Valójában egy percig sem volt kétséges, hogy a Loki legyőzi a REAC-ot, és sorozatban harmadik bajnoki aranyát ünnepelheti – váratlanul visszafogott közönsége előtt.
Hogy a két héttel ezelőtti produkciónak vagy a férfi kézilabda-válogatottnak volt betudható, hogy a szokottnál kevesebb néző ült fel a lelátóra az Oláh Gábor utcai stadionban, azt ki-ki eldönthette magában, mindenesetre beszédesnek hatott az ezzel a kérdéskörrel kapcsolatos felvetés: két hete is volt olimpia, és mégis&
"Ha nem is 61-re, de remélem, a srácok nélkülem is megverik a bajnokot morfondírozott a találkozó előtt Sándor Tamás, a DVSC középpályása, aki az eddigi hat forduló alatt összegyűjtött három sárga lapja miatt kényszerült a lelátóra. Negyedóra elteltével talán a Beitar Jerusalem egykori irányítója is örömtáncot lejthetett a majdnem ötezer Loki-fanatikussal együtt de haladjunk sorban.