Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Vágólapra másolva!
2026.02.06. 12:32
null
Major Dominik (Fotó: MOB)
A rövid pályás gyorskorcsolyázó Major Dominik éppen két hete tudta meg, hogy a sérült Jászapáti Péter helyett bekerült a milánói téli olimpián szereplő férfi váltóba, azóta izgatottan várta, hogy együtt készüljön társaival.

Hangsúlyozta: kifejezetten jól jött ki, hogy az egyesült államokbeli junior világbajnokságra készült, amikor értesült a csapatba kerüléséről, mert így nem tudott az ötkarikás játékokra gondolni, hiszen az előtte álló versenyre összpontosított.

„Közepesen vagyok elégedett az Amerikában nyújtott teljesítményemmel. Volt egy kizárásom 1500 méteren, 500-on pedig azért estem ki, mert többszöri újraindítás után elment a korcsolyám pengéje. Viszont 1000 méteren a B-döntő megnyerésével hetedik lettem, az a verseny jól sikerült” – mondta az MTI-nek a 19 éves sportoló, aki a múlt hétvégén rendezett vb miatt csak szerdán csatlakozott társaihoz Milánóban, így csütörtökön edzett velük először.

Elmondása szerint egyelőre félig sikerült az átállás, Magyarország érintésével érkezett az olimpiai faluba úgy, hogy otthon mindössze fél napot töltött. Megjegyezte, hozzá van szokva az utazásokhoz és annyira várta már az első közös edzést, hogy izgatottsága nagyban segít leküzdeni az átállást és a hosszú utazás okozta fáradalmakat.

A rövid pályás gyorskorcsolyázók kedden kezdik meg a szereplésüket a pénteken rajtoló téli olimpián, de az FTC tehetsége csak a férfi váltóban lesz érdekelt, amely február 16-án futja az elődöntőjét.

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
20 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
27 perce

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
3 órája

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
4 órája

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
4 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
23 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
Tegnap, 12:26

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
Tegnap, 11:40
Ezek is érdekelhetik