A lesiklásban az osztrák Michael Walfhhofer volt a leggyorsabb, majd az első szlalomfutam után már a későbbi győztes Raichnál volt az előny. A harmadik futamban fordított sorrendben indult az első harminc versenyző (ekkor már csak harmincnégyen voltak versenyben), s az elején különösebb változás nem történt a sorrendben. Legfeljebb Ted Ligety neve érdemel említést. A nyilvánvalóan magyar felmenőkkel is rendelkező amerikai síző a harmadik futamban öt helyet előrelépve végül a tizenharmadik helyen végzett.
A lesiklás után második, az utolsó futam előtt a pedig a 12. helyen álló, hazai pályán versenyző Peter Fill volt az első kieső, s ő képletesen szólva kisebb lavinát indított el, hiszen közvetlenül utána két szlovén versenyző is búcsúzott.
A legjobbak közül a hazaiak egyik kedvence, Giorgio Rocca nem hibázott, és az első helyre ugrott. Ugyanezt tette a szám norvég olimpiai bajnoka, Kjetil Andre Aamodt is, de ő rálépett egy kapura, s emiatt végül kizárták. Honfitársa, Aksel Lund Svindal nála ugyan rosszabb idővel ért célba, de ez a teljesítmény - mint később kiderült - mégis a bronz helyett az ezüstérmet jelentette a számára.
Nem sikerült a dobogón maradnia a lesikló-specialista osztrák Michael Walchhofernek, aki - ahogyan az várható is volt - hiába nyerte meg a lesiklást, a két műlesikló futam után végül nem szerzett érmet. Az osztrákok azonban mégis örülhettek a végén, hiszen a tetemes előnnyel vezető Benjamin Raichnak elég volt egy biztonsági menet is a végén ahhoz, hogy az ő nyakába akasszák az aranyérmet. Csökent ugyan az előnye, de így is magabiztosan nyerte meg a kombináció világbajnoki címét.
VILÁGBAJNOKSÁG, BORMIO ÉS SANTA CATERINA
Férfiak. Kombináció. Világbajnok: Benjamin Raich (Ausztria) 3:19.10 (lesiklás: 1:53.41, műlesiklás: 1:25.69), 2. Aksel Lund Svindal (Norvégia) 3:20.01 (1:53.70, 1:26.31), 3. Giorgio Rocca (Olaszország) 3:20.08 (1:54.30, 1:25.78) , 4. M. Walchhofer (Ausztria) 3:20.55 (1:51.76, 1:28.79, 5. S. Zurbriggen (Svájc) 3:20.98 (1:53.95, 1:27.03), 6. L. Kjus (Norvégia) 3:21.34 (1:53.76, 1:27.58)
Ma női kombinációban avatnak világbajnokot.
(az előző két futamról szóló beszámolók a lap alján érhetők el) ---- A kombináció műlesikló szakasza első futamának a svájci Silvan Zurbriggen vágott neki elsőként, s az általa elért alapidő így 2:41,28 lett. Egy idein nem is jutott senki a közelébe, sőt az egyik osztrák, Kurt Engl ki is esett. Aztán következett a hazaiak egyik kedvence, az idén már három óriásműlesikló Világkupa-futamot is megnyerő Giorgio Rocca, s ő állt az élre.
Túl sokáig nem örülhetett, hiszen következett a lesiklás után még ötödik helyen álló, toronymagas esélyes osztrák Benjamin Raich, s több mint másfél másodperccel előzte meg Roccát. Kettejük közé először a norvég olimpiai bajnok Kjetil Andre Aamodt, illetve honfitársa, Axel Lund Svindal is beékelődött, majd következett az első futamban győztes osztrák Michael Walchhofer, aki mindössze 42 századmásodperccel marad le Raich mögött (igaz, ez a különbség a futam előtt még másfél másodperc volt Walchhofer javára).
A lesiklás után még dobogón álló másik két versenyző azonban jelentősen visszaesett. Közülük a hazai pályán versenyző Peter Fill egy súlyos hiba után most már csak a tizenkettedik helyen áll, míg a svájci Didier Defago még nála is nagyobb bakit követett el: kiesett.
