NB I: Csak azért is kevesebb csapatot!

„Elmondtam már százszor, elmondom százegyedszer is: kevesebb csapat kell az NB I-be!”

Ezzel zártam legutóbbi írásomat (annak apropóján, hogy újabb magyar élvonalbeli futballklubok tántorognak a teljes csőd szélén), azóta pedig előbb például a DVTK volt klubvezetője nyilatkozta, hogy „az NB I mezőnyének csökkentése elengedhetetlen”, majd az MLSZ gazdasági igazgatója mondta, hogy pénzügyi szempontból helyes lenne a létszámszűkítés, de sportszakmai oldalról nem.

Ez utóbbit speciel nem teljesen értem: ezek szerint „sportszakmailag” annyira jó az NB I, hogy kár lenne változtatni, főleg kevesebb csapattal működtetni? Mert olyan magas színvonalúak a mérkőzések? Vagy olyan eredményesek a magyar klubok a nemzetközi porondon? Egyszerűen nem fér a fejembe.

Tudom, általában azzal érvelnek ilyenkor, hogy nagy regionális futballközpontok, „fellegvárak” (...) maradnának élvonalbeli szereplés nélkül egy 10-12 csapatosra szűkített mezőnyben – no de a kérdés az, hogy a Magyar Labdarúgás nevű torta egy-egy szeletéhez kell-e ragaszkodni, miközben maga a torta egyre kisebb lesz, vagy a torta egészét akarjuk-e növelni... Ha valaki erre nem ugyanazt a választ adná, mint én, akkor megértem, hogy nem ugyanazt az álláspontot képviseljük a létszámcsökkentés ügyében.

Látni kell, hogy a helyi futballéletek megerősödésének egyik fő gátja a magyar labdarúgás általános helyzete, megítélése, amelyet elsősorban a válogatott és a hazai klubok nemzetközi szereplése befolyásol. A jelenlegi állapotban az oly nagyon féltett vidéki központok sem tudnak komoly mennyiségű gyereket felszívni, illetve megfelelő tőkét, támogatót bevonzani a professzionális működéshez. Ha viszont a létszámcsökkentés hatására koncentrálódhatnának a rendelkezésre álló erőforrások (elsősorban a tőke és a futballista, mint a két legfontosabb „alkatrész”), akkor a magyar futball egésze javulna, ami szükségszerűen előidézné a népesebb, de az NB I-ből esetleg kiszorult régiókban, településeken is a futballélet fellendülését, a sportolni vágyó gyerekek és a potenciális szponzorok aktivizálódását.

Apropó, szponzorok: állítólag az élvonalból egy esetleg szűkítés miatt kieső csapatok komoly gondba kerülhetnének, mert elveszítenék a szponzoraikat. Ebben csak az a hiba, hogy a magyar futballban már rég nincsen valódi üzleti alapú szponzoráció, ahol ténylegesen érdekli a partnert, hogy milyen osztályú meccseket kap a pénzéért. A mecenatúrát, a kapcsolati tőkékre épülő támogatásokat (és persze a közvetett állami támogatásokat, mint például a tao-pénzeket) viszont messze nem befolyásolja ilyen mértékben, hogy hol játszik a csapat.

Szokás még érvelni a 10-12 csapatos mezőny ellen a magyar futball „hagyományaival” is, de felesleges: ha egyetlen kupacsapatunk sem éri meg az augusztust, a főként itthon szereplő játékosokra épülő válogatottal pedig felmossák a padlót Bukarestben és Amszterdamban, akkor sokkal durvábban sértjük meg a futballhagyományainkat, mintha ésszerűen gondolkodva átszerveznénk a bajnokság rendszerét.

Hogy mennyire nincsen idehaza elegendő potenciális üzletember ennyi élvonalbeli futballklub működtetésére, azt jól jelzi, hogy a Csőd Ligába benevező két legutóbbi magyar egyesület, a PMFC és a ZTE megvásárlására sem érkezett valós befektetői ajánlat, hanem csak a helyi önkormányzatok próbálnak (látszat- vagy valós) mentőövet dobni a kluboknak. (Amelyet persze a mostani tulajdonosok egyöntetűen méltatlannak tartanak – mintha a fuldoklónak lenne választása, hogy milyen mentőövbe kapaszkodik bele...)

Rengeteg érvet írtam már a létszámcsökkentés előnyeiről (lásd például itt, itt, itt és itt), ezeket nem szeretném minden alkalommal elismételni, de annyit feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a magyar futball rengeteg problémájára jelentene gyógyírt ez a lépés, természetesen az alapkérdésen, vagyis a megfelelő tőkével rendelkező klubokon kívül.

Példának okáért itt vannak a magyarországi idegenlégiósok. A hazai sportsajtóban azzal lehet a legkönnyebben osztatlan elismerést kiváltani, ha valaki jó hangosan elkezdeni mondogatni, hogy „minek ide ennyi külföldi, miért nem szerepelnek inkább többet a magyar fiatalok?”, így aztán ezt sokan meg is teszik, de anélkül, hogy végiggondolnák a légiósok esetlegesen magas arányának kiváltó okát.

Pedig az roppant egyszerű: túl sok a csapat, túl kevés a megfelelő képességű magyar futballista a határokon belül.

A létszámcsökkentés értelemszerűen a feltöltendő helyek számát is csökkentené, vagyis a magyar labdarúgás utánpótlásrendszeréből kikerülő játékosok sokkal jobban ki tudnák azt tölteni, nem lenne szükség ekkora futballistaimportra. Arról nem is beszélve, hogy jobb anyagi lehetőséggel bíró klubok a külföldre tartó magyarokat is könnyebben meg tudnánk tartani, ad absurdum a már külföldön lévőket hazacsábítani.

Nem húzom tovább, jöjjön akár százkettedszer: csökkenteni kell az NB I létszámát – csak azért is!