Szocsi 2014: három orosz hokis a legjobban kereső játékos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.07. 20:15
Három orosz, Ilja Kovalcsuk, Alekszandr Ovecskin és Jevgenyij Malkin vezeti az egy hónap múlva kezdődő szocsi téli olimpián pályára lépő hokis sztárok fizetési listáját.

A házigazda orosz válogatott kedden, a szövetség honlapján nyilvánosságra hozott ötkarikás keretéből tizenöten játszanak a tengerentúli (NHL), tízen pedig a hazai profiligában (KHL).

Mind a 12 résztvevő csapatot beleértve Kovalcsuk a legjobban kereső játékos, ő a szentpétervári SZKA-tól kapott évi 10.3 millió dolláros alapfizetéséért hagyta el nyáron az NHL-t. Ovecskin a Washington Capitalsban közel 9.5 millióval, Malkin a Pittsburgh Penguinsben – akárcsak klubtársa, a kanadai Sidney Crosby – 8.7 millióval gazdagodik évente.

A 25 fős orosz olimpiai csapat összkeresete megközelíti a 101 millió dollárt (22.2 milliárd forint).

A válogatottak „bérversengésében” a címvédő kanadaiak nyernek 151 millió dollárral (33.2 milliárd forint), másodikak az amerikaiak (119 millió dollár), harmadikak az oroszok, negyedikek a svédek (99.2 millió dollár).

Az oroszok 1998 óta – amióta az NHL-esek szerepelhetnek olimpián – még nem nyertek aranyérmet, 1998-ban Naganóban a második, 2002-ben, Salt Lake Cityben a harmadik helyen végeztek.

Legfrissebb hírek

NHL: csak hosszabbításban tudta legyőzni a címvédő Panthers az újoncot

Amerikai sportok
4 órája

Crosby megdöntötte Gretzky egyik csúcsát, Ovecskin most nem került közelebb a másikhoz

Amerikai sportok
Tegnap, 8:28

Tizenegy meccs, hat gól. Még az idényben megdönti Ovecskin Gretzky csúcsát?

Amerikai sportok
2025.03.27. 14:15

NHL: Robertson mesterhármasával győzött a Dallas az Edmonton vendégeként

Amerikai sportok
2025.03.27. 07:57

Ovecskin hat gólra a rekorddöntéstől, a Winnipeg bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.03.26. 09:45

NHL: szétlövés után győzött a Vancouver és a Columbus is

Amerikai sportok
2025.03.25. 07:32

NHL: ismét hétig jutott a Los Angeles Kings

Amerikai sportok
2025.03.24. 07:03

NHL: Ovecskin gólpasszokig jutott, a Washington legyőzte a címvédőt

Amerikai sportok
2025.03.23. 07:27
Ezek is érdekelhetik