Alpesi sí vb, Bormio, kombináció |
Állás a műlesiklás 1. futama után: |
1. Benjamin Raich (osztrák) 2:39,26 |
2. Michael Walchhofer (osztrák) +0,42 |
3. Axel Lund Svindal (norvég) +0,78 |
4. Kjetil Andree Aamodt (norvég) +1,25 |
5. Giorgio Rocca (olasz) +1,62 |
---- Negyvenhárman vágtak neki az első futamnak lesiklásban a bormiói vébé kombináció versenyszámában, a mezőny első harmadában a többnyire kelet-európai "futottak még" versenyzők rajtoltak. Az alsóházi versenyt a cseh Ondrej Bank nyerte (ő amúgy a lesiklást a 26. helyen zárta).
Az első igazi nagymenő, az osztrák Mario Matt tizenegyedikként vágott neki a távnak, s bár ő inkább a technikai számokban (műlesiklás) jeleskedik, azért átvette a vezetést a cseh fiútól. Nem sokáig, mert a 13-assal induló norvég Axel Lund Svindal nála is jobb volt.
Az igazi áttörést aztán négy versenyzővel később a lesikló specialista osztrák Michael Walchhofer hozta, aki közel két másodpercet vert Svindalra, s 1:51,76-os idejével végül a mezőny legjobbjának bizonyult.
Az első, aki valamennyire meg tudta szorítani őt, az honfitársa, az összetett Világkupában második helyen álló, az idei szezon eddigi egyetlen kombinációs Világkupa-futamának győztese, Benjamin Raich volt, ám még ő is több mint másfél másodperccel volt lassabb Walchhofernél.
Természetesen nagy várakozás előzte meg az összetett Világkupában vezető, címvédő amerikai Bode Miller versenyzését is, s a nézők nem is csalódtak, hiszen nem akármilyen látvány volt futama: Miller nem sokkal a rajt után ugyanis elveszítette bal lábáról a sílécet, s ezt követően egy lábon siklott tovább a havon. Természetesen így jóval lassabban ment, mint a többiek, de így is több mint 80 km/órás átlagsebességgel száguldott még másfél percig, aztán nem sokkal a cél előtt elesett (ekkor már több mint fél perces hátránya volt). Így is nagy közönségsikert aratott mutatványával, ám ez nyilván csekély vigasz számára, hiszen kiesett.
Na de vissza a versenyben maradottakhoz, akik közül a hazaiak kedvence, Peter Fill volt a második leggyorsabb (több mint egy másodperces hátránnyal), s a svájci Defago a harmadik, de a szám igazi esélyesei utánuk következnek, hiszen ezek a versenyzők elsősorban a lesiklásban erősek, a hátralévő műlesiklásban már kevésbé.
A norvégok olimpiai címvédője, és nem mellesleg a szám korábbi háromszoros világbajnoka, Kjetil Andre Aamodt áll a negyedik helyen másfél másodperc hátránnyal, négy századdal megelőzve a fentebb már említett Raichot.
Alpesi sí vb, Bormio, kombináció, lesiklás |
1. Michael Walchhofer (osztrák) 1:51,76 |
2. Peter Fill (olasz) +1,05 |
3. Didier Defago (svájci) +1,20 |
4. Kjetil Andree Aamodt (norvég) +1,52 |
5. Benjamin Raich (osztrák) +1,65 |
----
Benjamin Raich: "A lesiklásom és az első szalomfutamon nagyon jól sikerült, így az utolsó kanyart már kicsit biztonságosabbra vettem. Cseppet sem voltam ideges a finálé előtt. Valóra vált egy álmom, de ettől a világbajnoki címtől nem leszek más ember. Természetesen alaposan megnőtt az önbizalmam az óriás-műlesiklás és a műlesiklás előtt."
Aksel Lund Svindal: "Alighanem kevesen hittek abban, hogy érmet tudok nyerni kombinációban. A lesiklás rendben ment, a szlalom pedig minden várakozásomat felülmúlta.
Giorgio Rocca: "Csodálatos élmény volt hazai közönség előtt érmet nyerni, és remélem, hogy még egyszer átélhetem ezt a csodát. Bemelegítettem a műlesiklásra, most, hogy már van érmem, ott teljes erőből támadni fogok."