NB I: A piszkos tizenkettő?

(Szándékosan nem úgy teszem fel a kérdést, hogy megérte-e a változtatás, hiszen az MLSZ kényszerpályán volt a nyáron: a klubok anyagi gondjai miatt magától szűkült az élvonal, és jött létre a „piszkos tizenkettő":létszámcsökkenésvolt a korábban sokan emlegetett létszámcsökkentés helyett.)létszámcsökkenésvolt a korábban sokan emlegetett létszámcsökkentés helyett.)

A mérkőzések színvonalának megítélése nyilván szubjektív, de az egyértelműen látszik, hogy kiegyenlítettebb a mezőny, egy-egy mérkőzés kimenetele sokkal kevésbé megjósolható, mint a korábbi, 16 csapatos verzióban, és ez egyértelműen a kisebb létszám hatása.

Kivétel persze akad, rögtön a listavezető Ferencváros – a bajnokságnak nyilvánvalóan jót tett, hogy legalább néhány meccsen meginogtak a végén, de persze még így is nyomasztó a zöld-fehérek előnye. Én magam is éppenazzal érveltema 12 csapatos létszám mellett, hogy izgalmasabb körülmények között dől el a bajnoki cím kérdése, hiszen a korábbi 12 csapatos szezonokban volt a legkisebb a különbség az első és a második helyezett között, és ez most valóban nem látjuk visszaköszönni. Ez nem a 12 csapatos rendszer hibája azonban, hanem a magukhoz képest is jóval gyengébb riválisoké, vagyis a szezon elejét elszórakozó Videotoné, a magára találni képtelen Debrecené és a többieké. Ha maradt volna a 16 csapatos lebonyolítás, akkor a Ferencváros előnye még a mostaninál is nagyobb lenne a tabellán, mert a kisebb csapatokat a zöldek könyörtelenül ledarálnák, míg a többiek ellenük is tudnának pontokat veszíteni. Ezt a különbséget tehát a szűkebb élvonal csak csökkenteni tudta, de eltüntetni nem.

Nehéz annál kifejezőbb illusztrációt találni a Ferencváros fölényére és egyben a mezőny ettől függetlenül létező kiegyenlítettségére, mint hogy a második helyre felkapaszkodott Újpest pontszámban messzebb van a listavezetőtől, mint a kieső helyen lévő Puskás Akadémiától – még az utolsó meccsen elért győzelem ellenére is.

(Apropó, Puskás: a 12 csapatot még mindenkinek szoknia kell, a szezon utolsó M4-es gólösszefoglalójában például azt mondta a kommentátor a Haladás–PAFC végén, hogy a felcsútiak a 15. helyen zárták az őszt, ami nyilván kellemetlen lenne egy 12 csapatos élvonalban.)

A klubok gazdasági helyzetét tekintve a stabilitás érzékelhetően megnőtt, ez megint csak a 12 csapatos rendszer javára írandó, na meg persze a szerencsejáték-pénzek formájában érkező újabb állami segítségére. Ezt a központi bevételt nyilvánvalóan hatékonyabban lehet felhasználni kevesebb csapat esetén, márpedig a magyar futballklubok bevételei egyre inkább eltolódnak a központi források felé, tehát ez is indokolttá teszi a kisebb létszámot.

Az új támogatások feltételekhez kötött elosztása mindenképpen hasznára vált a bajnokságnak, hiszen sok klubnál látszik a törekvés a magyar játékosok és a fiatalok előtérbe helyezésére, és ez az eredményességet sem gátolja feltétlenül. Néha persze kicsit olyanok a vezetőedzők, mint a Formula–1-es pilóták, akiknek spórolniuk kell az üzemanyaggal, így nem tudnak teljes gázzal menni előre, mert több mindenre kell figyelni a csapatösszeállításnál. De fontos feladat az is, hogy a kedvezményezett magyar fiatalok ne vegyék természetesnek a csapatba kerülést, ugyanúgy küzdjenek meg érte, mint ahogy eddig kellett – különben a kontraszelektív hatása lehet az intézkedésnek, és a fiatalok nem fejlődni, hanem visszafejlődni fognak.

