Téli sportok: felmentették a csíkszeredai sílövőt a doppingvád alól

Vágólapra másolva!
2016.09.09. 15:35
Felmentette a Nemzetközi Sílövő Szövetség (IBU) a román színekben versenyző, világkupagyőztes Tófalvi Éva sílövőt a doppingvád alól – közülte pénteken a Székelyhon.ro hírportál.

Az IBU – amely áprilisban adta hírül, hogy a székelyföldi sportoló is megbukott a doppingteszten az év eleje óta tiltólistán szereplő meldoniummal – most levélben közölte Tófalvival, hogy – háromhetes márciusi felfüggesztésétől eltekintve – nem tiltja el a versenyzéstől, mivel szervezetében csak minimális mennyiségű meldoniumot találtak.

Az IBU ezek szerint csak a kivizsgálás időszakában – március 8. és 29. között – elért eredményeit törölte volna, de Tófalvi Éva azóta sem vett részt egyetlen versenyen, illetve a Román Sí Szövetség által szervezett edzőtáborban sem. A portál szerint a versenyző a IBU hivatalnokainak késlekedése miatt értesült csak most, szeptemberben a felmentő döntésről, így lemaradt a nyári felkészítőkről.

A 37 éves, csíkszeredai születésű sportolónak a március 8-án Oslóban, versenyen kívül levett mintája bizonyult pozitívnak. Tófalvi felfüggesztésekor elismerte, hogy – orvosi javaslatra – szedett a szívgyógyszerből, még mielőtt az tiltólistára került volna.

Tófalvi Éva a 2008/09-es idényben a 15 kilométeres egyéni versenyszámban nyert világkupát az ausztriai Hochfilzenben. A téli sportok egyik legeredményesebb versenyzőjeként az utóbbi két téli olimpia megnyitóján (2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban) ő volt Románia zászlóvivője.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hivatalos tilalmi listáján ez év eleje óta szerepel a meldonium, amely szívgyógyszerként, Mildronat néven terjedt el elsősorban a balti államokban és Oroszországban. A szer javítja a vérkeringést, így növeli a sportolók fizikai és mentális terhelhetőségét.

Legfrissebb hírek

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Kerek szám, kerek világ – Zsoldos Barna publicisztikája

Téli sportok
2025.02.25. 23:41

Sílövészet: norvég triplázás a férfiak tömegrajtos versenyében

Téli sportok
2025.02.23. 19:05

Norvég és francia siker a váltók versenyeiben a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.22. 17:29

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Sílövő-vb: francia aranyérem született a vegyes párosban

Egyéb egyéni
2025.02.20. 18:39

Sílövő-vb: Julia Simon nyerte a nők egyéni versenyét

Egyéb egyéni
2025.02.18. 16:57

Alpesisí-vb: Meillard győzött férfi műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.16. 15:13
Ezek is érdekelhetik