene. (Kicsit hasonlít a helyzet a Szuperliga létrehozásához, csak amíg ott a „hivatalos” futballvilág zárt össze a szakadár klubokkal szemben, itt most ezen a hivatalos futballvilágon, vagyis a szövetségeken belül jönne létre a szakadás.) Kérdés, hogy van-e ebben az ügyben értelmes kompromisszum, vagy valamelyik fél teljesen rá tudja erőltetni az akaratát a másikra.

Mondok is egy példát egy ilyen kompromisszumra, döntse el mindenki, hogy értelmes-e.

A hagyományos, négyévenkénti vb mellett a köztes páros években lehetne egy „FIFA Challenge World Cup” vagy más hasonló néven futó esemény, ahol
– vagy kevesebb lenne az európai és dél-amerikai csapat a normál vb-hez képest;
– vagy nem vennének részt az UEFA és a CONMEBOL top országainak csapatai, csak a második vonal;
– vagy az európaiak és dél-amerikaiak nem a legjobb csapataikkal mennének, hanem mondjuk 21 vagy 23 éven aluliakkal;
– esetleg ezen kikötések valamilyen kombinációja érvényesülne.

Értelemszerűen ezt is össze kellene egyeztetni a versenynaptárral – nyilvánvaló probléma például, hogy ha ez a torna páros években lenne, akkor ütközne az olimpiával és a futball Eb-vel. Ugyanakkor, ha valóban 23 aluli európai csapatok mennének, akkor még össze is lehetne kötni a selejtezőket az olimpiai selejtezőkkel, például az ott legjobban végző, de az olimpiára ki nem jutó országok 23 éven aluli csapatai mennének a „challenge” vb-re.

Vadul hangzik, tudom, de a követ Gianni Infantino dobja a tóba, a hullámok csak a következményt jelentik. (Megjegyzés a FIFA elnökének, ha olvassa e sorokat: kedves Gianni, természetesen a FIFA Challenge World Cup megvalósítása esetén igényt tartok az engem megillető jogdíjra. Köszönöm.)

És ne felejtsük el, hogy ha a FIFA erőből átveri a sűrítési javaslatot a közgyűlésen, akkor a fenti helyzet akár spontán is előállhat, vagyis az európaiak nem a legjobbjaikat küldenék el a köztes a vb-kre, már ha nem bojkottálnák teljesen a tornát – amit azért valószínűtlennek tartok.

Itt tartunk most. A szembenálló felekről nehéz elképzelni, hogy komoly arcvesztést kockáztatva teljesen feladnák a jelenlegi álláspontjukat, és sor kerülhetne egy olyan látványos visszavonulásra, mint amilyet a Szuperliga csapatai mutattak be tavasszal. Előbb-utóbb eldől, ki a nagyobb kutya, mi pedig addig is szoktassuk hozzá magunkat és a családunkat a gondolathoz, jövőre ádventkor is futball-vb-t nézünk.