A gazdasági helyzet természetesen szoros összefüggésben áll a Ferencváros fent említett sportszakmai fölényével is, hiszen a zöld-fehérek – részben állami, részben ahhoz kapcsolódó, részben piaci – szponzoraiknak köszönhetően e téren is kiemelkednek a mezőnyből. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez még nem feltétlenül indokolna ilyen pontszámkülönbséget a tabellán (főleg nem mondjuk a Videotonhoz képest), így ennek természetesen szakmai okai is vannak.

És akkor a megkerülhetetlen problémáról, a nézőszámról.

Bár a meccsenkénti átlag javultmintegy 500 fővel, ez nem ad okot a megnyugvásra – ez nagyjából az a mennyiség, amelyet a szurkolói kártya miatti hercehurca során vesztett a hazai futball. Százalékosan soknak tűnhet, de abszolút értékben nem az: mondjuk, 6000 fő feletti nézőszámnál fel sem tűnne. Ez egyben magyarázat arra is, hogy a szurkolói kártya részleges eltörlése miért nem okozott tömeges nézőszám-növekedést: mert a probléma nem is a kártya volt, hanem az, hogy az embereket nem érdekli eléggé a magyar futball. Ennyi.

Mint ahogy a televíziós közvetítések csökkentése is ugyanez miatt nem vezetett látványos javuláshoz, hiszen megint csak nem a problémát orvosoltuk vele, hanem csak egy álproblémát. Ha a néző nem látja a tv-ben a Vasas–Paks meccset, akkor nem a stadionba indul, hanem átkapcsol egy másik csatornára, ahol megnéz egy angol, spanyol vagy német bajnokit – és nem biztos, hogy ezzel az NB I jobban jár. A helyszíni meccsnézés és a tv-s meccsnézés két külön termék, és más a helyettesítő termékük: a helyszíni meccsnek a mozi, a pláza, a színház, az állatkert vagy bármi más, otthontól távoli program, az M4-es magyar bajnokinak meg más tv-műsorok az első számú helyettesítői – egymásnak viszont csak távoli alternatívája lehet ugyanaz a meccs a stadionban és a tv-fotelből.

(Ettől még jó ötlet az NB I televíziós közvetítéseinek csökkentése, de nem a helyszíni nézők miatt, hanem mert ezzel a nő a tv-s NB I mint termék értéke, hiszen így csak a rangadók kerülnek képernyőre, vagyis érdekesebbnek hatnak a televízióban megjelenő meccsek, jobban várja őket a néző. De ez egy másik történet.)

Tehát még egyszer: az embereket nem érdekli eléggé a magyar futball, ezért van kevés néző a stadionokban.

Mi a megoldás? Erről is írtam márkorábban, most csak címszavakban összefoglalva:

1. Javítani kell a termék minőségét, azaz:
a) emelni kell a futball színvonalát: utánpótlásképzés megújítása, szakmai reform;
b) emelni kell a kiegészítő infrastruktúra színvonalát: stadionépítések és -fejlesztések.

2. El kell adni a terméket, megfelelő marketinget kell folytatni, amelynek részei:
a) országos marketingkampány, amelyet az MLSZ indíthat el a tömegmédiában;
b) helyi marketing, vagyis a kluboknak kell erősebb kapcsolatot kiépíteni a saját közösségükkel, megszólítani a környezetükben élő embereket.

Látható, hogy az 1. pont lényegében elindult, csak hát a stadionépítések eredménye sokkal hamarabb látszik, mint az utánpótlásreformé. A 2. pont azonban várat magára, ez ügyben komoly lemaradása van a magyar futballnak. Fontos szempont, hogy a fenti két pontot és azok négy alpontjait egyszerre kell megvalósítani, nem lehet az egyikkel várni a másikra – egyrészt mert együtt működnek igazán hatékonyan, másrészt mert egész egyszerűen nincs időnk várni.

Feladat van tehát bőven, de a magyar válogatott Eb-szereplése lehet az a motiváció, amely erőt adhat mindenkinek ehhez a munkához.

Boldog karácsonyt és nagyon-nagyon-nagyon szép 2016-ot kívánok a magyar futballnak!