Japán ellen nyertek először a németek a női olimpiai jégkorongtornán

Vágólapra másolva!
2026.02.07. 14:46
null
Németország legyőzte Japánt (Fotó: Getty Images)
A német válogatott első győzelmét aratta a milánói olimpia női jégkorongtornáján azzal, hogy szombaton 5–2-re kerekedett Japán legjobbjai fölé.

A németek alig több mint fél óra elteltével már 5–0-ra vezettek, és bár a második harmad második felében a szigetországiak kétszer is betaláltak, a záró játékrészben nem tudták tovább faragni lemaradásukat. Így mindkét együttes egy-egy győzelemmel és vereséggel várja a folytatást. A svéd, az olasz és a francia együttest is felvonultató ötösből a legjobb három együttes jut a negyeddöntőbe.

A címvédő kanadai válogatott három emberelőnyös góllal 4–0-ra diadalmaskodott a hősiesen védekező svájci csapat felett.

Az európai együttesben néhány játékos norovírussal fertőződött meg, és tartani lehetett attól, hogy meccset nem tudják megrendezni. A kanadaiaknak ez volt az első fellépésük, mert a finnek nem tudtak ellenük kiállni csütörtökön betegségek miatt. A szombat esti találkozón hatalmas mezőnyfölényben voltak a tengerentúliak, ám a rivális rendkívül szervezetten védekezett, és először csak a 28. percben emberhátrányuk alatt adták meg magukat. A záró játékrészben aztán még három találat született, a kapura lövési arány 54–6 volt.

JÉGKORONG
NŐI TORNA
A-CSOPORT
Egyesült Államok–Finnország 5–0 (1–0, 3–0, 1–0) 
Svájc–Kanada 0–4 (0–0, 0–1, 0–3)
B-CSOPORT
Németország–Japán 52 (30, 22, 00)
Svédország–Olaszország 6–1 (1–0, 3–1, 2–0)

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
2 órája

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2 órája

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big airben

Téli olimpia 2026
2 órája

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
3 órája

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
4 órája

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik