Alekszandr Ovecskin – a hibátlan orosz klasszis

A legjobb orosz hokisoktól eltérően a Washington Capitals világsztár balszélsőjének, Alekszandr Ovecskinnek szinte semmi hibája sincs. Sokak szerint a világ legjobb jégkorongozója jelenleg: a vérében van, amit ebben a szakmában tudni lehet.

A legjobb orosz hokisokról az utóbbi tizenöt évben mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy tökéletesek lettek volna. Lehettek bármilyen fantasztikus tehetségek, érhettek el zajos sikereket, mindegyikkel kapcsolatban erős hiányérzet maradt.

Pavel Bure hiába volt utolérhetetlen gólvágó, csak akkor ment vissza a saját térfelére, ha azon az oldalon volt a cserepad – védekezni nem volt hajlandó.

Szergej Fjodorov hiába tudott védekezni és támadni egyaránt, jobban szeretett Ferrarikkal száguldozni, mint korcsolyával.

Igor Larionov későn szabadult ki az NHL-be, túl karrierje zenitjén pedig már csak passzolni tudott – bár azt úgy, ahogy senki más.

Szergej Makarov is csak 31 évesen tudott az év NHL-újonca lenni, és zsenialitása mellé magánéleti problémák társultak: válása kiválóan dokumentált, alkoholproblémája kevésbé.

Alekszandr Mogilnij és Alekszej Kovaljov sportot űzött abból, hogy csak a szerződése utolsó évében játszott parádésan, utána megint busásan fizetett sztárként alibizett végig néhány idényt: előbbit csak Pénzembernek csúfolták New Jerseyben.

Alekszej Jasin a fenti kategória minősített esete: akkoriban felfoghatatlan összegért, 87 és fél millió dollárért írt alá 2001-ben a New York Islandershez, és alig szolgálta meg a pénzét.

Alekszej Morozov éveket szenvedett végig az NHL-ben, hogy aztán hazatérve az orosz liga legjobb hokisa legyen – Észak-Amerika nem feküdt neki.

Ilja Kovalcsuk hiába mesés képességű korongos, képtelen bizonyos (amúgy magas) szint fölé emelni saját játékát, és bizonyos (nem túl magas) szint fölé emelni csapatát, az Atlantát.

Szögezzük le: nevezettek az utóbbi tíz-tizenöt év meghatározó, kiemelkedő játékosai, az igazi hokibarát szemébe már a nevük hallatán is könnyek szöknek a gyönyörűségtől. A névsorolvasásra azért volt szükség, hogy érezhető legyen, még hozzájuk képest is mekkora félisten Alekszandr Ovecskin.

Ő ugyanis nemes egyszerűséggel a tökéletes jégkorongozó. Mindenki őt akarta megszerezni

„Mindent tud. Gyakorlatilag úgy szerez gólt, ahogy akar, könnyedén és gyorsan korcsolyázik, fantasztikusan lő, remekül lát a pályán, és nagy sebességnél, szorongatott helyzetben is mesésen bánik a koronggal. Kőkeményen és szívesen ütközik, amivel tekintélyt parancsol, ugyanakkor nagyon éretten játszik, és minden mozdulatából sugárzik a sportág imádata. Lelkesedésével és szerethetőségével is elvarázsol mindenkit."

Elsőre ennyit Ovecskinről. A legnevesebb fiatal játékosokkal foglalkozó szakhonlap, a hockeysfuture.com értékelte így az orosz zseni újoncidényét. És hősünk azóta csak jobb lett.

Persze ezt jóformán azóta tudta róla mindenki, hogy kétéves korában kikövetelt egy hokiütőt egy moszkvai játékbolt polcáról, hogy gyerekként ordított a szüleivel, ha elkapcsolták a tévét egy hokimeccsről, és hogy a lépcsőn szaladt fel a lakótelepi ház tizedik emeletére lift helyett.

Mire kinőtt a Dinamo Moszkva kölyökcsapatából, hosszú évek óta a legnagyobb tehetségnek tartották. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy egy évvel azelőtt, hogy elkelt az NHL játékosbörzéjén, a Florida Panthers egy nevetséges trükkel már megpróbálta megszerezni.

Ovecskin a 2003-as hivatalos szezonkezdet után két nappal töltötte be 18. életévét, így elvileg csak a 2004-es embervásáron lehetett volna lefoglalni a játékjogát, de a Panthers megpróbált azzal érvelni, hogy gyakorlatilag már elmúlt 18, hiszen megélt négy szökőévet, azaz nettó négy nappal idősebbnek számít. Hogy az érvelés hány sebből vérzik, kár is fejtegetni, de remekül jelzi, hogy Ovecskin kedvéért tisztességben megőszült csapatvezetők sem haboztak bohócot csinálni magukból.

A Washington Capitalsnak ellenben nem volt ilyen trükkökre szüksége, a fővárosiak minden bűvészkedés nélkül megfogták az isten lábát a 2004-es játékosbörzén. Eredetileg ugyanis csak harmadikként választottak volna (alapesetben Ovecskin a Pittsburghé lett volna, és most Sidney Crosby oldalán varázsolna – hátborzongató), de az NHL szabályainak értelmében a gyengébb csapatoknak van halovány esélyük, hogy előrébb lépjenek a draftsorrendben. A Capitalsnak éppenséggel 14 százaléknyi sansza volt – és bejött.

A történet innentől közismert: Ovecskin útját gólok, pontok, rekordok és trófeák szegélyezik. Tényleg csak a legfontosabbakat említsük meg: első NHL-mérkőzésén rögtön két gólt lőtt, első mesterhármasára sem kellett sokat várni, 2006 januárjában pedig minden idők egyik legszebb gólját szerezte, amikor a hátán csúszva, a kaput nem is látva lőtte a korongot a ketrecbe a Phoenix ellen.

Ő lett az évad újoncjátékosa (bizonyos Crosbyt megelőzve), a következő idényben pedig már az All Star-gálán is ott volt. A 2007–2008-as idényben megkötötte minden idők legnagyobb NHL-szerződését (13 év, 124 millió dollár, úgy, hogy nem vett fel ügynököt, ő maga tárgyalt a pénzéért), és az évad végén tizenkét év, illetve Mario Lemieux és Jaromír Jágr óta az első hokis lett, aki eljutott hatvan találatig.

Gól- és pontkirály is lett, ami balszélsőnek (nevezetesen egy újabb legendának, Bobby Hullnak) legutóbb 1966-ban sikerült. Az pedig Ovecskin előtt soha senkinek, hogy a két cím mellé az alapszakasz legértékesebbjének és a játékosok szavazatai alapján az idény legjobbjának is megválasszák, azaz egyszerre birtokolja a Hart, Art Ross, Lester B. Pearson és Maurice Richard urakról elnevezett díjat.

Hogy egymás után kétszer begyűjtse a négy nagy trófea minden darabját, földöntúli csoda lett volna – ehhez képest három apró pontocskán múlott: a 2008–2009-es évadban ennyivel előzte meg a pontversenyben a másik ifjú orosz félisten, Jevgenyij Malkin, aki épp ennyivel több meccset is játszott.

Mesés eredménylista, egyetlen baj van vele, a felsoroltak az elsőtől az utolsóig mind egyéni sikerek, miközben a jégkorong így vagy úgy, de mégiscsak csapatjáték. A gyengécske Washington azonban Ovecskin első két idényében csoportutolsó lett, ám a szisztematikus építkezés (volt ki köré építkezni...) eredményeképp előbb az első, tavaly pedig már a második körbe jutott a rájátszásban.

A mostani évadban pedig minden sikerülhet: a Capitals utcahosszal vezeti a Keleti főcsoportot, és jelenleg épp 14 meccses győzelmi sorozatnál tart. Így aztán megeshet, hogy 1998 után ismét nagydöntőt játszhat, és azon sem lepődnénk meg nagyon, ha Ovecskin emelhetné magasba a végén a Stanley-kupát.

Amióta játszik, szárnyal a szbornaja. Csakhogy addig még akad egy kis dolga: társaival meg kell szereznie Oroszország első olimpiai hokiaranyát. (A családban ez a harmadik ötkarikás arany lenne: Ovecskin édesanyja válogatott kosarasként kettőt is nyert már.)

Amióta az egykori nagyhatalom megszűnt Szovjetuniónak lenni, a jégpályákon nem sok babér termett az addigi egyeduralkodónak. Az 1993-as világbajnoki aranyérem után érthetetlen mélyrepülés következett, és bár Naganóban és Salt Lake Cityben legalább dobogóra állhattak, vb-éremből is csak egy jutott nekik Ovecskin színre lépéséig, aranyból pedig egy sem.

Amióta viszont ő is ott van, nagyot fordult a világ: a világbajnokságokon egy harmadik, egy ötödik (akkor ő volt az egyetlen NHL-es a csapatban), egy újabb harmadik, és két első hely az oroszok mérlege – a legutóbbit már legnagyobb sztárjuk nélkül szerezték. A torinói játékokon viszont vele együtt is csúful lebőgtek a két legfontosabb meccsen.

Na, ilyesmi most aligha fog előfordulni. Aki látta az azóta eltelt három világbajnokságon az oroszokat, megerősítheti, náluk szebb és eredményesebb hokit nem játszik a világon senki. Ráadásul a korábban látottaknál sokkal fegyelmezettebbek, felvállalják a kemény, fizikai játékot is, és úgy küzdenek, ahogyan a korábbi tizenöt évben soha.

Persze könnyű nekik: nem elég a sok extraklasszis, de van még egy tökéletes játékosuk is.