Bajban van a pénzügyi fair play

(Rögtön az elején egy zárójeles megjegyzésként rögzítem, hogy óvatosan kell bánni afelmentő ítéletrőlmondott fekete-fehér véleményekkel. Gondoljuk át, ismerjük-e az ügyben felhasznált összes dokumentumot és bizonyítékot, ismerjük-e az UEFA pénzügyi fair play, azaz FFP szabályozását, és persze értünk-e a joghoz is legalább annyira, mint a Sportdöntőbíróság tagjai.)felmentő ítéletrőlmondott fekete-fehér véleményekkel. Gondoljuk át, ismerjük-e az ügyben felhasznált összes dokumentumot és bizonyítékot, ismerjük-e az UEFA pénzügyi fair play, azaz FFP szabályozását, és persze értünk-e a joghoz is legalább annyira, mint a Sportdöntőbíróság tagjai.)

Én konkrétan a City felmentéséről biztosan nem tudok véleményt mondani, mert másokkal ellentétben nincs hozzá megfelelő rálátásom. Az persze egyértelműnek tűnik, hogy Manszúr sejk szponzori bevételként tolta be talicskával a tulajdonosi pénzt a klub büdzséjébe, de hogy ezt annyira durvábban csinálta-e mindenki másnál, hogy azért kétéves kitiltásban részesüljön (mert természetesen a City csak egy klub a sokból, amelyik ezt csinálta-csinálja), azt már a jól felkészült és alaposan megfizetett jogászoknak kell kisakkozniuk. Most az UEFA kapott mattot.

Tegyük hozzá, a Sportdöntőbíróság a legritkább esetekben szokta megsemmisíteni az elécitált ítéleteket, tehát ha most az UEFA döntésével ezt tette, arra nyilván jó oka volt. (Több millió jó oka is volt rá, vághatná rá erre bárki.)

Józan ésszel éppen az a legkevésbé normális ebben az ügyben, hogy két különböző testület ennyire eltérő döntést hozzon – nehezen felfogható, hogyan lehet ugyanazt a cselekményt és ugyanazokat a szabályokat ennyire eltérően megítélni. Itt akkor vagy a pénzügyi fair play szabályzattal van gond, mert nem elég precíz és túl tág teret enged az értelmezési különbségeknek, vagy a két ítélkező testület, az UEFA pénzügyi ellenőrző testülete és a Sportdöntőbíróság közül az egyik nem ért a dolgához. (És persze mindegyik lehetőség egyszerre is fennállhat.)

Talán naiv vagyok, de szerintem az első lehetőség a megoldás: egyszerűen rossz a szabályzat.

Eddig sem gondolta senki, hogy tökéletes, de eddig nem hoztak olyan fajsúlyú elmarasztaló ítéletet, ahol a kellő precizitás hiánya ennyire kiütközött volna. Mondhatnám, hogy mindez rombolja a pénzügyi fair playjel szembeni bizalmat, de hol ez a bizalom?!

Én magam isazt mondtamNeymar 222 millió eurós átigazolása kapcsán, hogy ha ezt meg lehetett csinálni, akkor a pénzügyi fair play megbukott – a mostani döntés újra csak ezt erősíti meg. Nem, nem azért, mert felmentették a Manchester Cityt, hanem azért, mert bebizonyította, hogy a szabályzat úgy próbálja meg igen erős korlátok közé szorítani az európai futballklubokat, hogy közben nem állja ki a jogi átláthatóság próbáját, és ezért nem alkalmas valódi szankciók meghozatalára.

Az UEFA-nak mindenképpen változtatnia kell a pénzügyi fair playen, ha meg akarják tartani a szabályzatot. A gyakorlat miatt nyilvánvalóan, hiszen a jogi működőképessége elveszett, és persze kommunikációs okokból is, hiszen a Sportdöntőbíróság ítélete komoly presztízsveszteség a szövetségnek, amelyet csak valamilyen „reformmal” lehet kiküszöbölni.

Az UEFA a pénzügyi jelentéseiben folyamatosan hangsúlyozza, hogy mennyit javult az európai futballklubok nyereségessége a szabályzat bevezetése óta. (Ez a cégkönyvekben nyilván így is van, csak persze az FFP előtt a kluboknak nem volt érdeke, hogy a könyvelésüket úgy „alakítsák”, hogy nyereségesek legyenek; sőt, adózási szempontból még előnyös is lehetett, ha meghagyják a veszteséget a papírokban.) Ezt a gondosan épített pozitív képet már eddig is sok csapás érte, amelyek azt mutatták, hogy a pénzügyi fair play nem tudja visszafogni a topklubok költéseit, de a mostani döntés talán a kegyelemdöfést is megadta.

Hogy lesz-e reform, és ha igen, milyen, azt majd meglátjuk, jelenleg az UEFA-nak nem ez a legnagyobb problémája, hanem hogy lesz-e egyáltalán Bajnokok Ligája augusztusban és az ősszel. (Egyikre sem vennék még mérget.) De ha neki is látnak az FFP átalakításának, túl sokat ne várjunk tőle: arról a szövetségről beszélünk, amely az utóbbi években egyértelműen úgy alakította át a Bajnokok Ligáját, hogy az a topligák topcsapatainak kedvezzen, vagyis nem igazán érdeke, hogy bármi olyat építsen be a szabályzatba, ami tényleg fájna ezeknek a kluboknak.

Ráadásul, ahogyan azt mára bevezetésekor is elmondtam, a pénzügyi fair play alapvető működési elve is az, hogy a „nagyok” és a „kicsik” közötti különbséget nem csökkenti, hanem konzerválja, hiszen ha nem enged a piaci bevételeknél többet költeni, akkor a kisebb bevételű klubok nem tudnak tulajdonosi befektetéssel közeledni a nagyobb bevételűekhez. A Paris Saint-Germain és a Manchester City lehetett volna a két áldozata ennek a mechanizmusnak, de a mellékelt ábra azt mutatja, hogy mégsem igazán váltak azzá.

Csaknem 20 éve, 2002-ben jutott fel legutóbb az angol másodosztályból a Manchester City, ekkor igazolták le a világvándor Nicolas Anelkát, aki az ott töltött pár szezonja alatt egyszer azt nyilatkozta, hogy ez a klub nemsokára akkora lesz, mint a városi rivális Man United – pedig akkor még Manszúr sejk sem volt sehol, a thaiföldi Thaksin Shinawatra volt a tulajdonos. Nagyot fordult a világ azóta, és most sem billent vissza.