Kezdődik a káoszolimpia?

Idehaza a tv előtt persze vélhetően keveset fogunk ebből érzékelni, de aki kint lesz a helyszínen, illetve ott éli majd le utána az egész életét, az szembesülhet az előzetes aggodalmak valóságával.

Nyugodtan kijelenthetjük: ez lesz minden idők legproblémásabb olimpiája, legalábbis az 1980-as és 1984-es bojkottok óta nem nézett szembe ilyen mélységű gondokkal egyetlen nyári játékok sem.

Két évvel ezelőtt is a címben lévőhöz hasonló kérdést tettem fel a brazíliai futball-vb kapcsán (Vb-káosz vagy káosz-vb?), és nem állíthatjuk, hogy a braziloknak sikerült maradéktalanul tanulni az ott elkövetett hibákból.

A két eseményt mindenképpen érdemes összekapcsolni, hiszen Brazília, a világ egyik legnagyobb országa és legnagyobb gazdasága a modern időkben szinte példátlan kettős csomagot vállalt azzal, hogy két éven belül labdarúgó-vb-t és nyári olimpiát rendez. A nyolcvanas évek óta (amióta a sport komoly gazdasági tényező lett, és a kiemelt sportesemények komplex gazdasági projektté váltak) csupán az Egyesült Államok merte ezt bevállalni 1994–1996-ban, de ott egyrészt mások a gazdasági léptékek, másrészt a fejlesztések szinte teljes egészében magánforrásból történtek. Oroszország próbálkozik most hasonlóval, igaz, nem két, hanem négy év alatt (2014–2018), és Szocsiban „csak" téli olimpia volt, báregy nyári olimpia árátköltötték el rá – ám most már a futball-vb költségvetését is folyamatosan faragják le az anyagi gondok miatt.

A brazilok tehát mertek nagyot álmodni, és amikor elnyerték a rendezési jogokat, akkor még a gazdaságuk is felfutóban volt – mára mindez megváltozott. A gazdaság lejtmenetben, az országos politikát korrupciós ügyek rázzák, és bár egyelőre közel sem értünk a történet végére, nem úgy tűnik, hogy a dél-amerikaiaknak sikerül (jól) teljesíteni ezt a kettős kihívást. (Ami akár hármas is lehetett volna, mivel eredetileg ők kapták a 2015-ös Copa Américát is, de volt annyi eszük, hogy azt elcseréljék a 2019-es házigazdával, Chilével.)

A futball-vb mindenesetre egyértelmű kudarc volt: óriási túlköltekezés, értelmetlen helyekre épített stadionok, és mindenekelőtt elmaradt infrastrukturális fejlesztések jellemezték, amire a vb-ellenes tüntetések és a hazai válogatott németektől elszenvedett megalázó,7–1-es vereségetették fel a koronát.

A valódi lakossági támogatottság ezúttal is hiányzik Brazíliában, mint ahogyan Rio a megkésve készülő, és számos hibát rejtő létesítményeket is újra „szállítja", és persze most sem sikerült minden infrastrukturális fejlesztést végrehajtani.

Itt álljunk meg egy pillanatra: miért fontos ennyire hangsúlyozni az infrastruktúrát?

Egy olimpiai rendezés nem abból térül meg, hogy az esemény két és fél hete alatt az odaérkező turisták esznek-isznak-vásárolnak, hanem abból, hogy a torna érdekében elvégeznek olyan beruházásokat, amelyekre a rendező városnak és országnak szüksége van, és amelyek a helyi lakosság jobb életét szolgálják az olimpia utáni években, sőt inkább évtizedekben. Tömegközlekedési fejlesztések, úthálózat javítása, területrehabilitáció, parkosítások, épületfelújítások stb. stb. stb. Ha ez nincs, akkor az egésznek semmi értelme. Semmi!

A rendezőknek nem a NOB-ot vagy a sportolókat kell kiszolgálniuk a beruházásokkal, hanem a helyi lakosságot – ha pedig erre egy olimpiát is fel lehet „húzni", akkor az külön öröm, hiszen az olimpia valóban komoly fogyasztást és marketingerőt tud generálni. (Mivel Budapest is pályázik a 2024-es játékokra, megkerülhetetlen a példa: a magyar olimpia fő haszna olyan fejlesztésekben valósulna meg, mint a Csepel felett megépülő új Duna-híd, az autópályák meghosszabbítása az országhatárig, a Liszt Ferenc repülőtér közlekedési összeköttetése, vagy éppen a BKV-járművek átfogó cseréje.)

De vissza Brazíliába!

Azt már látjuk, mi az, ami nem lesz Rióban. De mi lesz?

Itt vannak például a közegészségügyi állapotok, a vizek tisztasága és ezekkel összefüggésben a Zika-vírus, amely – bármennyire is igyekeznek a helyiek elbagatellizálni – számos ismert sportolót tartott távol a játékoktól, és egyelőre beláthatatlan, hogy a helyszínre érkezőknek lesznek-e ebből fakadó orvosi gondjaik.

A közbiztonság ugyanígy kényes kérdés, s az állam- és kormányfők közül is egyre többen mondják le a riói részvételt, amihez nagyban hozzájárul a brazil belpolitikai helyzet bizonytalansága: csak egy ideiglenes államelnök tudja fogadni őket.

Mindezek tetejébe a braziloknak még szerencséjük sincs, hiszen tőlük független körülmények is hátráltatják az olimpia sikerét. Ilyen az általános nemzetközi terrorfenyegetettség, amit több mint 85 ezer fegyveressel igyekeznek leküzdeni, és ilyen persze az orosz sportolók doppingbotránya, amely miatt számos világsztár kénytelen távol maradni az olimpiától. Mellesleg ennek kezelésében a NOB sem állt a helyzet magaslatán: határozott döntés helyett áttolta a felelősséget a szakszövetségekre, olyan képet festve magáról, mintha meghunyászkodna az orosz birodalom előtt. (Mennyivel szebb lett volna például, ha a szakszövetségek döntéseit belsőleg kezelik, és a NOB egyetlen közös döntésben jelenti be, hogy ki indulhat és ki nem. Akkor az olimpiai bizottság aktív cselekvő maradt volna a történetben, nem csupán passzív hátrahúzódó.)

A NOB korábbi elnöke, Juan Antonio Samaranch szokása volt, hogy az olimpiák záróünnepségén lehetőleg elmondta: ez volt minden idők legjobb olimpiája. Most biztosan nem tenne ilyet ő sem – utóda, Jacques Rogge fel is hagyott ezzel, ám egészen biztos, hogy a nyári játékokon most debütáló Thomas Bachtól sem halljuk majd ezt.

Kívánom a braziloknak, hogy küzdjenek le minél több problémát, és rendezzenek minél sikeresebb olimpiát – hiszen ez a teljes nemzetközi sporttársadalom érdeke. És még jobban kívánom a braziloknak, hogy mindazt, amit az olimpiára megalkottak, tudják hasznosítani majd a játékok utáni évtizedekben – mert ez Brazília érdeke.

De mindezek előtt: hajrá, magyarok!

SZABADOS GÁBOR